Borászportál.huBorról mindenkinek
Borvilág Gasztró Fröccs Hírszüret Bornaptár Borpontok Kvízek Borlexikon

Nagy évjáratok francia borait kóstoltuk szombaton

Nagy évjáratok francia borait kóstoltuk szombatonNovember utolsó szombatján került megrendezésre első alkalommal a Nagy Bordó Blend kóstoló, melynek helyszínéül a Sofitel Budapest szolgált. Ezzel pedig a Furmint Február, az Olaszrizling Október és a Kékfrankos Most után egy újabb tematikus kóstoló indult útjára.

Nyolc éves lett az Andante Borpatika

Nyolc éves lett az Andante BorpatikaSummarium - Olyan világban élünk itt a Kárpát-medence közepén, ahol nem szokás hosszútávra tervezni. Persze ennek egy és még millió oka van, de ebből az egyik legfontosabb, hogy el is hisszük, ezt nem lehet másként, és még arra is vesszük a fáradságot, hogy okokat gyártva mindezt elhitessük magunkkal. Ezen az estén két olyan világ találkozott, amely a rövid távú, a haszonszerzésre koncentráló üzleti magatartást, gondolkodást nem hálálja meg, sőt egyenes út a gyors, és látványos bukáshoz. Ez a vendéglátás és a borászat.

Egy borrendezvény metamorfózisa

Egy borrendezvény metamorfózisaVinCE Budapest 2013 - Ha március, akkor nemzeti ünnep, Budapesti Tavaszi Fesztivál és persze VinCE. Ebben a hónapban tényleg mindenki megtalálhatja a számára legizgalmasabb elfoglaltságot – emberek ezrei látogatnak el a március 15-i ünnepségekre, a zene- és színházkedvelők megszállják Budapest kulturális intézményeit, a borrajongók (köztük én) pedig tűkön ülve várják, hogy megnyissa kapuit az ország egyik legexkluzívabb boros rendezvénye, a VinCE.
Korábbi cikkek
Kiemelt programok
07. 23.

Winelovers River Night

Európa Rendezványhajó, BudapestEurópa Rendezványhajó, Budapest
BorkóstolóBorkóstoló
Fröccs
június 05.
Újabb művészeti ihletésű magnum pezsgőt mutat be a Kreinbacher
Újabb művészeti ihletésű magnum pezsgőt mutat be a Kreinbacher
május 21.
35 független vendéglátó közös reformjavaslata a turizmus jövőjéért
35 független vendéglátó közös reformjavaslata a turizmus jövőjéért
május 14.
Magyarország első hop-on hop-off borbusza befutott a Balaton-partra
Magyarország első hop-on hop-off borbusza befutott a Balaton-partra
május 03.
Egyetlen este alatt 30 milliárdos veszteség sújtotta a magyar borászokat: évtizedek óta nem történt hasonló
Egyetlen este alatt 30 milliárdos veszteség sújtotta a magyar borászokat: évtizedek óta nem történt hasonló
április 26.
Kiss Gábor a Borászok Borásza 2026-ban
Kiss Gábor a Borászok Borásza 2026-ban
április 22.
Testvérvárosi megállapodással ünnepelte 15. jubileumát a Badacsony New Yorkban
Testvérvárosi megállapodással ünnepelte 15. jubileumát a Badacsony New Yorkban
március 30.
Magyar whisky nyert aranyérmet a World Whiskies Awards 2026-on
Magyar whisky nyert aranyérmet a World  Whiskies Awards 2026-on
Borászportál.hu
ImpresszumMédiaajánlatAdatvédelemTudnivalókHírlevél feliratkozásRendezvények BoriskolaRSS RSS
A Borászportál.hu oldal süti fájlokat (cookie-kat) használ szolgáltatásai biztosításához. Az adatvédelmi információkról itt olvashat.
Elfogadás