Egyszerűbb, ésszerűbb bortörvény kell!

Borászportál
2012. június 18., 11:09


Egyszerű Állam - A vállalkozók költségeinek, illetve adminisztrációjának csökkentése, továbbá a szükségessé vált technikai változtatások érdekében nyújtotta be pénteken a kormány a szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló törvény módosítási javaslatát az Országgyűlésnek.
Egyszerűbb, ésszerűbb bortörvény kell!
 
A javaslat általános indoklása szerint az „Egyszerű Állam” elnevezésű, középtávú kormányzati programról szóló kormányhatározat melléklete írta elő a borászati intézkedéscsomag keretében a termékpálya szabályozó rendszerének egyszerűsítését és ésszerűsítését, valamint a versenyhátrányt okozó rendelkezések felülvizsgálatát.
 
A közigazgatás-fejlesztésről szóló Magyary-program mellékletében határozott a kormány a szőlőültetvények telepítésével és kivágásával, valamint az ezzel összefüggő telepítési jogok kezelésével kapcsolatos egyszerűsítésekről, amelyek ugyancsak helyet kaptak a javaslatban.
Az előterjesztésben megjelenő feladatátadás, valamint az ehhez kapcsolódó valamennyi jogszabályi módosítás alapos szakmai előkészítése időt vesz igénybe. Ezért az előterjesztő - Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter - indítványozza, hogy az ezzel kapcsolatos rendelkezések csak 2013. augusztus 1-jén lépjenek hatályba.
Winelovers borok az olvasás mellé