A szőlő rügyeinek termékenysége előző év júniusától kezd kialakulni, ekkor határolódik el a fejlődő rügyekben a levél- és fürtkezdemény. Ez a differenciálódás nagyrészt fajtatulajdonság, de szerepet játszanak benne a környezeti tényezők is (pl.: talaj, időjárás). Mivel a rügyek termékenysége nagyban függ a tőkén való elhelyezkedésüktől, nem mindegy, hogy a terhelést hogyan osztjuk el a tőkén.
Általánosan elfogadott szabály, hogy mindig annyi rügyet hagyjunk a tőkén, hogy lehetőleg mind kihajtson.

A metszés során különböző metszési elemeket használunk. Ilyen metszési elem a termőcsap, az ugarcsap és a biztosítócsap.
A termőcsap feladata a terméshozás, az ugarcsap pedig a jövő évi termőrész kinevelését szolgálja. A biztosítócsap arra szolgál, hogy az idősebb, eltávolítandó tőkerészeket leválthassuk majd vele.

Két fő metszési módot különböztetünk meg, a rövid elemes és a hosszú elemes metszést.
A rövid elemes metszés egyik típusa a kopasz metszés, a tőkekímélő terhelés metszésmódja. Ma már csak az alanytelepeken alkalmazzák, mivel kísérletileg bizonyított, hogy csaknem egyharmaddal kevesebb termést ad, mint a csapos metszés.
A rövid elemes metszés másik típusa a rövidcsapos metszés. Ez a metszésmód a legelterjedtebb a fejművelésű tőkék esetén. Ennek során a vesszőt két rügyre metszik, a felső rügyből fejlődőt tavasszal eltávolítják és az alsó vesszőn egy rügyet hagynak.
A hosszú elemes metszés két változata a félszálvesszős és a szálvesszős metszés. A hosszú elemes metszés a kis fürtű és az alsó rügyekben kevésbé termékeny fajtáknál alkalmazott eljárás.

Szalai Nikoletta