Egy Demi Mór üdvözléssel kezdődött az este, királyleányka, igazi csókai csillag. Csin-csin. Aztán jöttek kecskesajtos falatkák, vaníliás mézzel vagy borssal és birsalmával. A borsos falatkához tökéletesen passzolt Blanc, aki most egy önálló pinot blanc, nem lett belőle Haramia. Elegáns Vén-hegyi tétel, csirió! Nem maradhatott ki Blanné sem a piros cipellőivel, sauvignon blanc Márkus-hegyről, ropogós, friss, zöld ízével.

Miklóscsabi 2010-es borainak új nevük van, teljesen új brandeket vezetett be a piacra. 13 parcellán 13 különböző bort termel, elnevezései évjárat függőek, de mindig különlegesek, egyediek, ahogy a címkék grafikái is messziről kitűnnek.

 

A szőlő és a bor iránti elkötelezettség és tisztelet mellett teljes szívvel és igazán egyedi stílussal tálalja a nagyközönség felé a készletét. Ami emberi léptékű, évi 10-12 ezer palack. Ez 10-12 ezer szőlőtőke, ha jól emlékszem. Egy tőkéről 0,9 l mustot adó szőlőt lehet optimálisan szüretelni, ez válik aztán kb 0,75 l palackozható borrá.
A friss, fűszeres fehérborait idén csavarzárral palackozta, ezt jobban szereti a piac a szilikon dugónál. Parafából csak extra minőséget használ a testesebb borokhoz. Miközben tölt, mesél, és megtudjuk, hogy volt alkalmi dinnyeárus a nagyapjával, megrögzötten szeretett Kispolskit vezetni, és ezt a tudását Amerikában parkolófiúként kamatoztatta.
 
Azért közben szőlészetet is tanult Kaliforniában, ahol eldöntötte, mit nem akar majd itthon csinálni. És így jött létre a 3.5 hektáros miklóscsabi pincészet, amit tűzoltó édesapjával működtet. Csabi feladata ott kezdődik, amikor a szőlőtőkéről lekerül a gyümölcs. Egy mondatban összefoglalta: Apám melózik, én nagyképűsködök.

Roger Mór ezerjóhoz lilaburgonyás borjúpástétomot és olivabogyóval töltött marinált halat ettünk, nagyon összeértek az ízek. Az ötödik bor egy rajnai rizling volt, Csóka családnak, Csókahegyről, Mór legjobb dűlőjéről. Minerális, köves íz, csicseriborsós pitát kínáltak hozzá.

A Grund Selection chardonnay virágos, akácos. Bármikor, bárhol, tényleg. Emelem poharam. Magasba. A nagy kedvencem, a Csakazízéér ezerjó annyira zamatos illat és ízvilág, annyira passzol a tüzes, vörös címkéhez gitárral, tánctanítással, hogy csak forgattam a poharat, és varázsoltam az illatfelhőben. Ezerjó. Jó sokáig.

Ó, varázslat. Közben holdfogyatkozás és telihold is volt, tehát a varázslatos borok és ételek mellett egy kis mágiát is bevetettem a Bazilika előtt, ezt persze csak titokban. Mint egy földre szállt. Angyal. És pukkant a Parádé is, szintén nagy kedvencünk. A címke hangulata már jelzi a bizsergést, amit a buborékok játéka okoz a szánkban. Parádés, habzó. Bor.

Olívabogyós pestos pirítóssal melegítettünk a szarvasgombás spárgasalátára, majd megkóstoltuk a Tom Yum lazacot narancsos zöldbabbal, és a konfitált kacsacombot tejben áztatott kacsamellel, lilahagyma lekvárral és reteksalátával.
És ha a Mámor cuvée-t desszertnek vehetjük, akkor nincs is hiányérzetem. Bár legközelebb egy levendulás epres falatka jöhetne még a végén.

Éjfélre a DiVino is megtelt, sőt a kinti placc is, igazi, nyüzsgő színfoltja és új találkozási pontja lett a belvárosi éjszakának. Ezerjó élmény!