Birtok Barcelona peremén

A városközponttól szűk félórányi autóútra, Sant Sadurní d’Anoia városkában található Penedès régió cavatermelő központja. Spanyolország caváinak mintegy 90%-a erről a területről származik, ennek nagy részét a 2 legnagyobb és legismertebb pincészet, a Freixenet és a Codorníu állítja elő. Mi ez utóbbi birtokot akartuk megnézni – évi százötvenezer látogató nem tévedhet.

Még be se kell lépni ahhoz, hogy az érdeklődőt ámulatba ejtse a hely történelmi atmoszférája és monumentalitása: a hatalmas vaskapun végighúzódó aranyszínű Codorníu feliratnak köszönhetően egy pillanatnyi kétségünk se lehet afelől, hogy jó helyen járunk. A kapun belépve a recepció épülete leginkább egy középkori lovagi teremre emlékeztet, és csak az épület saját moziszobájának multiplexet idéző üléseibe süppedve tudatosul bennünk, hogy ez mégiscsak a huszonegyedik század, ahol éppen szélesvásznon készülünk megnézni a család történetét feldolgozó image-filmet, mielőtt körbevezetnének minket a birtokon.

450 évnyi történelem

A legrégebbi feljegyzés a Codorníu családról 1551-ből származik, és egy bizonyos Jaume Codorníu-t emleget, akiről annyit tudunk, hogy szőlőprései és hordói voltak abban az időben, tehát valószínűleg szőlőtermesztéssel foglalkozott. A család történetének legfontosabb évszáma 1659, amikor is a Codorníu szülők legidősebb lánygyermeke, Anna Codorníu házasságot kötött egy másik neves szőlőtermesztő család sarjával, Miquel Raventósszal. Innentől kezdve a pincészetet a Raventós család irányítja, de az egyes termékek számára a mai napig megtartották a Codorníu nevet.

 

1872-ben Josep Raventós figyelme a franciák tradicionális pezsgője, a champagne felé fordult. Franciaországba utazott, ahol elleste a pezsgőkészítés titkait, majd hazatérve elkezdte gyártani Penedèsben honos szőlőfajták felhasználásával az Ibériai-félsziget első pezsgőit, melynek – Champagne-ra utalva – a Champana, katalánul Xampany nevet adta. (Ilyen néven ismerhettük a katalán pezsgőt egészen 1986-ig, amikor is az Európai Unió megtiltotta a fenti szóhasználatot, ekkor nevezték el az italt cavának, ami katalánul pincét jelent.)

Azonban ekkor még a várt siker elmaradt: az új találmány nem tudta megrengetni a spanyolok bor iránti vak elkötelezettségét, ezért évente mindössze néhány száz palack készült a gyöngyöző nedűből – elsősorban saját fogyasztásra, illetve a közeli barátok számára. Ennek okán Josep, mikor átadta a birtok irányítását fiának, Manuel Raventósnak, egy fontos tanáccsal látta el őt: ne öljön több pénzt és időt a pezsgőkészítésbe, hagyja azt meg a franciáknak, és koncentráljon a borokra inkább. Manuel azonban – most már mondhatjuk, hogy szerencsére – nem hallgatott apjára, ezért 1885-ben, amikor átvette az üzletet, úgy döntött, hogy ezután a birtokon kizárólag cavát fog készíteni. Lelkesedését az sem törte meg, hogy 1887-ben a filoxéra elérte az Ibériai-félszigetet, és csaknem az összes tőkét újra kellett telepítenie. Manuel sikeresen vette fel a harcot a gyökértetű ellen, majd a következő évben bebizonyosodott, hogy a fáradozás nem volt hiábavaló: pezsgője az 1888-as Barcelonai Nemzetközi Vásáron aranyérmet nyert.

