12 ezren látogattak ki a Magyar Ízek Vásárára

Borászportál
2014. április 01., 09:57


SAJTóvisszhang – Véget ért a 7. Magyar Ízek Vására, amely idén is kiemelt érdeklődés mellett zajlott a hétvégén, hiszen 12 ezren látogattak ki a sajtvásárra, ahol több száz féle sajtot és további több ezer terméket kóstolhattak meg az ínyencek.
12 ezren látogattak ki a Magyar Ízek Vásárára
 
A Vásárt dr. Kardeván Endre, az Élelmiszerlánc-felügyeletért és Agrárigazgatásért Felelős államtitkár nyitotta meg, ezt követően bemutatták az ország legnagyobb sajtját. A 300 kilogrammos rekordsajt, amely 150 tehén 2820 liter tejének felhasználásával készült, külön a Vásárra mind egy szálig elfogyott, hiszen a szervezők nem akartak kizárni senkit a kóstolás lehetőségéből, éppen ezért nem csak azok kaptak, akik jegyet váltottak a sajtvásárra, hanem bárki, aki belépett a Millenáris előcsarnokába.

A Mircz Nárcisz sajtmester által készült rekordsajtból az első 20 kilós szeletet a Százszorszép Óvoda gyermekei kapták meg. A szervezők ugyanis ezzel szerették volna felhívni a figyelmet arra, hogy a gyermekek tej és tejtermék fogyasztása átlag alatti Magyarországon.

De nem csak a gyermekek fogyasztása marad el az ajánlottól. Összességében egy átlag magyar ember csupán évi 152 liter tejet, vagy tejtermékek fogyaszt, amely jelentősen elmarad az európai átlagtól.

Kardeván Endre a hétvégi Vásáron kiemelte: „Évente 13 milliárd forint különleges tejtámogatást nyújtunk a tejtermelőknek. Az elmúlt négy évben 10%-kal bővült a hazai tejtermelés, és a hazai tehénállomány, ennek köszönhetően tavaly országos rekordot döntött a tejtermelés. A tavalyi évben Magyarország 43%-kal kevesebb tejet importált, amelynek köszönhetően a külföldi termékek helyét a magyar áruk foglalták el.”
 
Emellett felhívta a figyelmet, hogy a Magyar Élelmiszerkönyv folyamatosan frissül és megújul, amely a sajtokra vonatkozóan is tartalmaz minőségi előírásokat. Mivel Magyarország sereghajtó a tej- és tejtermékfogyasztásban, a szervezők idén különösen fontosnak tartották kiemelni, hogy a mennyiség mellett, a minőségre is ügyeljünk, amikor tejtermékeket vásárolunk.

A Vásár éppen ezért idén is bővelkedett az ízletes és egészséges termékekben, valamint a színes programokban, melyekkel a minőségi tejtermékfogyasztásra biztattak a szervezők. A látogatók megkóstolhatták az aludttejes kovászolt házi fehér kenyeret, a kapros zsendicét, az édesköménnyel fűszerezett erdeigyümölcsös camambert-, az édestej- és a meggyes csokoládés mascarpone fagylaltokat, amelyek mind-mind cukor hozzáadása nélkül készültek.

A színpadon bemutatták az igazi autentikus házi túrórudi készítésének fortélyait, betekintést nyerhettünk a vajköpülés és a jó minőségű aludttej elkészítésének rejtélyeibe, valamint különféle konyhai praktikákkal és titkos recept ötlettel is megismerkedhettünk, amelyek segíthetnek a jövőben az egészséges minőségi sajtételek otthoni elkészítésében.

A hétvégi sajtvásáron a fergeteges hangulatról Vastag Csaba gondoskodott, emellett óriási sikere volt a Borjour Zenitnek is, amely első alkalommal mutatkozott be a Magyar Ízek Vásárán: 30 pincészet, 180-féle őshonos magyar borával.

A Vásáron eddig több mint 200 kézműves gazda és kistermelő mutatkozott be, a rendezvényeken pedig 80.000 látogató fordult meg. Az egyik leghitelesebb vásár, évről évre nagyon szívesen jövünk, hiszen a Vásár légköre olyan, mint egy nagy vasárnapi családlátogatás. Jó beszélgetések, finom pálinkák, rengeteg vásárló, akik komolyan érdeklődnek és vásárolnak is! – mondta el Sáfrány László a Vásár egyik termelője.

A Vásár zárásaként a szervezők egy 150 szeletes tortával és több száz pohár pezsgővel köszönték meg a termelők odaadó munkáját és az éppen jelenlevő vásárlók látogatását. A sikeres sajtvásár lezárultával, a szervezők már gőzerővel készülnek, hiszen májusban második alkalommal tér vissza a Magyar Ízek Bálja, emellett megrendezik a Kézműves Borok fesztiválját is, szeptemberben pedig hatodik alkalommal jelentkezik a Libamájfesztivál.
Winelovers borok az olvasás mellé