NAGY, mert egy-két kivétellel ott volt mindenki, aki furmintban egy kicsit is számít a világon. Kárpát-medence szép bemutatkozása a fajta, és a rendezvény is. 80 kiállító, az már valami!

 

NAGY, mert a hatodik alkalomra tényleg ki lehet jelenteni, hogy a szervezők tökéletesen belerázódtak, összeszoktak a helyszínnel, a kiállítókkal és a látogatók igényeivel.

 

NAGY, mert nagy ötlet volt, akkor, amikor kezdtek megjelenni az első használható furmintok. Megszületett a gondolat és ez a rendezvénysorozat.

 

NAGY, mert ez a fajta nagy dolgokra hivatott csak még valami hiányzik.

 

NAGY, mert nagy borokkal, nagyszerű emberekkel, nagy meglepetésekkel találkozhat a résztvevő.

 

NAGY, mert nagy a belépő ára, de ezt indokolja a környezet, az elérhető borok minősége, és száma. Talán egy kicsit csökkentette az érdeklődést, mintha kevesebben lettünk volna az idén. Szerencsére  sok volt az új arc, és a kora esti órákban már úgy látszott, hogy az eddigi tapasztalatamtól eltérően a hölgyek is kezdik megkedvelni ezt a fajtát.

Ahogyan telnek az évek és egyre több gonddal, tudatossággal készülő furmint kerül az üvegekbe, egyre jobban látszik, hogy a fajta tudása, és ereje megvan ahhoz, hogy a nagy borokat adó fehér fajták, elsősorban a chardonnay és a rajnai rizling mellé kerüljön. Valami még azonban hiányzik, elsősorban a tapasztalaton alapuló tudás ahhoz, hogy az igazán hosszan – 15-20 év – érlelhető száraz furmintok megszülessenek. Mert legyünk őszinték, néhány kivételtől eltekintve kb. 5-6 évnél tartunk, az pedig nem elég. A fajta tudja ezt, mi még nem. A potenciált már kihoztuk belőle, a fenntartás hibádzik. Szerencsére egyre többen látnak fantáziát a furmintban, úgyhogy nem tart sokáig míg megugorjuk az igazán magas lécet.

 

Szerencsére szélesedik a kínálat, nő a kóstolható variációk száma. Egyre több olyan tétel jelenik meg, amely rövidebb érlelési idővel számol és a gyümölcsösséget helyezi előtérbe. Ez nekem öröm, mert ezt is tudja a fajta, és nem kell mindig a keménység, az erő. Kimondottan jól áll neki a sok alma, körte, virágok, ami mögött persze mindig megbújik a terroir és ha jó a sav – ami általában jó –, akkor pár gramm cukornak is mindig van helye. Hiszen a Birtokbort mindig jó inni. Egyre több vegyes technológiájú furmint is készül. Így olyanok is megszerethetik a furmintot, akik eddig más világban utaztak.

 

 

A körülöttem élő „hétvégi” borkedvelők nagy része sosem értette furmint iránti rajongásomat, sok volt nekik a sav és kevés az íz, de most újra megpróbálkozom. Ezek mellé párosulnak az igazi, giga furmintok, hordós érleléssel, hosszú palackos érleléssel, dűlőszelektáltan, sőt már közetszelektáltan. Ez a másik véglet, ami a furmint gazdagságát és nagyságát támasztja alá. A másik, számomra nagy öröm, hogy mintha kezdenénk szakítani a nagyon terroir koncentrált furmintokkal, mintha kevesebb „kőbort” lehetett volna kóstolni. Persze voltak nagyon ásványos, nagyon koncentrált tételek, de azt éreztem, hogy ezek is kezdenek egy kicsit lefinomulni, barátságosakká válni, vagy mondhatnám, hogy elegánsabbá. Ez szerintem jó, mert azok az igazi „kőborok”, amiket én nem kedveltem igazán, kezdtek olyanná válni, mintha egy értelmetlen „én vagyok a kövesebb, sósabb” verseny részesei lennének. Sokat beszélünk az egyensúlyról, mint legfontosabb mutatóról, és közben néha elfeledkezünk arról, hogy az aromatika is kell, ami időnként kezdett háttérbe szorulni. 

Száz szónak is egy a vége, egyre szebbek a furmintok, egyre izgalmasabbak! És megjelent néhány igazán jelentős tétel, amelynek származási helye nem Tokaj-Hegyalja. Hurrá! Éljen!

 

Végül néhány tetszetős borról:

 

Amikor Lenkey Géza előhúz a pincéből egy 2004-es bort, hogy ezt most gondolja piacra hozni, mert szerinte most lett jó, akkor egy kicsit le tudok akadni. A Marcangoló Furmint messze nem Géza a legjobb munkája, de a hozzáállás miatt nem lehet mellette elmenni szó nélkül.

 

 

Szépek voltak az Árvay család reduktív 2013-as tételei, Balassa István Kvarc bora is a Betsekből. A két nagy kedvencem volt Árpád-hegy és az Erzsébet Pince 2012-es Király Furmintja. Szép volt Kolonics Károly furmintja is Somlóról, Szarka Dénes Juharosa 2013-ból. Bott Frigyes 2013-as bora is jól mutatta magát és hozta a muzslai terroirt és olyan „bottfricis” volt, érezhető volt benne a  koncepció, hogy aki készítette, az tudja mit csinál. Volt ismeretlen és meglepetés is Orsolyák Attila 2013-as bora, címkéjén egy gyíkkal.

 

A legtöbb bor, amit kóstolhattunk a 2012-es és a 2013-as évjárat termékei voltak, az előzőek a legtöbb esetben már a piacról is elfogytak, nemhogy a termelőtől. Az érezhető volt, hogy a 2013-as egy jó évjárat lesz nehézségei ellenére, koncentrált, hosszan eltartható borokat fog adni és talán itt lesz igazán először lemérhető a fajta ereje, mert ezekben a borokban már tényleg benne van a szőlőtermelés és borkészítés tudatossága. A 2012-esekből a nagy meleg miatt a koncentráltság hiányzik, ezért csak átlagosnak gondolom. A 2014-es hordóminták – az a pár, ami kóstolható volt – ígéretesnek tűnik, de kevés lesz a mennyiség. A legtöbb pincészetnél dűlős tételek nem lesznek, leginkább Birtokborokban merül ki a kínálat.

 

De a 2014-es borokról majd jövőre mesélek többet, mert Furmint Február lesz jövőre is és én ott leszek!