A zenekar, akinek van saját bikavére - Kerekes Band

Borászportál
2014. július 31., 10:52


Tavasztól őszig meg sem áll a Kerekes Band, amely a borfesztiválok legnépszerűbb zenekarai között van. Hétvégén Budapesten játszanak, de vajon mit isznak közben a legszívesebben?
A zenekar, akinek van saját bikavére - Kerekes Band
 
Mi a kedvenc borotok, és mely borokat szoktatok leggyakrabban inni?
A zenészvilágban megszokott dolog, hogy a backstage-ek hűtőit csak sörrel töltik fel, ezért mindig viszünk magunkkal egy kis "hazait". Elég lokálpatrióta a zenekar, ezért 90%-ban egri bort fogyasztunk. Van egy régebbi együttműködésünk a Simon pincészettel, akivel közösen palackoztuk a 2006-os Betyár bikavért, és a jövőben tervezzük egy fehér bor társát is kihozni, de ezen kívül nagyon szeretjük még a St. Andrea, a Tarjányi, a Böjt pincészet, valamint Vincze Béla és Pók Tamás borait. Ez persze nem jelenti azt, hogy máshol nem ittunk még jó borokat. Villány, Mád, Etyek vagy éppen a Mátra borai ugyanolyan közel kerülhetnek az emberhez, ha tudja, mit kell kóstolni.
Mi a legkedvesebb borfesztiválos élményetek?
Szerencsére nagyon sok van, de kettőt emelnénk ki. Az egyik - egri zenekar lévén - az idei Bikavér Ünnep, ahol közel 1500 embernek adhattuk elő a belgás Mégötlövéssel közösen a Boros című Belga slágert, majd a Mr. Hungary-t most először spanyolul. Hatalmas élmény volt. A másik a mádi Jó Éjszakát fesztivál. A Budaházy pincészet udvarán játszottunk, és egy sokkal meghittebb, bensőségesebb koncertet tudtunk adni az összegyűlt 200 embernek. És a vendégszeretet is maradandó élményt nyújtott.
 
Mik lesznek a következő fellépéseitek?
Augusztus 1-jén az óbudai Kobuci Kertben lesz egy szabadtéri klubkoncert, amit 9-én a Debreceni Borkarnevál követ, majd a Kolorcity fesztivál.
Milyen volt a 2013-ban megjelent album fogadtatása?
A tavaly megjelent Folklore Mant mind a szakma, mind a közönség örömmel fogadta. A szakma Fonogram-díjjal jutalmazta a legjobb világzenei album kategóriában, míg a közönség azzal tisztel meg minket, hogy szép számban vásárolja, vagy legálisan tölti le a lemezt, és természetesen eljön a koncertekre. Nekünk ez a legfontosabb.
Winelovers borok az olvasás mellé