Főoldal - Pohárral a kézben - Cava-kat kóstoltunk

Cava-kat kóstoltunk

Szöveg: Harsányi Dávid, Bortanácsadó
Kép: Hradszki Róbert, WSET Advanced

2009. szeptember 08., Kedd 12:39

Címkék: borminősítés 

A cava [kava] Spanyolország immár világhírű pezsgője, mely nem marad el a champagne mögött, inkább különbözik tőle. Ez nem véletlen, hiszen ha belegondolunk a francia márkától jóval délebbre, egy más terroiron, más szőlőfajtákból készül, s bár természetesen szintén palackos erjesztéssel, némileg más technológiával is.


Freixenet Cordon Rosado Seco

Valójában évjáratos pezsgőről van szó 2007-ből. A Garnacha és az őshonos katalán Trepat egyenlő mértékű házasításából készült – utóbbinak köszönhető határozott gyümölcsössége.

Sötétebb lazacszínű rosé, kis-közepes méretű fonalas gyöngyözéssel. Illatában a piros bogyós gyümölcsök dominálnak – elsősorban eperrel –, a finom élesztős jegyek a 12-18 hónapig tartó seprőn tartásnak köszönhetőek. Ízében, utóízében is hozza gyümölcsös jegyeit, az eper mellett málna, cseresznye is megjelenik (az érlelési aromák kevésbé érződnek). A kellemes savak mellett a 20g/l cukortartalom „üdítős” jelleget kölcsönöz az italnak, borral ismerkedő, rosékedvelőknek mindenképp ajánlható.

Segura Viudas Lavit Brut Nature 2006

A zöldes színárnyalat ebben az esetben is viszonylag apró, fonalas buborékokkal társul. A Macabeo (60%) és Parellada (40%) házasításból készült nyerspezsgőnél az alapborba nem került Xarel.lo, amivel a testesség helyett az eleganciára kívántak fókuszálni. Intenzív, összetett illatában a friss, citrusos, zöldalmás jegyek dominálnak, de megjelenik benne a méz és az élesztő is. Szájban jó savegyensúly, selymes szénsavasság jellemzi, a zöldalmás gyümölcsösség irányítása mellett érződnek a toast-os jegyek. Az összetevők az utóízben is kellemesen megmaradnak.

Freixenet Cuvée D.S. 2004

A D.S. monogram Dolores Sala-t, a Freixenet alapítójának feleségét jelöli. A cuvée a három tradicionális spanyol „pezsgőszőlő” házasítása: Macabeo (40%), Xarel.lo (40%) és Parellada (20%). A pohárban apró, sűrű, fonalas buborékokat látunk. Összetett illatában a toast, kenyérhéj dominál. A 42 havi seprőn tartás miatt valamivel édesebbnek hat, mint amit az 5g/l cukor sugallna. A hosszú érlelés ellenére a pezsgő zöldes árnyalatú, frissesség is jellemzi: megjelennek benne a citrusos, zöldalmás, és egzotikus (ananász) jegyek is. Finom savakat, szénsavakat érzünk, és az előzőeknél nagyobb testességet.

Freixenet Reserva Real Brut

Az előzőhöz hasonló tétel zöldes árnyalattal, apró fonalas gyöngyözéssel, amelyben komplex illatot és ízeket fedezünk fel, toast-os vezérmotívummal. Emellett illatában vaníliásság is megtalálható, amelyet a 20%-ban régi gesztenyehordóban érlelt alapbornak köszönhet (összetevői a hagyományos Parellada, Macabeo és Xarel.lo – azonos arányban). A hordós érlelés következtében zamata vajas-krémes, sőt pörkölt mogyorót idéz. Ízében is hozza tehát összetettségét, a hosszú (36 havi) érlelés következtében az élesztős jegyek dominálnak (a gyümölcsösség kevésbé kivehető), de emellett a pezsgő friss maradt. A kicsit magasabb cukor (8g/l) ellenére is érezhető a valamivel magasabb savtartalom  – valószínűleg az előzőektől eltérő savösszetételnek köszönhetően.

Freixenet Cordon Negro Brut

A csoport zászlóshajója, a halvány zöld színű italban a gyümölcsösség dominál (Parellada 40%, Macabeo 35%, Xarel.lo 25% szőlőkből). Kevésbé intenzív illatában,  a zöldalma, citrus (esetleg friss körte) kerülnek előtérbe, az élesztős jegyek csak egészen enyhén érezhetők. Ízében harmonizál illatával, az előbb felsorolt jegyek köszönnek vissza. Kisebb testű, friss, határozottabb gyöngyözésű pezsgő.

