Bortúra ajánló - Ezeket kóstold a Velencei-tónál!

Knap Gábor
2014. augusztus 04., 20:44


A Velencei-tónál minden megvan kicsiben, amit a Balatonban annyira szeretünk. Ráadásul – hogyha Budapestről nézzük – akkor fél óra kényelmes autózással meg is érkezünk. A környék pedig a gasztronómiában is kezd felzárkózni a nagy testvérhez!
Bortúra ajánló - Ezeket kóstold a Velencei-tónál!
A Velencei-tó Európa egyik legmelegebb tava, amely a sekélységének és a vidék magas napsütéses óraszámának köszönhető. Kevesen tudják, hogy a ’60-as években kiszáradt. Azután kezdték meg a szabályozását, és mára sikerült többé-kevésbé állandósítani a vízmennyiséget.
 
A tó kiválóan megközelíthető, azonban – a kirándulók szempontjából szerencsére – közel sem olyan zsúfolt, mint a Balaton nagy része. Vize nagyon gazdag ásványi anyagokban és tőzegben. A víz háromféle színéről, és a fantasztikus úszó szigetekről, valamint a csodálatos vízi világról egy hangulatos kenutúra keretében (érdemes előre egyeztetni!) magunk is megbizonyosodhatunk. Az evezés után pedig jöhetnek a kulináris élvezetek!
 
A tókörnyék borai, pálinkái
 
A Velencei-tó térsége az Etyek-budai Borvidék része, a borkészítés pedig több száz évre folyik a területen. A Velencei-hegység déli oldalán a mai napig léteznek azok az óriási pincék, amelyeket a XVIII. században használtak.
 
A környék borait abban az időben leginkább a fővárosba szállították, de még az angol királyi haditengerészetnek is jutott belőle. Napjainkban leginkább olaszrizlinget, zöld veltelinit, és chardonnay-t termelnek a vidéken, de vannak vörösbort adó fajták is, így kékfrankos és cabernet sauvignon is.
 
A Velencei-tónál borút is működik, a környék borainak legnagyobb seregszemléje pedig a rendre május elején megtartott Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor-, és Pálinkafesztivál.
 
A borút tagjai:
  • Csóbor Jenő (Agárd)
  • Simon László (Agárd)
  • Mayláth Endre (Velence)
  • Lics Balázs (Pákozd)
  • Hegedűs György (Székesfehérvár)
  • Fekete László (Agárd)
  • Szentesi József (Nadap)
 
Bortúra ajánló - Ezeket kóstold a Velencei-tónál!
A tó környékén a szőlők mellett rengeteg gyümölcsös is található. Ebből már sejthetjük, hogy valahol pálinkát is kell, hogy főzzenek a közelben. Valóban, az Agárdi Pálinkafőzdében a különböző párlatokon kívül likőröket, és gyümölcsleveket is készítenek.
 
A főzde meglátogatását érdemes összekötni az Agárdi Termálfürdőével. Ráadásul az utóbbi egész évben nyitva van, nincs is jobb annál, mint télen a kinti termálmedencében üldögélni.
 
A lángostól a békacombig
 
Velencén a legjobb lángost a Gajdos Lángosozóban lehet kapni (Velence, Ország út 54.), árulnak a simától a füstöltsajtos-tejfölösön keresztül, a kapros-juhtúróson át a virslisig mindenfélét.
 
 
Sült halakkal a Jobb mint otthon Halsütő és Borozóban (Agárd, Kemping u.) érdemes próbálkozni, ahol korrekt pörköltekhez is hozzájuthatunk. Hogyha pedig már ott vagyunk nem hagyhatjuk ki a bejáratnál található rétesest sem!
 
Fagyiban verhetetlen a gárdonyi Kati Fagyizó, de a sukorói Mandula cukrászda süteményeit is bátran ajánljuk!
 
Halászléért a Szúnyogszigeti Halászcsárdába kell menni! Az elméletileg Pákozdon, de gyakorlatilag a településtől távolabb, egy félszigeten található csárdában már 150 éve is főtt a lé, ma sincs ez másképp. A félszigetre Gárdonyból megy menetrend szerint kishajó, érdemes azzal érkezni, és előételnek a békacombot is megkóstolni!
 
Kilátó és ingóságok az északi parton
 
A Velencei-tó északi részén kiváló kirándulóhelyek várják a turistákat. A már említett Szúnyogszigettől nem messze található a Pákozdi csata emlékhelye, és a közelben van a Pákozd-Sukorói Arborétum is, ahol egy kis gyaloglás és a kilátó megmászása után lélegzetelállító látvány tárul elénk.
 
Bortúra ajánló - Ezeket kóstold a Velencei-tónál!
 
Tovább barangolva érdemes felkeresni a nadapi szintezési ősjegyet, és a pákozdi ingóköveket is. Hazafelé pedig betérhetünk a borokat „visszakóstolni” a pázmándi Bálint Boráriumba, ahol a környékbeli borok mellé sparhelten készült ételeket kínálnak.
Winelovers borok az olvasás mellé