Tavasz, nyár, ősz…A szőlő is ekkor él, fejlődik és érleli meg a gyümölcsét, ez az időszak a borfesztiválok ideje is egyben. Nyáron kerül sor a legtöbb rendezvényre, ilyenkor tobzódhat a borkedvelő. A fesztivállátogató feltűnhet csapatokban, de előfordul magányosan is. Az indokai is változhatnak, az egyszerű csapongó borozgatástól, a céltudatos borfeltérképezésig terjedhetnek. Érdemes kilátogatni a borok seregszemléjére, mivel itt az aktuális legfrissebb választékkal ismerkedhetsz meg. Ráadásul rövid idő alatt nagyszámú borral találkozhatsz szakértő útmutatással. Nem utolsósorban, a veled kilátogató barátaiddal, ismerőseiddel beszélheted meg, hogy milyennek találják a borokat. A nagy tömegben akár még új embereket is találhatsz, ismerhetsz meg a borok mellett, vagyis Borbarátokra lelhetsz.
A négy legnagyobb borfesztivált vesszük most górcső alá. Ezek a Borfesztivál a Budai várban, a Borfalu, az Etyeki Pincefesztivál és a Budai Gourmet. Nagy rendezvényeken általános a tolongás. Ha nem szereted, borozás közben esetleg meg-meglökik a pohártartó kezed vagy a sarkadra lépnek – gyorsan guríts le pár pohárral, hogy megnyugodj. Az ismeretszerző borkóstolásnak ugye nem ezek az ideális feltételei. Lehetséges, hogy miközben az illatát próbálnád elemezni poharad tartalmának („Igen egy kis cibetmacska és kókuszháncs....”) a szomszédos grillező egységből hirtelen ötven köbméter maró füst fojtogat egy erőteljes széllökés eredményeképpen. Nehéz dolgok ezek, de ne legyünk finnyásak – ez is hozzátartozik a fesztiválromantikához. Éppúgy, mint a kemencés lángos, a kirakodó vásár és a különböző zenés, táncos színpadi produkciók.
Helyszín tekintetében a legromantikusabb az Etyeki Pincefesztivál. Igazi pincékből folyik a kínálgatás, a vidéki környezet magával ragadó, tényleg egy borvidék szívében vagyunk a friss levegőn. Buda vára szintén gyönyörű helyszín, kilátás a Dunára és a fantasztikus műemlék falai között a történelem sűrűjében érzi magát az őszi Borfesztivál látogatója. Budán maradva a Budai Gourmet a nemrégiben létrejött Millenárison a szépen gondozott parkban talált otthonra. Pesten a macskakő-borítású Felvonulási téren a Hősök tere és a Városliget szomszédságában kerítik le a Borfalut.
Az Etyeki Pincefesztivál a legrövidebb rendezvény, egy hétvégén 2 napig tart. Több helyszínen – Körpince, Kecskegödör, Kálvária-domb, Magyarkút – találjuk a bortermelőket magukat, ugyanis a borászok szívesen jönnek erre a fesztiválra. Ingyenes a rendezvényre a belépés, a kóstolópohár pedig minden évben (külön évre szóló vésettel) szép kivitelű és jól használható. A kóstolópohárért és a kóstolójegyekért természetesen fizetni kell. Ezeket több standon lehet megvásárolni, kapunk térképet is mellyel tájékozódhatunk a faluban. Idén már hatodszor látogathattunk ki erre a fesztiválra (május 24-25-én.) Meghívásos alapon történik a kiállítók válogatása, ezért megtiszteltetés jelen lenni. A borászoknak itt nem kell fizetniük helypénzt, szemben a másik három kiállítással. Sajátos hangulatú ez a rendezvény és egyre népszerűbb, amit az etyeki utcákon hömpölygő tömegek is jeleznek. A négy közül a legrövidebb, ezért kevesebb program is fér bele a két napba. Nyitva tartásának a közlekedés szab határt – az utolsó buszok 23 óra körül térnek vissza a fővárosba.
A Budai Gourmet fesztivál, (május 30 - június 1.) 4 napig tartott és negyedik alkalommal rendezték meg. A Reneszánsz év jegyében erős gasztronómiai vonallal találkozhattunk. Közel egy tucatnyi rangos étterem vetélkedett, hogy bemutassák a reformkonyhában elért eredményeiket. Itt már külön kellett fizetni a belépőjegyért és kóstolópohárért. A pohár egy öblös Schott und Zwiesel volt, melyen – sajnos? kinek hogy tetszik… – nem szerepelt a fesztivál emblémája. Méreteiben természetesen jóval kisebb mint Etyek, ami megbocsátható, ám sajnos a termelők igen hiányoztak a fesztiválról, a standokban jobbára csak kiszolgáló személyzet volt – az étkek választéka kárpótolhatott bennünket. Naponta11-től 11-ig volt nyitva (a sajtos előbb zárt…).
A
Borfalu mely mostanra országos rendezvénnyé nőtte ki magát 5. alkalommal kerül megrendezésre (augusztus 19. és 24. között.) Tavasszal már volt Budán egy kisebb Borfalu, és vidéken is rendszeresen turnézik a rendezvény. Ott ingyenes belépéssel csábítja a borkedvelőket a fesztivál, de jóval szerényebb kiállítói létszám mellet. Pesten a belépőjegyhez emblémázott kóstolópoharat kapunk. Idén Budapesten több mint 100 borászat lesz jelen a Magyar borfalvak seregszemléjén. Reméljük idén a bortermelők maguk is minél többen eljönnek, hogy a „vájtfülü borivók” válthassanak is velük pár szót. Hivatalosan déltől éjfélig lesz nyitva a Borfalu mind a 6 napon. Ám az előző évek tapasztalataiból és a mostani programkiírásból sejteni lehet, hogy hajnalig tart majd a mulatság. Éjfél után a borgőzösen tévelygő látogatók kezéből egyre gyakrabban hullik a macskakőre a pohár. Ahogy távolodik az éjfél, úgy csörrennek mind gyakrabban a kóstolópoharak, a Borfalu Cigányzenekara ugyanis gyakran reggelig húzza a talpalávalót. 6 napjával ez a négy nagy közül a leghosszabb rendezvény.