Segura Viudas Reserva Heredad Brut

A Segura Viudas márka csúcspezsgője, amelyre exkluzív, fémmel díszített üvege is utal. A Macabeo (67%) és a Parellada (33%) szőlők alkotják. A pohárba kitöltve intenzív pezsgés figyelhető meg, a buborékok kis-közepes méretűek, kevésbé fonalasak, színe halványzöld. Illata viszonylag intenzív. Orrban és szájban is összetett pezsgő: a 36-42 havi seprőn érlelés „ellenére” együtt található meg benne a gyümölcsösség és az érlelési aromák. Emellett megjelenik a méz is. A savérzet magasabb, amely elsősorban az összetevők arányával magyarázható,  nem a savak extra mennyiségével.

Segura Viudas Lavit Rosat Brut

A mély lazac, világos cseresznye árnyalat - igen kellemes látvány. Volt "Sparkling wine of the year" is! Visszafogottabb illat jellemzi, amely rosé társához képest komplexebb. A piros húsú gyümölcsök (cseresznye, eper, málna) és egy kis élesztő, kenyérhéj ízében is visszaköszönnek. A fiatal, gyümölcsös jelleg a Trepat szőlőnek (90% + Garnacha 10%) és a viszonylag rövidebb seprőn érlelésnek köszönhető (12-18 hónap). Savai egyensúlyban vannak, a 9g/l cukor mellett is száraz érzetet kelt.

Freixenet Malvasia Dulce 2001

A kóstoló minden bizonnyal legkülönlegesebb tétele, amely egyértelműen más karakter mint a többi. Színében sárgászöld, buborékjainak mérete, fonalassága közepes. Intenzív illatában a rumosdió, oxidáltság, kenyérhéj érződik. Többek szerint egyértelműen Tokajira hasonlít. Ízében is visszaköszönnek az oxidatív, sherrys jegyek, a dió mellett a méz, grillázs, narancshéj tűnik elő. A szép savak miatt az édesség sem bántó. A pörkölt magvak utóíze sokáig megmarad a szájban.



hirdetés

Regisztráció

Alapadatok

A * csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail:*
E-mail újra:*
Leggyakrabban előforduló e-mail címek helyes végződése: gmail.hu, gmail.com, freemail.hu, citromail.hu, freestart.hu, hotmail.com, mailbox.hu, t-online.hu, mail.datanet.hu

Kérjük ellenőrizze, helyesen adta-e meg e-mail címét!

Jelszó:*
Jelszó újra:*
Töltse ki a fenti űrlapmezőket és élvezze a regisztrációval járó előnyöket:
  • hozzáférés exkluzív cikkeinkhez
  • akciós áron elérhető, aukciókon meghirdetett termékek vásárlása
  • részvétel a regisztrált olvasóinknak szervezett nyereményjátékainkon, amelyeken szebbnél-szebb boros ajándékok találnak gazdára: borfesztivál-, bortanfolyam belépők, borkülönlegességek, borhétvégék...stb.

Fontos, hogy adatait pontosan adja meg, mivel a nyereményről a regisztráció során megadott e-mail címen tájékoztatjuk,
valamint a nyeremény átvételekor esetlegesen felmerülő azonosítási problémák kockázata is csökken!


A regisztrációval Ön elfogadja a következőket:

  • A Borászportál rendszerében a későbbiekben létrejövő regisztrációhoz kötött funkciók a megadott adatokkal (e-mail cím, jelszó) használhatók.
  • A Borászportál rendszere eseti jelleggel hírlevelet, marketing célú üzeneteket küld a regisztráció során megadott e-mail címre.
  • Amennyiben Ön NYER, a Borászportál rendszere megjeleníti oldalain az Ön nevét, lakóhelyét (csak a települést) és e-mail címét.
A regisztráció menete:
  • Töltse ki a fenti űrlapot!
  • Kattintson a "Mehet" gombra.
  • Aktiválja regisztrációját, a megadott e-mail címre a Borászportál rendszere által küldött elektronikus levélben található linkre történő kattintással!

Jelszó emlékeztető

E-mail cím:


Adja meg a regisztrációhoz tartozó e-mail címét, hogy rendszerünk elküdhesse Önnek az ahhoz tartozó  jelszavát.

Szabályzat

A Borászportál aukcióin csak a regisztrált felhasználók vehetnek részt. Amennyiben Ön regisztrált felhasználónk, a licitáláshoz be kell lépnie.

Amennyiben a Vevő a termékre (az aukció tárgyára) érvényes licitet tesz, akkor a Ptk. 211. § szerint köteles azt az eladótól, a licitben megadott áron átvenni és pénzügyileg teljesíteni.
Az ellenérték üdülési csekkel nem egyenlíthető ki.

