Megszűnik a magyar kiadású Decanter magazin

Németh Richárd
2011. július 08., 08:48
Címkék:


Tegnap kaptuk a hírt, hogy ettől a hónaptól megszűnt létezni a Decanter bormagazin. A brit anyacég megvonta a licenszjogot.
Megszűnik a magyar kiadású Decanter magazin
 
A Decantert eddig készítő csapat – Németh Ágnes főszerkesztő vezetésével – augusztustól a VinCE borrendezvényével azonos néven adja ki bormagazinját. Az új, kiadvány – a szerkesztőasszony szerint – szebb külsővel, bővebb tartalommal és az alkotóktól megszokott színvonalon, nemzetközi szemlélettel, a bejáratott szakértői gárdával, ugyanakkor a korábbinál nagyobb példányszámban szolgálja majd ki olvasótáborát. (A cikk a hirdetés után folytatódik!)
 
Az új kiadvány a jövőben kötöttségek nélkül hasonlíthatja össze a világ legjobb tételeit magyar versenytársaikkal.
A Művelt Alkoholistán, a megszűnéssel kapcsolatos bejegyzés szerint:  "A hivatalos indoklás a lap szelleméhez méltatlan reklámokra hivatkozik, Németh Ágnes szerint azonban a fő konfliktust az eredeti és a magyar kiadásban egyaránt szereplő borok eltérő értékelése váltotta ki (nehezményezték, hogy a nemzetközi sztárborokat pontszámban rendszeresen felülmúlják a magyar borok)."
A Borravaló így ír róla: "Ahogy hallottuk, az anyacég keresett egy általuk jónak tartott casus bellit, hogy beszántsa vele a rendetlenkedő rebelliseket. Ez pedig az lett volna, hogy a Decanter tulajdonosának, az IPC Mediának rombolta az image-ét egy, a magyar magazinban megjelent Pfizer hirdetés, amely állítólag szexuális tartalmú volt. Jónapot! Egy erekciót elősegítő tabletta hirdetése már abban a pillanatban szexuális tartalmú, amikor a tabletta neve tudatosul az olvasóban. Mindenki tudja, a blue pill mire való: hogy meredjen az a kocsilőcs. Hogy nem teljesen tiszta a kép, onnan is süt, hogy az IPC-nek a Hugh Granttől ismert Lovak és kutyákon kívül azért van egy Nuts nevű, igen frivol magazinja is."
Winelovers borok az olvasás mellé