Főoldal - A butélia mélyén - Dupla annyi víz fogy az áruházakban

Dupla annyi víz fogy az áruházakban

Borászportál
2012. július 06., Péntek 13:06

Címkék:   ásványvíz  gazdaság  piac  sör  víz 

Kánikula - Az elmúlt napok extrém meleg időjárása okán jelentős forgalomnövekedést könyveltek a legnagyobb áruházláncok; az ásványvízből 50-85%-al, sörből 40-50%-al többet adtak el, de a légkondicionáló berendezések is keresettek lettek.


Szénsavasból fogy a legtöbb

Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója a távirati irodának elmondta, hogy üzleteikben minden italféleség forgalma jelentősen nőtt. Ásványvízből fogy a legtöbb: egy szokásos nyári átlaghőmérsékletű naphoz képest négyszeres, négy és félszeres mennyiséget értékesítenek üzleteikben a mostani hőségben – jelezte, hozzátéve, hogy az eladott vizek 70 százaléka szénsavas.

A drágább ásványvizeknél kezd kiegyenlítődni a szénsavas és a szénsavmentes termékek aránya, míg az olcsóbb, saját márkás vizek közül inkább a szénsavas fogy, 80-85 százalékos arányban – fejtette ki Fodor Attila.

Szólt arról is, hogy a sör forgalma a labdarúgó Európa-bajnokság után sem torpant meg, a hőség miatt továbbra is a szokásosnál 40-50 százalékkal több fogy belőle.

A klíma is keresett árucikk

Gillemot Katalin, az Auchan Magyarország Kft. kommunikációs vezetője arról számolt be, hogy az utóbbi két hétben megugrott a kereslet a klímák, ventilátorok iránt, utóbbiból négyszer többet adtak el, mint tavaly ilyenkor. Hozzáfűzte: klímából ezekben a napokban egy-egy nap alatt adnak el annyit, mint tavaly egy hétvégén összesen, amikor pedig jobban ráérnek az emberek vásárolni. A klímák közül a mobil klíma a legnépszerűbb – tette hozzá Gillemot Katalin.

Ásványvízből 50-70 százalékkal nőttek az eladások mennyiség szerint, június utolsó hetében a 12 magyarországi Auchan Áruházban 1-1,5 millió palackkal adtak el. Értékben kisebb az emelkedés, mivel a vásárlók inkább az olcsóbb termékeket keresik. A kommunikációs vezető az MTI-nek elmondta azt is, hogy ízesített sörből a tavalyihoz képest 50 százalékkal többet adnak el, és nőtt a pálcás jégkrémek eladása is.

50-85%-al több ásványvíz fogy a boltok polcairól a hőségben

Az elmúlt néhány nap kánikulai időjárásának köszönhetően jelentősen megnőtt a klasszikus nyári termékek forgalma a Tesco áruházakban. Az eladott ásványvizek mennyisége 80%-kal, a jégkrémek forgalma 30%-kal emelkedett, míg a sörből 15%-kal több fogyott az utóbbi napokban.

Slágertermék a citromfüves víz és az almasör

A nyár beköszöntével számos ásványvízmárkát kedvezményes áron kínál az áruházlánc, az ásványvizek a Hónap Sztárja elnevezésű akciósorozat állandó szereplői lettek. A vásárlók elsősorban a sajátmárkás és az ízesített vizeket részesítik előnyben, ez utóbbiak népszerűsége folyamatosan növekszik. A citromos, narancsos, körtés és egyéb gyümölcsös ízvilággal rendelkező ásványvizek mellett a Tesco választékában megtalálhatók az Év Terméke díjat elnyerő ásványvizek, mint például az egyedi, körte-citromfű ízesítésű is.

A víz mellett persze jobban fogyott a sör is, mely termékek kínálatát a Tesco májusban megújította: az áruházlánc immár több mint 200 különböző sörrel várja vásárlóit. A hőség beköszöntével és az áruházlánc múlt hét pénteken indított sörvásárának köszönhetően az eladott sörök forgalma közel 15 %-kal nőtt a Tesco áruházakban. A nagy kiszerelésű, PET palackban kínált sörök átvették a vezető szerepet, a kedvező ár-érték arányuknak köszönhetően ma már keresettebbek, mint üveges társaik. A fogyasztók szívesen vásárolják a könnyű, 3-4% alkoholtartalmú világos söröket, de az idei nyár klasszikusai is nagy valószínűséggel a gyümölcsös ízesítésű, 2% alkoholtartalmú változatok lesznek. Bár a legkedveltebb ízesítésű sörök még mindig a citromízűek, idén már almás, körtés, narancsos, grépfrútos, bodzás, sőt meggyes sörök is kaphatók a Tescóban – számol be az Élelmiszer Online.