A szakmai elismerés azonban még mindig nem hozta meg a fogyasztás tekintetében a kívánt áttörést. Ne felejtsük, hogy az előkelőbb rétegek számára már akkoriban is léteztek példaképek, akik alakították a trendeket. Annyi volt a különbség csupán, hogy míg manapság a sztárok és egyéb, számunkra relevánsnak gondolt celebek szokásait próbáljuk követni, addig akkoriban a király diktálta a divatot. A Raventós család pechjére azonban az uralkodók eleinte utálták a pezsgőt, viszont abban a pillanatban, amikor ők is elkezdtek cavát fogyasztani, megindult a tömegtermelés, és az eladások évi pár száz üvegből 1895-re elérték a csaknem százezer palackot.

Raventósék viszonya a királyi családdal az elmúlt több, mint száz évben igen közeli maradt: 1904-ben XIII. Alfonso király tett látogatást a birtokon, 1976-ban I. Juan Carlos műemlékké nyilvánította a pincészetet, majd 2001-ben személyesen részt vett a Codorníu pezsgőgyár 450 éves születésnapi ünnepségén. A királyi látogatások emlékeit a bemutatótermek őrzik.

És az ámulat folytatódik

A roppant impresszív kisfilm után alig vártuk, hogy a moziterem komfortjából kilépve magunk is beszippanthassuk ezt a több évszázados történelmet. A harmincas tárlatvezető fiatalember az udvarra kísért minket, ahol aztán tökéletes brit angolsággal köszöntötte a csoportot (aki járt már Spanyolországban, átérzi az élmény unikális jellegét), és ezután végig lelkesen, gördülékenyen mesélt a birtokról és az általuk gyártott cavákról.
A XX. század elején Manuel Raventós nagyszabású építkezésbe kezdett: a birtok megtervezésére a neves katalán modernista építészt, Antoni Gaudí kortársát, Josep Puig i Cadalfach-t kérte fel. Ő tervezte meg a kétezer négyzetméteres présházat, a csomagoló-szállító részleget (ez ma a recepció), valamint a családi rezidenciát.

A kert murvás ösvényein a szökőkutak között kacskaringózva először a régi présházba mentünk, amit azóta múzeummá alakítottak át. Hatalmas préseket, hordókat, különböző palackokat találunk itt, valamint jellegzetes Codorníu-plakátokat. 1898-ban Manuel Raventós – mai kifejezéssel élve – pályázatot írt ki a termék illusztrálására. Rengeteg művész, grafikus küldte el munkáit, melyeken a kor nőideálját helyezték a középpontba. A színes rajzok nagyban megnövelték az eladásokat, a vállalat pedig azóta is nagy hangsúlyt fektet a caváik által képviselt filozófia művészi megjelenítésére.

50 millió palack a föld alatt

A múzeum körbejárása után jött a legizgalmasabb rész: végre leereszkedhettünk az igazi mélységekbe, a 30 kilométer hosszan, mintegy kétszázezer négyzetméteren elterülő pincerendszerbe, ahol a másodlagos érlelés zajlik. A vezetőnk elmondása szerint csaknem 50 (egészen pontosan 48) millió palack cava várja itt lenn, hogy a minimum 1, maximum 5 évig tartó erjedési periódus után elinduljon a nagyvilágba. Állítása szerint olyan kivételes minőségű élesztőt használnak, amely egyáltalán nem teszi szükségessé az üvegek forgatását, mivel az élesztő így is tökéletesen átjárja a bort. A rázást, sok pezsgőpincészethez hasonlóan, géppel, ún. gyropalette-tel végzik. Egy ilyet mi is megleshettünk működés közben (ez amúgy nem része a körbevezetésnek), a távirányítású, elég zajos rázógép úgy nézett ki, mintha egy Transformers-filmből lépett volna elő.

A pince egy igazi labirintus, meg is kértek minket nyomatékosan, hogy próbáljunk nem elszakadni a csoporttól, ha nem akarunk úgy járni, mint az a német turista, akit nemrégiben fél napig kerestek, miután egyéni felfedezőútra indult.

