Átalakult a jubileumi, 20. Sziget. Szerencsére azonban csak néhány helyszín vándorolt el, az alapkoncepció maradt. Mondjuk ezeknek a bevésése is eltart egy ideig, de azért nem kell újra tanulni a térképet.

Az idők során olyan profi gépezet alakult ki, amelyik pontosan tudja, mit kell tennie ahhoz, hogy rendben menjenek a dolgok. Színpadok, étel és italbódék, szórakozási lehetőségek – és mellettük természetesen beléptetőkapuk, kordonok, wc-sorok, műanyag szőnyegek. Idén már két bungee jumping hely is volt, és érkezett egy óriáskerék („Sziget Eye”) az ugrani nem szándékozó magasba vágyók számára. Innen tényleg klassz látvány nyílik a Szigetről és a környékről (éjszaka pedig jó vetítési felület).

 

Most is volt luminárium a nyugalomra vágyóknak, és park a sportszeretőknek – idén természetesen olimpiai közvetítéssel. Nagyon jó ötlet volt a „Before I die” fal, ahova a legmélyebb vágyaikat írhatták a látogatók.

Feltűnő volt ugyanakkor, hogy szellősebb lett a terep, ami azért gyaníthatóan nem az elhelyezésnek, hanem a látogatószámnak volt köszönhető. Azért biztos idén is kiderül majd, hogy rekord számú néző érkezett… (nem érkezett – a szerk.) A számos akció ellenére – amivel a hazai közönség féláron vehette a jegyeket –, idén is érezhető volt a külföldiek túlsúlya. Persze ezt már megszoktuk, de a „Holland Meets Hungary Színpad” azért mutatott valamit. Ugyanakkor az előző évhez képest mintha több lett volna a hazai együttes, ami azért szívmelengető.

Nagy öröm volt, amikor néhány évvel ezelőtt a Szigeten is kialakították a borudvart. Az elmúlt években több pincészet próbált szerencsét, ismerkedett a fogyasztókkal. Idén, úgy látszik, változott a koncepció. A kereskedő voltak többségben, de azért akadtak termelők is, mint az egri Kiss Pincészet, a Borpalota, de például a Szeleshát is inkább „RoséFröccs” felirattal próbálta felhívni magára a figyelmet. A hívószavak között volt az „Irsai”, „Macifröccs-ház” és a „SzeXárd” is. Jó volt újra látni a Fröccsbuszt, a fröccskultúra nagykövetét. Látszódott, hogy a fesztivál inkább a fröccsről (és egyéb „kevert italokról”, mint sajnos a VBK-ról) szól, amihez az elnevezés is igazodott: „Bor- és Fröccskert”.

Korábban a borászok panaszkodtak arra, hogy nehezen találják meg őket a szigetlakók. Úgy látszik, ezen a szervezők nem szeretnének változtatni, bár kétségtelenül előnyt jelent, hogy időközben bekerült a Hungarikum Falu a borfalu szomszédságába. (Persze érdemes volna irányítótáblákkal átvezetni innen az embereket.) A fákkal övezett, tényleg hangulatos tér csakugyan eléggé a sziget belsejében van, így többnyire csak a célzottan érkezők találnak oda. Súlyát az is mutatja, hogy a térképen a 60 helyszínből az 59. volt. A borászok lelkesedését talán az üzleti konstrukció is csökkentette. A modell elég furcsa, hiszen bár a borászok állnak a pultokban, az üzemeltetést a Sziget cége végzi: nekik kell előzetesen (el)adni a borokat – akik viszont csak (jóval) a fesztivál vége után fizetnek.

A borudvar mellett még két helyszínt érdemes megemlíteni, amelyek önmagukban is elég vonzerőt jelentettek – nagymértékben elhelyezkedésüknek köszönhetően. A Hilltop már öreg motoros a rendezvényen, rajta kívül pedig régi-új belépőként a Présházból átalakult DiVinot kell kiemelni. A Radovin Borkereskedést nem találtuk a térképen megjelölt helyen, de lehet, hogy az eligazodó képességünk mondott csődöt megannyi kóstolás után.