Jön a Rozé, Rizling és Jazz Napok!

Borászportál
2019. június 24., 07:00


A Rozé Rizling Jazz Napok a VeszprémFest kísérőrendezvényeként 2011-ben indult, az esemény 2019-ben július 5. és 14. között várja vendégeit.
Jön a Rozé, Rizling és Jazz Napok!
A nemrég lezajlott sajtóeseményen köszöntőt mondott Porga Gyula, Veszprém város polgármestere, majd Mészáros Zoltán, a VeszprémFest ügyvezető igazgatója ismertette az idei programokat. Az esemény keretében került sor az Én Házam - Én Tornyom – Én Városom rajzpályázat rajzaiból összeállított szabadtéri kiállítás megnyitójára, valamint az ünnepélyes eredményhirdetésére és a díjak átadására is.
 
Rozé: merthogy a nyár bora, a frissesség és a fiatalosság üzenete.
Rizling: merthogy a Veszprémhez legközelebbi, balatonfüred-csopaki borvidék legjellemzőbb, tradicionális fajtája, a fröccsök alapja.
A jazz és a bor együtt pedig azért, mert egy tőről fakadnak: ahogy egy jazz szerzemény – az improvizációk miatt – sosem ugyanolyan, a bor is mindig más, változik, alakul.
 
A fesztivál szervezőinek célja, hogy a VeszprémFest nagyszínpadának elsősorban nemzetközi fellépőkre épülő és belépőjegyes koncertjei mellett legyen egy olyan ingyenes, mindenki számára elérhető, de ugyanúgy a minőség mellett elkötelezett „minifesztivál” is, ami körbe veszi a nagyszínpadi napokat, és azzal párhuzamosan nyújt élményt a látogatóknak. A Rozé, Rizling és Jazz Napok egy 10 napos gasztro-kulturális rendezvény, ahol a „30 borász, 30 koncert” szlogen jegyében kifejezetten a Balatoni Borrégió pincészetei lakják be az Óváros téri borfalut.
 
  • A színpadon esténként három zenekar mutatkozik be, a koncertek ingyenesek
  • A rendezvény a bor-gasztronómia tekintetében a „terroir” szemlélet mentén válogatja össze a balatoni borrégió borászatait, a vezető pincészetek mellett a feltörekvő, kevésbé ismert borászatoknak is lehetőséget adva.
  • A borászatok mellett a gasztronómiai kínálatban is - a hagyományosabb ételek mellett - teret kapnak a helybéli őstermelők és kézműves ételek.
Jön a Rozé, Rizling és Jazz Napok!
 
A Rozé, Rizling és Jazz Napok zenei tekintetben is ellenpontja a VeszprémFest nagyszínpadának; itt szinte kizárólag magyar fellépőket hallhatunk, a programok jó része jazz, elsősorban a vokális, könnyebb és szórakoztatóbb arcú jazz, emellett teret kapnak a jazzből fakadó társ-műfajok, a blues, funk, fusion, vagy rockabilly is. Ahogy a legfiatalabb borászatoknak, úgy a legfiatalabb pályakezdő zenészeknek is helye van a legizgalmasabb helyi zenekarok mellett a Rozé, Rizling és Jazz Napok színpadán.
 
A Rozé, Rizling és Jazz Napok programja
(A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják.)
 
07.05.
18.00-19.30 Soul & Emotion
20.00-21.30 Szűcs Gabi Stereo Swing
22.00-23.30 Biga Acoustic Live
 
07.06.
18.00-19.30 Lilienn & Kónyai Tibor Quartet
20.00-21.30 Gereben Zita
22.00-23.30 Ruby Harlem
 
07.07.
18.00-19.30 DUSKA - Kazai Ági & Stefan Uhrinak
20.00-21.30 Náray Erika Quintet
22.00-23.30 Farkas Gábriel Band
 
07.08.
18.00-19.30 Intermezzo
20.00-21.30  Gáspár Szilvi Jazz Band
22.00-23.30 Bin - Jip
 
07.09.
18.00-19.30 Sofi & The Funktazi
20.00-21.30 Király Martina
22.00-23.30 The Bluesberry Band
 
07.10.
18.00-19.30 Búzás Banda
20.00-21.30 Bagóczky Lívia & Oláh Krisztián Quintet
22.00-23.30 Tóth Vera Quartet
 
 
07.11.
18.00-19.30 Quiet Chords
20.00-21.30 Ti+Mi
22.00-23.30  Tim Lothar and The Mojo
 
07.12.
18.00-19.30 Gyöngyhalász Latin Zenekar
20.00-21.30 Szőke Nikoletta
22.00-23.30  Swing à la Django feat. Roby Lakatos
 
07.13.
18.00-19.30 Time Out Duo
20.00-21.30 Soul Surge
22.00-23.30  "Jumping Matt & His Combo"
 
07.14.
18.00-19.30 Swing-swing
20.00-21.30 SoLaTi Music
22.00-23.30  Malek Andi Soulistic
 
Borászatok 2019-ben:
Jásdi pincészet – Csopak / Figula pincészet – Balatonfüred / Homola pincészet – Paloznak / Szent - Donát pincészet – Csopak / Laposa borbirtok - Badacsony / Borbély pincészet - Badacsony / Skizo - Badacsony / Büttner pincészet - Badacsony / Káli kövek – Köveskál / Pállfy - Köveskál / Gilvesy pincészet – Szent György hegy / Petrányi pincészet – Csopak / Konyári pincészet - Dél Balaton / Légli Otto - Dél Balaton/ Béla és Bandi – Balatonszőlős / Guden Birtok – Csopak / Skrabski pince - Balatonudvari / Dobosi pincészet – Szentantalfa / Tagyon Birtok – Tagyon hegy / Balaton Bor válogatás / A Zwack Izabella borkereskedés bemutatásában: Ca’di Rajo, Olaszország – Veneto, Champagne Lason, Franciaország – Champagne, Ornellaia, Olaszország – Bolgheri, Dr. Loosen, Németország – Mosel / Borzsongó borszaküzlet válogatás - Kősziklás pincészet- Neszmély, Ritzu Tamás – Villány, Cseri pincészet - Pannonhalma
 
Juniborász válogatott:
Frittmann Peti - Kunsági borvidék / Gere Andi – Villány / Dúzsi Tomi – Szekszárd / Kardos Gábor – Tokaj / Hernyák Tomi – Etyek / Bolyki Jani - Eger / Szent Tamás pincészet – Mád / Bussay Dorottya – Csörnyeföld / Miklós Csabi – Mór
 
Gasztro kiállítók:
Serpenyős Vendéglátó – Burger, kolbász és Grill ház / Szittya pita - hagyományos kenyérlángos / Vitéz kürtös - az eredeti kürtöskalács / Tekeres völgyi manufaktúra - kézműves sajt, sonka, grill szendvics / Oliva étterem – antipasti / Bazsalikom food truck – Kézműves bagel szendvicsek / Tihany Sajt Pont – Sajt snack / Pirítós pub - Fóti kézműves sörök / Nobilis pálinka
 
Bővebb információ ITT
Winelovers borok az olvasás mellé