A terület tehát gyalogszerrel szinte bejárhatatlan, de szerencsére a dolgozók megtalálták a megoldást: kisvonatra ültetik a látogatókat, akik ezek után ujjongva, gyermeki lelkesedéssel suhanhatnak az ezernyi állvány között. A vonatozásból nem maradhat ki az a sarok, ahol a nagy előd, Anna Codorníu büsztje áll, hatalmas felirat alatt. A folyosókon hasonló majolikafeliratok jelzik, hogy az adott soron éppen melyik cavájuk van a palackokba zárva.

Családi biznisz – kicsit másképp

A látogatás utolsó programpontjaként a kóstolás következett: egy külön helyiségben mindenki megízlelhett két különböző cavát, az egyikük Spanyolország legkedveltebbje, az Anna de Codorníu, a másik pedig egy kellemesen zamatos rozépezsgő volt.

Kóstolás közben megtudtuk, hogy vendéglátóink összesen 2175 hektáron gazdálkodnak, mely területek legnagyobb része Penedèsben található, de ezen kívül vannak ültetvényeik Riojában, valamint Aragon, Valencia és Badajoz környékén.

Elsődleges szőlőfajtáik a macabeo, a xarel-jo, a parellada és a chardonnay, a rozé pezsgőkhöz pedig pinot noir-t használnak. 2008-ban összesen 26 különböző tételük volt a piacon, melyet 8 országban kihelyezett irodáikon keresztül értékesítettek szerte a világon.

A vállalat mindig is büszke volt innovációira: nem csak hogy ők alkották meg elsőként a cavát, de a spanyolok közül ők használtak fel először chardonnay szőlőt a gyártáshoz (1983), illetve ők alkottak először rozé cavát pinot noirból (2001).

A Codorníu jelenleg a világ legnagyobb és legrégebbi múlttal rendelkező családi pezsgőgyára. Évszázadokon keresztül természetes volt, hogy az üzletet az utódok viszik tovább, manapság azonban ez a kiváltság nem jár alanyi jogon: az ifjú Raventós-oknak, akik szeretnének a családi üzletben dolgozni, diplomát kell szerezniük, kiválóan meg kell tanulniuk angolul, és minimum öt évet kell bármilyen multicégnél eltölteniük, mielőtt beköltöznének a barcelonai Codorníu-székházba. Jelenleg a tágabb család mintegy 500 tagot számlál, ennek körülbelül a fele rendelkezik a vállalat részvényeivel, húszan dolgoznak a cégnél, ebből ketten tagjai a húszfős menedzsmentnek.

A családi sztorik áhitatos hallgatása közepette szépen el is fogytak a cavák a poharakból, így nem maradt más, mint a távozás - persze szigorúan az ajándékbolton át. A pincészet ebben sem ismer tréfát – közepesen nagy területen rengeteg relikviát és természetesen az összes forgalomban lévő tételt megtaláljuk, bár bizonyosan nem itt jutunk hozzá legkedvezőbb áron ezekhez a gyöngyöző csodákhoz.

Ajánlás

A birtok a hét minden napján nyitva áll a látogatók előtt, e sorok írásakor hétfőtől-csütörtökig 9 és 17 óra, péntektől vasárnapig 9 és 13 óra között. Angol nyelvű vezetés elsősorban délelőttönként van, de nagyobb létszám esetén egyéni időpont is kérhető. Előzetes telefonos bejelentkezés szükséges, a fejenként 8 eurós díjat a helyszínen kell befizetni.

Látogatásunk után egy általános konklúziót levonhattunk: Barcelonában járva már nem csak a Sagrada Familiát, a Güell Parkot, a Ramblát vagy a Tibidabót kell mindenképpen megtekinteni, hanem igenis rá kell szánnunk egy délelőttöt, hogy ellátogassunk erre a csodálatos vidékre, a cava őshazájába.