Leütött termék vagy szoltáltatás ellenértékét az aukció lezárultát követő 10 munkanapon belül kell kiegyenlíteni.

Nyeremének átvétele:
Az aukción leütött nyeremények átvételére az alábbi lehetőségek vannak:

  • postai úton utánvéttel
  • személyesen a Borászportál szerkesztőségében

Az átvételi módok közül az aukció nyertese szabadon választhat.
A nyerteseket munkatársunk a regisztrációkor megadott elérhetőségeken keresi meg a részletek egyeztetésével kapcsolatban.

Kérdés esetén az info@boraszportal.hu e-mail címen adunk felvilágosítást.

A "Licitálok" gomb:
Ha a "Licitálok" gombra kattint, Ön az aukción felkínált termékért vagy szolgáltatásért azt az árat ajánlja, amely "Az Ön ajánlata:" felirat mellett található. Ez rendszerint 1000 Ft-tal (kisebb értékű aukciók esetén 500 Ft-tal) magasabb, mint az előző ajánlat.
Amennyiben az aukció nem éri el a leütési árat, és az aukció lejáratának időpontjában Ön kínálta a legmagasabb árat, Ön nyeri az aukciót. 
Ha ez az ár megegyezik a leütési árral, szintén Ön nyeri az aukciót.

A "Licitálok" gombon minden esetben ki van írva, hogy Ön mekkora összeget ajánl az adott termékért/szolgáltatásért. Ezt az összeget a rendszer a más licitálóktól érkezett licitek figyelembe vételével 3 másodpercenként frissíti. Ha ön már licitált az adott termékre szolgáltatásra, a "Licitálok" gomb fölött kiírásra kerül, hogy az adott időpontban Ön áll-e nyerésre.

Az "Elviszem azonnal leütési áron" gomb:
Ha az "Elviszem azonnal leütési áron" gombra kattint, Ön a Leütési árat ajánlja az aukción szereplő termékért vagy szolgáltatásért. 
Ebben az esetben az aukció azonnal lezárul, és Ön nyeri azt a leütési áron.

Az aukció záró időpontja

Az aukció a Licit határidőnél megadott időpontban zárul (kép alatt jelölve). Abban az esetben, ha az aukció határidejét megelőző 5 percben érvényes licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra, az aukció határideje automatikusan meghosszabbodik 5 perccel.

Szómagyarázat

Licit: A licitáló az aktuális ár alapján - abból kiindulva - tesz egyszeri ajánlatot az adott szolgáltatásra vagy termékre, azaz az aukció tárgyára. Az egyedi licit mindig 1 licitlépcsővel magasabb, mint a legutoljára tett ajánlat.

Vevő: A vevő az a licitáló, aki az aukció lejártakor a legmagasabb összeggel licitált az aukció tárgyára vagy az a személy, aki a leütési árat ajánlotta a termékért, szolgáltatásért.

Leütési ár: Amennyiben a licit a licit határidő előtt eléri ezt az értéket, az aukció lezárul. A leütési árat ajánló licitáló nyeri az aukciót.

Kikiáltási ár: A kikiáltási ár az az ár, amelyről az aukció indul.

Eredeti ár: Az az ár, amelyért a szolgáltatás vagy termék az eladótól (pl. szállodától, fürdőtől) megvásárolható.

Licit határidő: Az az időpont (év, hónap, nap, óra, perc formában megadva) amikor az adott termékre vonatkozó aukció lezárul. Ha ezt megelőzően az aukció nem éri el a leütési árat, az a licitáló nyeri az aukciót, aki a legmagasabb összeget ajánlott a felkínált termékért vagy szolgáltatásért. A licit határidő meghosszabbodik, ha az azt megelőző 5 percen belül licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra.

Licitlépcső: A licitlépcső mindig a legutoljára tett ajánlat (aktuális ajánlat) összegétől függ, mértéke az alábbi táblázat szerit változik:

1 Ft-tól 100 Ft-ig 10 Ft
100 Ft-tól 1.000 Ft-ig 50 Ft
1.000 Ft-tól 2.000 Ft-ig 100Ft
2.000 Ft-tól 5.000 Ft-ig 200 Ft
5.000 Ft-tól 10.000 Ft-ig 500 Ft
10.000 Ft-tól 100.000 Ft-ig 1.000 Ft
100.000 Ft-tól 500.000 Ft-ig 5.000 Ft
500.000 Ft-tól 1.000.000 Ft-ig 50.000 Ft
1.000.000 Ft-tól   100.000 Ft

Ajánlja a cikket ismerőseinek!

Feladó neve:*
Feladó e-mail címe:*
Címzett neve:*
Címzett e-mail címe:*
Magamnak is elküldöm:

Megjegyzés:

* a csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!