A legek rendezvénye a Budai várban megtartott Borfesztivál (szeptember 10-14.). Az 5 napig tartó Borkiállítás és Vásár a Budavári Palota teraszain immár 17. alkalommal kerül megrendezésre. A belépő tartalmaz egy üveg kóstolópoharat, egy pohártartó szütyőt és két kóstolójegyet. A legrangosabb programsorozat és a legtöbb borásszal is itt találkozhatunk. A borászok szeretik, ha megkérdezed tőlük, hogy mit is kértél a poharadba, hogy készült, milyen volt az évjárat és egyebek… Tehát kérdezz bátran, ha nem is érted mindig tökéletesen a választ: értékes információmorzsákkal gyarapodhatsz.
Idén Szicília lesz a külföldi vendégborvidék, ám ezen kívül is bőven lesz lehetőség külföldi borok kóstolására. A belépéskor kapott karszalaggal két itt található múzeumot is ingyen megtekinthetünk (Magyar Nemzeti Galéria, Budapesti Történeti Múzeum). Szerdán és csütörtökön 14 órakor nyit a rendezvény, a későbbi napokon már délben. A zárás egyértelmű, a Budai várban naponta este 11-ig tart a borünnep.
Ez az egyik legzsúfoltabb rendezvény a tömeg néha kritikus méreteket ölt, amely néha az élvezhetőség rovására megy. A több száz kiállító már szinte alig fér el a helyszínen. Ha esik, az többnyire rossz egy fesztiválnak, ám egy kis eső itt sokat segít a zsúfoltságon (ahogy tavaly is történt). Persze ez nem azt jelenti, hogy ne lenne péntek-szombat este a többi fesztiválon is tömeg. Akinek ez nem tetszik, menjen ki koradélután!
És hogy mit vigyél magaddal a borfesztiválokra? Pénzt, pénzt és még egy kis pénzt. A megvásárolt kóstolójegyekért a 3-4 száz forinttól egészen a több ezres tételig töltenek bort a poharadba. Hivatalosan 1dl bort kaphatsz, ám vannak olyan borászok, akik akár néhány centet is kitöltenek kóstoló gyanánt, és ha ízlik a tétel, akkor fizetsz be a teljes decire. Vannak olyan fesztiválok, ahol külön jelzés van kóstolópoháron az 1 dl-nél. Sok helyen viszont a borászokra bízva a mérték, akik hol laposabban – hol meg bővebben mérik a nedűt. Tippünk: kérjetek fél decit, félpénzért, ezt eddig mindenhol méltányolták, és így legalább többfajtát kóstolhattok! Ami általános a fesztiválokon, hogy az idő előrehaladtával a standokon elfogadják a készpénzes fizetést is a kóstolójegyek mellett – persze nem hivatalosan. Még egy jótanács: gondoskodj a megfelelő vízpótlásról, hidd el egy kis előrelátással sokkal boldogabb lesz a másnapod. A rutinosabbak vihetnek magukkal pár flaska ásványvizet, hogy ne kelljen a borsos áron vehető fesztiválosért sorba állni… Azért bort azt ne vigyünk magunkkal. Viszont vihetsz külön poharat, ha ragaszkodsz a sajátodhoz. Kisebb fesztiválokon előfordul, hogy gyengébb minőségű poharat kap a fesztiválozó, ilyenkor jól jön a hazai Spiegelau. Üres gyomorral ne álljunk neki kóstolgatni – vagy gyorsan fogyasszunk a helyszíneken található étkek közül. Ha nem csak pár órára látogatunk ki a fesztiválokra, hanem rászánunk egy fél napot akkor gyomrunk kiköveteli az étkezést. Valószínűleg az „örömszerző borfogyasztás” jelenti motivációt legtöbbünknek, ahhoz, hogy kilátogassunk egy borfesztre. Ebben az esetben, nem nagyon figyelünk rá, hogy mit isznunk, a hangulat a lényeg. Aki már ismereteket is akar szerezni, az inkább kóstol mint iszik, szélsőséges esetben pedig még kóstolási jegyzeteket is készít. Ha ilyet láttok, ne rökönyödjetek meg, inkább nyugodtan kérdezzétek meg: mit írogat éppen – lehet hogy ez lesz egy eljövendő boros ismeretség kezdete. Tulajdonképpen senkinek sem kell borszakértőnek lennie ahhoz, hogy lejegyezze: hogy ízlett neki egy adott tétel. Ezek a jegyzetek később sokat segítenek, ha bort kell választani a hipermarketben. Ha csak a bor nevét, készítőjét, évjáratát vésed fel, már be tudod azonosítani később a kedvenc borokat.
Nyári délutánokon, estéken érdemes kis bortúrákra indulni a fesztiválok standjai között. Ha éppen nem olyan bort töltöttek a poharadba amilyenre vágytál, a következő csak jobb lehet! Az igazi Borbarát nem hátrál meg! Fesztivállátogatásra fel, a nagyja még előttünk van!