Az eredetvédelmi rendelkezéseket az EU borpiaci reformjáig elsősorban a túltermelésből adódó problémák kezelése vezérelte. A szabályozással igyekeztek jelentősebb piaci pozíciókat biztosítani az eredetmegjelöléssel rendelkező borok számára, illetve hátrányban tartani az asztali borok kategóriáját, amely kategóriában a jelentősebb túltermelés jelentkezett. Az ezredfordulóig a szabályozás logikája jól működött, más intézkedésekkel együtt sikerült növelni az eredetmegjelöléses borok piaci részesedését, és visszaszorítani az asztali bor kínálatát. A kétezres évek elejétől a szabályozás már gátat jelentett az EU területén termelt borok számára, még a saját belső piacán is. Az egyre dinamikusabban növekvő tengerentúli import borok szinte kizárólag az asztali bor kategóriájában érkeztek az EU piacára. A tengeren túli és az uniós asztali borok között egy lényeges különbség volt: a tengeren túlról származó borok címkéjén feltűntethető volt a szőlőfajta neve és az évjárat, míg az uniós asztali borokon nem.

A borpiaci reformnak ezekre a kihívásokra is választ kellett adnia úgy, hogy az eredetmegjelöléssel rendelkező borok számára is biztosítsa a kellő védelmet. A szabályozás mozgatórugója ma már egyértelműen a borok jobb piaci érvényesülésének elősegítése. Fontos hangsúlyozni, hogy az eredetvédelmi szabályozás a termelői önrendelkezésnek inkább csak a keretét teremti meg, azt versenyképes tartalommal a termelőknek kell feltölteniük.

Az új eredetvédelmi szabályok logikája alapján a megkülönböztetés nem a minőség, hanem az eredet alapján történik. Egészen pontosan fogalmazva a szabályozás a földrajzi eredet feltűntetését köti szabályokhoz, illetve ad erre vonatkozóan keretszabályozást. Ha csak a szabályozás szemszögéből nézzük a kérdést, akkor az egyes borkategóriák között nincs minőségi alá vagy fölérendeltség.

A szabályozás elvi minőségsemlegessége természetesen piaci szempontból egészen más értelet kaphat. A fogyasztók szempontjából, és így a bortermelők szempontjából is mindig kérdés, hogy egy valamilyen szempontból megkülönböztethető, valamilyen egyediséget hordozó borért mennyivel többet hajlandók a piacon fizetni. Az eredetvédelmi szabályozásnak célja, hogy a termelőknek legyen lehetőségük arra, hogy a hozzáadott értéket el tudják ismertetni a fogyasztókkal.

Eredetvédelmi szempontból így a legalsó kategóriába azok a borok tartoznak, amelyek sem földrajzi nevet, sem pedig egy szőlőfajta nevét nem viselik magukon. Készítését, forgalmazását a borra vonatkozó keretszabályokon belül gyakorlatilag a készítője határozza meg. Korábban ezek a borok az asztali bor kategóriájába tartoztak.  A földrajzi jelzés nélküli borok másik alkategóriájába tartozik a szőlőfajta nevét viselő borok csoportja. A szőlőfajta nevének feltűntetése már szabályokhoz kötött. Az erre vonatkozó szabályok elsősorban azt a célt szolgálják, hogy a fogyasztó a borban ténylegesen azt a szőlőfajtát ízlelhesse, amelyet venni szándékozott. Ez az alkategória a földrajzi jelzéssel ellátott asztali bor kategóriát váltotta fel.

A borok esetében a legnagyobb hozzáadott értéket egy jól bevezetett, a piacon már bizonyított márkanév, vagy egy földrajzi név biztosíthatja. Ha csak a bor érzékszervi jellemzőit vizsgálnánk, a piacit nem, akkor a legjelentősebb hatást a bor földrajzi eredete jelenti. Korábban piaci szempontból kizárólag a földrajzi név jelentette a borok legjelentősebb hozzáadott értékét, míg a mai borpiacon a márkák jelentősége igen megnőtt. A márkajellel ellátott borok összességében komoly versenytársai lettek a földrajzi névvel ellátott boroknak. Ezért is van jelentősége annak, hogy az eredetvédelemben rejlő lehetőségeket hogyan képes egy termelői közösség kihasználni.

A földrajzi nevet viselő borokat két kategóriába sorolja a szabályozás. Az egyes kategóriákat a bor és a földrajzi terület kapcsolatának szorossága határozza meg. Ha a kapcsolat lazább, de egyértelműnek mondható, akkor oltalom alatt álló földrajzi jelzéséről beszélünk. Ha a bor és a földrajzi terület kapcsolat erős, és a földrajzi terület hatása tekinthető kizárólagosnak, akkor oltalom alatt álló eredetmegjelölésről beszélünk. Az új megnevezések az élelmiszerek eredetvédelmére vonatkozó szabályokból érkeztek. Ezeket a megnevezéseket helyettesíthetik olyan hagyományos kifejezések, amelyek az adott borkategória jelölésére már régen használatban vannak.

A következő részekben részletesen is bemutatjuk az egyes borkategóriákra vonatkozó szabályokat.