Vas megye nagyszabású borversenyre készül

Borászportál
2014. április 09., 12:03


Borverseny - 138 bor nevezett a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház által szervezett Vas megyei Borversenyre. Idén először - a verseny több évtizedes történetében - nem csak előző évi borokkal lehetett nevezni, hanem 2013 előtti szüretek mintáival is. Összességében a 2013-as borok közül 41 fehér, 48 vörös és 13 rosé került nevezésre a megyéből. Az óborok mezőnyét 13 fehér és 23 vörös alkotja.
Vas megye nagyszabású borversenyre készül
 
Április 9-én kerül sor a borok besorolására, mely a minták kóstolási sorrendjét határozza meg. E fontos munkát Horváth Ernőné végzi idén is. 10-én, csütörtökön, 14 órától a meghívott gazdák részvételével nyílt borbírálatra kerül sor. Az anonim módon kóstoltatott borokat Szövényi Áron szakmai vezető útmutatásai alapján a jelenlévők közösen értékelik. Itt egyben a másnapi versenyre való felkészülés jegyében már a 100 pontos borbíráló lapon is elhelyezik megjegyzéseiket.
Április 11-én a Vas megyei Borverseny fővédnöke, Kovács Ferenc megyei közgyűlési elnök, nyitja meg a mustrát, Huber László kőszegi polgármester köszöntő szavai után. Az eseményt megtiszteli jelenlétével a Kőszeg és környéke-Vaskeresztes és Környéke Hegyközség elnöke Mittlné Ódor Anita, illetve a Kőszegi Borkirálynő Kocsis Renáta. A verseny szakmai vezetője: Szövényi Áron. A pénteki programot este szakmai bemutató zárja.
Szemlézett tartalom. Az eredeti cikk a Nyugat.hu-n olvasható.
 
Winelovers borok az olvasás mellé