Igazi különlegesség a cider (almabor vagy almasör), ebből a májusi választékbővítésnek köszönhetően ma már közel 30 féle kapható a Tesco üzleteiben. Az áruházlánc egy kizárólag természetes összetevőket tartalmazó skandináv változatot is kínál, amely valódi almalé erjesztésével készül. A 4-5%-os alkoholtartalmú cider szénsavasságának köszönhetően a meleg napok kedvenc hűsítője, ami ma már a magyar közönséget is meghódította. A klasszikus almaíz mellett körtés, áfonyás, bodzás, erdei gyümölcsös és egyéb ízekben is kapható.



hirdetés

Regisztráció

Alapadatok

A * csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail:*
E-mail újra:*
Leggyakrabban előforduló e-mail címek helyes végződése: gmail.hu, gmail.com, freemail.hu, citromail.hu, freestart.hu, hotmail.com, mailbox.hu, t-online.hu, mail.datanet.hu

Kérjük ellenőrizze, helyesen adta-e meg e-mail címét!

Jelszó:*
Jelszó újra:*
Töltse ki a fenti űrlapmezőket és élvezze a regisztrációval járó előnyöket:
  • hozzáférés exkluzív cikkeinkhez
  • akciós áron elérhető, aukciókon meghirdetett termékek vásárlása
  • részvétel a regisztrált olvasóinknak szervezett nyereményjátékainkon, amelyeken szebbnél-szebb boros ajándékok találnak gazdára: borfesztivál-, bortanfolyam belépők, borkülönlegességek, borhétvégék...stb.

Fontos, hogy adatait pontosan adja meg, mivel a nyereményről a regisztráció során megadott e-mail címen tájékoztatjuk,
valamint a nyeremény átvételekor esetlegesen felmerülő azonosítási problémák kockázata is csökken!


A regisztrációval Ön elfogadja a következőket:

  • A Borászportál rendszerében a későbbiekben létrejövő regisztrációhoz kötött funkciók a megadott adatokkal (e-mail cím, jelszó) használhatók.
  • A Borászportál rendszere eseti jelleggel hírlevelet, marketing célú üzeneteket küld a regisztráció során megadott e-mail címre.
  • Amennyiben Ön NYER, a Borászportál rendszere megjeleníti oldalain az Ön nevét, lakóhelyét (csak a települést) és e-mail címét.
A regisztráció menete:
  • Töltse ki a fenti űrlapot!
  • Kattintson a "Mehet" gombra.
  • Aktiválja regisztrációját, a megadott e-mail címre a Borászportál rendszere által küldött elektronikus levélben található linkre történő kattintással!

Jelszó emlékeztető

E-mail cím:


Adja meg a regisztrációhoz tartozó e-mail címét, hogy rendszerünk elküdhesse Önnek az ahhoz tartozó  jelszavát.

Szabályzat

A Borászportál aukcióin csak a regisztrált felhasználók vehetnek részt. Amennyiben Ön regisztrált felhasználónk, a licitáláshoz be kell lépnie.

Amennyiben a Vevő a termékre (az aukció tárgyára) érvényes licitet tesz, akkor a Ptk. 211. § szerint köteles azt az eladótól, a licitben megadott áron átvenni és pénzügyileg teljesíteni.
Az ellenérték üdülési csekkel nem egyenlíthető ki.

Leütött termék vagy szoltáltatás ellenértékét az aukció lezárultát követő 10 munkanapon belül kell kiegyenlíteni.

Nyeremének átvétele:
Az aukción leütött nyeremények átvételére az alábbi lehetőségek vannak:

  • postai úton utánvéttel
  • személyesen a Borászportál szerkesztőségében

Az átvételi módok közül az aukció nyertese szabadon választhat.
A nyerteseket munkatársunk a regisztrációkor megadott elérhetőségeken keresi meg a részletek egyeztetésével kapcsolatban.

