Borászportál.huBorról mindenkinek
Borvilág Gasztró Fröccs Hírszüret Bornaptár Borpontok Kvízek Borlexikon

„Egy ponton azt mondta: figyeljetek, én már nem tudok nektek újat mondani” – interjú a Folyékony arany rendezőjével

„Egy ponton azt mondta: figyeljetek, én már nem tudok nektek újat mondani” – interjú a Folyékony arany rendezőjévelFurán hangzik, de filmes értelemben castingoltunk – indokolja Almási Tamás, miért a kiválasztott három tokaji borásszal készítette el legújabb dokumentumfilmjét. A Cinefest Miskolcon a napokban debütáló Folyékony arany című alkotás kapcsán szó esik még a látványvilágba illeszkedő borászatról és arról, az időjárás hogyan hódolt be a forgatókönyvnek.

Melyik a kedvenc boros filmed?

Melyik a kedvenc boros filmed?Filmezni nem csak télen a pokróc alá begubózva érdemes, hiszen nyáron, a frissen felbontott rozé mellé is remekül passzolhat egy-egy (boros) film. Összeszedtük tíz kedvencünket, hogy ti mondjátok meg: melyik tetszett a legjobban? 

A sötét ötven árnyalata vörössel?

A sötét ötven árnyalata vörössel?Mától látható a mozikban A sötét ötven árnyalata, melyhez már ihatjátok az erotikus trilógia szerzőjének, E. L. James-nek saját borait, a Red Satin (Vörös szatén) és a White Silk (Fehér selyem) fantázianevű borokat.

A Nagy Gatsby és az illegális champagne

A Nagy Gatsby és az illegális champagneHabzó bulvár - A világ legkedveltebb champagne-a, a Moët & Chandon széles vásznon tündököl Baz Luhrmann új, 3D-s szuperprodukciójában, A Nagy Gatsbyben. A Leonardo DiCaprio, Tobey Maguire és Carey Mulligan főszereplésével készült film F. Scott Fitzgerald regényét dolgozza fel, a '20-as évek féktelen és csillogó díszleteibe helyezve a champagne-t, ami az alkoholtilalom idején szigorúan illegális, épp ezért vitathatatlanul a kiváltságosok státusszimbóluma volt.
Korábbi cikkek
Kiemelt programok
07. 23.

Winelovers River Night

Európa Rendezványhajó, BudapestEurópa Rendezványhajó, Budapest
BorkóstolóBorkóstoló
Fröccs
június 05.
Újabb művészeti ihletésű magnum pezsgőt mutat be a Kreinbacher
Újabb művészeti ihletésű magnum pezsgőt mutat be a Kreinbacher
május 21.
35 független vendéglátó közös reformjavaslata a turizmus jövőjéért
35 független vendéglátó közös reformjavaslata a turizmus jövőjéért
május 14.
Magyarország első hop-on hop-off borbusza befutott a Balaton-partra
Magyarország első hop-on hop-off borbusza befutott a Balaton-partra
május 03.
Egyetlen este alatt 30 milliárdos veszteség sújtotta a magyar borászokat: évtizedek óta nem történt hasonló
Egyetlen este alatt 30 milliárdos veszteség sújtotta a magyar borászokat: évtizedek óta nem történt hasonló
április 26.
Kiss Gábor a Borászok Borásza 2026-ban
Kiss Gábor a Borászok Borásza 2026-ban
április 22.
Testvérvárosi megállapodással ünnepelte 15. jubileumát a Badacsony New Yorkban
Testvérvárosi megállapodással ünnepelte 15. jubileumát a Badacsony New Yorkban
március 30.
Magyar whisky nyert aranyérmet a World Whiskies Awards 2026-on
Magyar whisky nyert aranyérmet a World  Whiskies Awards 2026-on
Borászportál.hu
ImpresszumMédiaajánlatAdatvédelemTudnivalókHírlevél feliratkozásRendezvények BoriskolaRSS RSS
A Borászportál.hu oldal süti fájlokat (cookie-kat) használ szolgáltatásai biztosításához. Az adatvédelmi információkról itt olvashat.
Elfogadás