Ismerőseim különféle pezsgők és champagne-ok tömkelegét posztolták a Facebookra az ünnepi időszakban, hogy lám, az évnek ezen időszaka valóban megérdemli, hogy a töltött káposztát félretolva elővegyünk valami flancos kaját, mondjuk kaviárt, megbontsuk készletünk legjobb buborékosát, és élvezzük a karácsonyfa piros fényeitől megvilágított flőténk tartalmát, melyben lineáris eleganciával kúsznak a felszín felé az apró gyöngyök. Én elhatároztam, hogy a legszélsőségesebb módon bojkottálni fogom ezeket a „kirakat helyzeteket”, és mikor a család otthon előveszi a féltve őrzött édes Törleyt, nem leszek hajlandó csak pálinkával koccintani, méghozzá a saját, decemberi főzésű, éppen ezért még meglehetősen „karcos” állapotban lévő birs pálinkámmal. Oppozícióm oka, hogy a pezsgő bezáródott az ünnepek világába. Hogy ez alatt mit értek, azt ehelyütt tavaly már megpróbáltam kifejteni. Olvasóinknak tartogatott újévi köszöntőnk pedig nem azért esik január másodikára, mert elsején belénk is Zacher Gábor igyekezett a Péterfy utcai toxikológiai osztályon életet lehelni, hanem mert ezzel is üzenni szeretnénk: a pezsgő a köznapoké is.

Bockék legújabb hotel-csillagát még a nyáron volt alkalmam megünnepelni szűk turisztikai újságíró-közegben. A Hotel Ermitage ugyanis – aki nem tudná – háromról négycsillagosra avanzsált, amely sok-sok apró, a wellness részleget, a gasztronómiát és a szállodaszobákat érintő fejlesztésnek köszönhető. Boros affinitású olvasóinkat nem untatnám a részletekkel, akit a téma jobban érdekel, keresse fel a Vendéglátás Magazin kapcsolódó oldalát. A túra során mindenképpen be akartam szerezni egy palack Bock Marcellt, amely ugyan már nem tekinthető új tételnek, nekem viszont eleddig nem volt hozzá szerencsém. A Marcell egy chardonnay-ből és pinot noirból készült, palackos erjesztésű, tehát méthode champenoise pezsgő. Non-dosage, azaz nyers italról van szó, amelybe értelemszerűen nem került expedíciós likőr. A dozírozás elkerülése leginkább az élesztőkből származó aromáknak kedvez, melyek főként a vizes kenyérhéjra emlékeztetnek. A 2009-es Marcell is dominánsan ezt hozza illatban, azonban az arra érzékenyek egy kis szellőztetés után felfedezhetnek alma- és körtekompótot és egy egészen leheletnyi, éppen csak kezdődő marcipánosságot. Ehhez azonban az is kell, hogy az ajánlott 5 °C-nál melegebben, úgy 8-9 °C-on fogyasszuk. Ekkor persze az alkohol, amely egyébként 12,5 %, érzetre már a szerkezetből kilóghat, de ennyi engedményt nyugodtan tehetünk magunkkal szemben. Alkoholról lévén szó, tudjuk, hogy Villány borai e téren nem tartoznak a szerényebbek közé, azonban, ami a Marcell egyik Achilles-pontja, az mégsem ez, hiszen a 12,5 alkoholtérfogat-százalék a champagne-i preferenciákat tekintve még bőven a kívánatosság határán belül mozog. A problémát a savak, azazhogy a savak hiánya jelenti. Villány egyik nagy gondja, ha úgy tetszik feladata a savak megőrzése. Ahhoz, hogy legyen egy jó pezsgő-alapborunk – olvasóink nyilván ezt már jól tudják – bőven a teljes érettség előtt kell a szőlőt leszüretelnünk. Mondhatni: „zöld savakra” van szükségünk; ekkor lesz a kortynak – már a pezsgőének – megfelelően lendületes ritmusa. Hogy a Marcell esetében ez hogy esett, hogy nem, azt csak a jóég, meg Bock Józsi bácsi tudja. Mindenesetre két dolgot tehetünk: vagy jó hidegen isszuk s az alacsony hőmérséklettel az alkohol tüzét tompítjuk a lendületességet megőrizendő, vagy hagyjuk, hogy szellőzőn a pezsgő legalább 13-15 percet (ezzel együtt növekedjen a hőmérséklete), így viszont egy gazdagabb aromaprofillal szembesülhetünk. Én az utóbbit választottam.

 

Pedig „a szerkezet mindenekelőtt” – hallhatjuk szüntelen. Sav legyen, egyensúly legyen, különben a nap se kel fel! Ezen vezérlőelv alapján bizony születtek a klaviatúrámból bántó megjegyzések is az elmúlt évek során egy-egy bor vonatkozásában, s bár ahhoz továbbra is tartom magam, hogy a rossz borról éppúgy írni kell és meg kell azt feddni (ahogy a jó bor előtt mindig kalapot kell emelni), ugyanakkor bevallom, látásmódom sokat változott. Egyszer, 15-20 év múlva talán meg is tanulom, hogyan kell a borról úgy írni, ahogy azt valójában megérdemli, addig pedig csak ígérni tudom, hogy megteszek minden tőlem telhetőt. Mindenesetre, aki ezt a Bock Marcellt választja újévi fogadalmainak folyékony pecsétjéül, nem fog csalódni. Finom, krémes textúrát fog kapni, egy baromi nagy testet és egy kifejezetten hosszú, seprős, toast-os, túlérett mangós aromákban bővelkedő ízélményt.

Fenti soraimhoz – hogy egyfajta újévi főszerkesztői színezetet is kapjon a cikk – hadd tegyem hozzá: törekedjenek a lehető legköznapibb borfogyasztásra! Ne tartogassák a tv tetején, a porcelán jézus mellett harminc évig tokaji aszúikat, ne várjanak egy-egy drága palackkal a gyerek megszületéséig, tizennyolc éves koráig, érettségiéig, diplomájáig, ne akarják eldugni a szekrénybe külföldi boraikat, mikor rokonok, barátok érkeznek, és soha, de soha ne sajnáljanak egy „semmitmondó” január másodikai estén a szilveszterről megmaradt, tükörtojással és sült debrecenivel feljavított – közönséges – lencsefőzelék mellé megbontani egy príma, vulkanikus esztétikájú badacsonyi kéknyelűt, egy zöld fűszeres jegyekben gyakran bővelkedő egri kékfrankost, egy meglehetősen édeskés mineralitású mátrai zöldveltelinit vagy éppen egy szikárabb mádi hárslevelűt. Azt kérem önöktől, szeressenek inni! Ilyen díszítésmentesen: inni. És nem kóstolni. Szeressék magukat, igyanak pezsgőt sűrűbben és ne akarjanak holnap élni, mikor már ma is lehet.

Legyen sikeres új évük!