Kérdés esetén az info@boraszportal.hu e-mail címen adunk felvilágosítást.

A "Licitálok" gomb:
Ha a "Licitálok" gombra kattint, Ön az aukción felkínált termékért vagy szolgáltatásért azt az árat ajánlja, amely "Az Ön ajánlata:" felirat mellett található. Ez rendszerint 1000 Ft-tal (kisebb értékű aukciók esetén 500 Ft-tal) magasabb, mint az előző ajánlat.
Amennyiben az aukció nem éri el a leütési árat, és az aukció lejáratának időpontjában Ön kínálta a legmagasabb árat, Ön nyeri az aukciót. 
Ha ez az ár megegyezik a leütési árral, szintén Ön nyeri az aukciót.

A "Licitálok" gombon minden esetben ki van írva, hogy Ön mekkora összeget ajánl az adott termékért/szolgáltatásért. Ezt az összeget a rendszer a más licitálóktól érkezett licitek figyelembe vételével 3 másodpercenként frissíti. Ha ön már licitált az adott termékre szolgáltatásra, a "Licitálok" gomb fölött kiírásra kerül, hogy az adott időpontban Ön áll-e nyerésre.

Az "Elviszem azonnal leütési áron" gomb:
Ha az "Elviszem azonnal leütési áron" gombra kattint, Ön a Leütési árat ajánlja az aukción szereplő termékért vagy szolgáltatásért. 
Ebben az esetben az aukció azonnal lezárul, és Ön nyeri azt a leütési áron.

Az aukció záró időpontja

Az aukció a Licit határidőnél megadott időpontban zárul (kép alatt jelölve). Abban az esetben, ha az aukció határidejét megelőző 5 percben érvényes licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra, az aukció határideje automatikusan meghosszabbodik 5 perccel.

Szómagyarázat

Licit: A licitáló az aktuális ár alapján - abból kiindulva - tesz egyszeri ajánlatot az adott szolgáltatásra vagy termékre, azaz az aukció tárgyára. Az egyedi licit mindig 1 licitlépcsővel magasabb, mint a legutoljára tett ajánlat.

Vevő: A vevő az a licitáló, aki az aukció lejártakor a legmagasabb összeggel licitált az aukció tárgyára vagy az a személy, aki a leütési árat ajánlotta a termékért, szolgáltatásért.

Leütési ár: Amennyiben a licit a licit határidő előtt eléri ezt az értéket, az aukció lezárul. A leütési árat ajánló licitáló nyeri az aukciót.

Kikiáltási ár: A kikiáltási ár az az ár, amelyről az aukció indul.

Eredeti ár: Az az ár, amelyért a szolgáltatás vagy termék az eladótól (pl. szállodától, fürdőtől) megvásárolható.

Licit határidő: Az az időpont (év, hónap, nap, óra, perc formában megadva) amikor az adott termékre vonatkozó aukció lezárul. Ha ezt megelőzően az aukció nem éri el a leütési árat, az a licitáló nyeri az aukciót, aki a legmagasabb összeget ajánlott a felkínált termékért vagy szolgáltatásért. A licit határidő meghosszabbodik, ha az azt megelőző 5 percen belül licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra.

Licitlépcső: A licitlépcső mindig a legutoljára tett ajánlat (aktuális ajánlat) összegétől függ, mértéke az alábbi táblázat szerit változik:

1 Ft-tól 100 Ft-ig 10 Ft
100 Ft-tól 1.000 Ft-ig 50 Ft
1.000 Ft-tól 2.000 Ft-ig 100Ft
2.000 Ft-tól 5.000 Ft-ig 200 Ft
5.000 Ft-tól 10.000 Ft-ig 500 Ft
10.000 Ft-tól 100.000 Ft-ig 1.000 Ft
100.000 Ft-tól 500.000 Ft-ig 5.000 Ft
500.000 Ft-tól 1.000.000 Ft-ig 50.000 Ft
1.000.000 Ft-tól   100.000 Ft

Ajánlja a cikket ismerőseinek!

Feladó neve:*
Feladó e-mail címe:*
Címzett neve:*
Címzett e-mail címe:*
Magamnak is elküldöm:

Megjegyzés:

* a csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!