Már nem kell sokat várni a Borra-való együttes lemezére

Borászportál
2014. szeptember 15., 14:17


Feszes az őszi naptára a Borra-Való gasztrofolk együttesnek: a koncertjeik mellett sűrűsödnek televíziós szerepléseik, és első lemezüket készítik. Az énekesnővel, Almár Almus Judittal beszélgettünk.

Már nem kell sokat várni a Borra-való együttes lemezére
 
Mit jelent a nevedben az „Almus”?
A vezetéknevemből képzett becenév. Az alma mosolygós, kóstolásra csábító, zamatos és gyönyörű gyümölcs. Éppúgy illik a Borra-Való együtteshez, mint hozzám.
Biztosan több borfesztivál vendége jelezte, szükség volna már egy Borra-Való együttes CD-re, hiszen otthonában is szívesen hallgatná.
Igen. Három év munkája érik be azzal, hogy – reményeink szerint – már karácsonyra, de legkésőbb a jövő év elejére megjelenik első albumunk Asszony bora, ember bora címmel. A következetesen befektetett energiák mostanra álltak úgy össze, hogy eredményeket hozzanak, és lemezt készítsünk.
Már nem kell sokat várni a Borra-való együttes lemezére
Elképzelhető, hogy a médiában többször láthatjuk, hallhatjuk a Borra-Való együttest?
Nagyon örülünk, hogy szeptember végétől visszatérő vendégei leszünk a Sláger TV-nek. Ősz közepétől a televíziós szerepléseinkre, illetve a lemezünkre összpontosítunk. Részben a médiaszerepléshez tartozik, hogy szeptember 25-én 18 órától a pesti Erzsébet téren Az ihatóbb Magyarországért Egyesület Borflashmob elnevezéssel „villámcsődületet” szervez, ami a tudatos borfogyasztást népszerűsíti, a célkitűzéssel egyetértve én képviselem ezen az eseményen a Borra-Való együttest. Remélem, sokan jönnek, és nagy sajtóérdeklődést kap a Borflashmob.
 
Milyen dalok szerepelnek az Asszony bora, ember bora CD-teken?
Tizenöt felvétel kerül a korongra, kisebb részben boros vonatkozású népdalfeldolgozások, részben klasszikus és kortárs költők – Petőfi Sándor, illetve Lackfi János (az ő költeménye adta az album címét) – borverseinek megzenésítései, valamint saját szerzemények. Az Asszony bora, ember bora CD-nkre kerül Szörényi Szabolcs és Bródy János híres száma, a Miszter Alkohol is. A Borra-Való együttes feldolgozása a közismert sláger új arcát mutatja meg, s ez a dal nagyon illik a bordalos világunkba. Pörgős, vidám, jó hangulatú sikerdalokat teszünk a lemezre.
Hol tartotok a munkálatokkal?
Épp stúdióban rögzítjük a felvételeket, nemsokára következik a hangkeverés. Az Artisjus-pályázaton elnyert támogatás mellé más zenei pályázaton is dolgozunk, és élvezzük a monori pincefalu támogatását is. Minden adott, hogy a NarRator Records gondozásában megjelenő Asszony bora, ember bora CD néhány hónapon belül minden borfesztiválbarátnak örömöt szerezzen.
Winelovers borok az olvasás mellé