A bükki borvidék három nagy részre osztható. Az Eger-közeli részről talán Bogács a legismertebb, a középső terület Miskolcra és környékére koncentrál, a harmadik rész pedig Tokaj-Hegyaljához közel, az edelényi körzet. 

 

A legfontosabb termőterületeket – talán nem is meglepő – panelházak tömbjei foglalták el a miskolci Avas-hegyen. Szerencsére szorgos kezű emberek igyekeznek a riolittufába vájt pincéket újra visszaadni eredeti céljuknak. A bükki borvidék ezekből, a sokszor már az enyészet útjára lépett pincékből, több mint 1800-at számlál. 

A borvidékről szóló, első írásos emlékek a XIV. századból valók, és 1503-ban II. Ulászló is megerősítette Miskolc város borszabadalmát. Aztán jött a filoxéra, a két világháború pusztítása és végül a tervgazdaság iparosítása. A Bükkben csak az elmúlt 5-6 évben kezdődött meg újra a minőségi palackozott borok készítése. Sándor Zsolt és a Gallay Pince borai talán a legismertebbek a borvidékről, amelyeket Borbély Roland a Gallay Pince tulajdonosa mutatott be, Mészáros Gabriella hathatós közreműködésével a Borkollégium mesterkurzusán.

 

Sándor Zsolt pincéje az Avason, a Gallay Pince pedig Nyékládházán található. Mindkettő természet közeli módon műveli a szőlőjét és készíti borait. A borvidék jellemzője a nagyon kötött, agyagos és márgás talaj, ami jó ízvilágot ad a bornak, ám a szőlő beérése sokkal lassabb, mivel a kötött talajban kicsit didereg a gyökér. A Bükkben fehér szőlő adja a termés kb. 80%-át, amin nem is kívánnak változtatni, pedig a kóstoló alapján ennek lenne oka. A terroir kimondottan a pinot családnak való, ami a fehérek között meg is jelenik pinot blanc formájában.

 

 

Vitathatatlanul pozitív csalódás volt az este, mert egytől egyig nagyszerű borokat kóstoltunk. Tiszta, tudatosan, és hibamentesen elkészített tételek újra megmutatták a természetközeli borok létjogosultságát, a zweigeltek pedig a fajta igen kiváló képességeit.

 

A kissé hosszúra nyúlt, de mindenképpen indokolt bevezető után a borokról is essék néhány szó. A fehérborok szépek voltak, tiszták, és jól elkészítettek, de az én ízlésem szerint kicsit túl kerekek, kicsit túl selymesek. Én jobban szeretem, ha kissé jobban harapnak a fehérborok, itthon valahogy ehhez vagyunk szokva. Ám ez nem hiba csak ízlésbeli kérdés. Mégis érdekesek voltak ezek a tételek, hiszen bemutatták, hogy a cserszegi, a pinot blanc és a zenit sokkal-sokkal többre képes, mint ahova helyezzük őket a magyar borpiacon. Persze ehhez kell egy olyan terroir adottság, ami az ország északi részén, a Bükkben és a Mátrában található. A cserszegi sokkal többet adott, mint gazdag illat és sok szőlős aroma. A zenit és a pinot blanc is több volt, mint egy egyszerű, rövid életű bor, semleges karakterrel. A botritiszes, édes csereszegi pedig megmutatta, hogy milyen összetett terroirral van dolgunk.

 

 

Ám a bomba csak ezután robbant, a vörösborokkal. Meglepő, de tény, hogy ez a két pince pár év alatt többre jutott a vörösborok világában, mint nagyon sokan mások egy évtized alatt. S nem valami világfajtával, hanem egy méltatlanul háttérbe szorult fajtával a zweigelttel. Persze itt van nekünk a karakterben nagyon hasonlatos kékfrankos, de azért a zweigelt sem kutya. Komoly több éves, nagyhordós érlelésen átesett borokat kóstoltunk, amelyek még így is roppant fiatal arcukat mutatták. Tele vannak ízekkel, aromákkal és lendülettel. Kiváló savszerkezet, visszavonult tanninok, hosszú korty és aromatika. Gyümölcsök, lila virágok, némi izgalmas mákos karakter, amit nem hiba, hanem kötelező izgalom. Le a kalappal, tessék bátran vásárolni, amíg van.

 

A kóstoló végére jött a Gallay Pince, lassan 60 éves tökéiről való, fél kilós terheléssel szüretelt kékfrankosa. Ami ennek a fajtának egy másik, mély, elegáns, elmélyülésre alkalmas verzióját adta.

 

 

A leírtak fényben nem csoda, hogy bátran ajánlom figyelmébe mindenkinek a bükki borokat, és ennek a két pincének a tételeit, munkásságát. Reméljük, hogy hamarosan jó sokan csatlakoznak hozzájuk és elárasztják a magyar asztalokat, kiváló minőségű, bükki, palackozott borokkal.

 

 

Sándor Zsolt Organikus Pince:

 

 

Gallay Pince: