Mivel egy héttel később itt rendezik az egyik legrangosobb magyar boreseményt, a VinCE-t, így ez az alkalom egyfajta előjáték szerepet töltött be a három napos nagy esemény előtt. A középpontban csak a bikavér volt s annak két szülőföldje: Eger és Szekszárd. Az esemény bikavér párbajként került aposztrofálásra, holott szerintem ez inkább egy kiváló, békés bikavér seregszemle volt inkább, párbaj, bikaviadal, s egyéb harcok helyett.

Régóta tartó dilemma, hogy melyik bikavér tekint vissza régebbi múltra. Azt hiszem, hogy a borászok számára azonban talán nem ez a lényeg, és ezen mára sikerült is túllépniük. Ezek a borok nem egymással viaskodnak, nem egymást akarják legyőzni, hanem a kóstolókat, a szakembereket és a nagyközönséget meggyőzni. Meggyőzni arról, hogy Magyarországon a bikavérnek kitüntetett szerepe van és lesz.

 

A múltról annyira ne is ejtsünk sok szót, mert a bikavér név erőteljesen lejáratódott a rendszerváltás előtti nagyüzemi termelés eredményeként, ahol csak a mennyiségi célok lebegtek a szem előtt, a minőségiek nem, és bizony az egész brand-et újra kell építeni. Óriási feladat és kihívás előtt álltak és állnak mind az egri, mind a szekszárdi borászok. Szerencsére mind a két borvidékünkön erőteljes pozitív változások történtek annak érdekében, hogy a bikavér név ismét vonzó legyen és pozitív percepciók alakuljanak ki a fogyasztókban e szót meghallva. Úgy Egerben, ahogy Szekszárdon jelentős minőségi kritériumokat fektettek le a bikavér készítésével kapcsolatban a maximális termésmennyiség, a minimális mustfok, a minimum hordós és palackos érlelés tekintetében, s az egyes felhasználható szőlőfajták és azok bikavéren belüli arányainak vonatkozásában.

Megkérdőjelezhetetlen pozitívum, hogy mind a két borvidéken a kékfrankosra építik a bikavért, és kb. 50%-os minimális arányt el kell érni a magyarnak tekintett fajtáknak (mint például a kékfrankos, kadarka), ugyanakkor erősen szabályozva van a francia fajták aránya, főleg a cabernet-ké.

Ám az is látszik, hogy nincs egységes bikavér, majdhogynem azt kell mondanom, ahány bort kóstoltam most a rendezvényen, az annyi féle; szinte mind más karakter; nincs két egyforma. Erőteljes útkeresés zajlik, melynek még nagyon az elején járunk – ezúttal ezt nagyon szembetűnően láthattuk a bemutatott tételeken. Kóstolhattunk lazábbra vett, magasabb termésátlagú, kevesebb hordós érlelést kapott, egy év után piacra dobott bort (pl. a Juhász Testvérek Egri Bikavérjét, amely amúgy ezer forint körüli árával abszolút „best buy”-kategória), és nagyon erős hozamkorlátozáson keresztül ment, több év masszív hordós érlelésű, koncentrált, dűlőszelektált tételeket. Akadt bikavér, amely három fajtából állt, és olyan is, amelyik hét féléből.

A borok nemcsak karakterisztika, de minőség szempontjából is erős szórást mutattak. Ami viszont nagyon fontos, hogy el kell kerülni azt, hogy bármelyik cuvée bort, amelyben van mondjuk 50% kékfrankos, azt bikavérnek hívjuk csak azért, mert ennek most „megint divatja van és érdemes ezt a hullámot meglovagolni”. Cél tehát az is, hogy mind a két borvidéken látszódjon, hogy ott mi a különbség a bikavérek és minden más vörös cuvée bor között. Aztán nagy dilemma az is, hogy milyen legyen a bikavér struktúrája, etalonképe: legyen-e egy közepesen testes, nem túl tanninos, gyümölcshangsúlyos, fűszeres bor, vagy menjen el egy nagyon tömény, testes, tanninos, vastag, magas alkohollal rendelkező, dűlő-és hordóválogatott, ütős bor irányába? Ez legyen-e a pince zászlósbora, csúcsbora, mely csak műértőknek szól, és így árban is magasabbra pozícionált, vagy legyen kicsit populárisabb, szélesebb fogyasztói réteg számára érthetőbb és elérhetőbb árazású bor? Vagy legyen egy pincének mindegyik típusból és minden fogyasztói szegmenst célozzon meg vele? De akkor az egyszerű fogyasztó már össze is zavarodhat...

Az útkeresés bizonyítékaként a mostani kóstolón mindegyikkel lehetett találkozni.

A 25 borász közel negyven borát kóstolhatta sok-sok érdeklődő. Mélyebb ismerkedésre nem nagyon volt lehetőség az egyes tételekkel; rohanós, tömegnyomoros, tolakodós alkalommal nem is lehetséges az ilyesmi. A sétáló kóstoló előtt zajlott egy mini mesterkurzus a borok egy részével, melyen idő hiányában nem tudtam részt venni sajnos. Pedig ott adódott lehetőség a borokat mélyebben analizálni, nyugodt körülmények közt behatóbban tanulmányozni, szálazgatni, szakemberek közt átbeszélni, egymáshoz viszonyítani, összevetni, az egri és szekszárdi egyedi jegyeket keresgélni benne.

Másrészt viszont a helyszín véleményem szerint kicsinek bizonyult. Ha mondjuk olyan szemmel nézzük, hogy a szállodának ez az átriumos része egy, a már fentebb emlegetett VinCE-n a regisztrációs pultoknak és a ruhatárnak ad otthont, akkor ez, azt hiszem, mindent elmond a helyszín tágasságáról. Ennyi kiváló bor, borász és a szép számú közönség egy kicsit több helyet megérdemelt volna... De hát ez van, és ez valahol öröm: kezdi ez a rendezvény is kinőni magát, a bikavér egyre jobban a reflektorfényben van, egyre több fogyasztó érdekldik iránta.

Ami külön kiemelendő pozitívum, hogy szinte zárásig volt minden borból, így aki későn ért a helyszínre, esetleg valamit a végére hagyott, annak is jutott mindenből. Eredetileg az volt az elképzelésem, hogy minden borról írok, de egy idő után az objektív borértékelésnek sajnos elfogytak a lehetőségei. Így próbálok kiemelni öt-öt egri és szekszárdi kedvencet, amelyek leginkább tetszettek. Viszont hangsúlyoznom kell, hogy ezek akkor és ott szerepeltek nálam a legjobban, máskor valószínű más sorrend jönne ki, hiszen nagyon hasonló kvalitású tételekről beszélünk.

Nagy gondban voltam a szekszárdiakkal, mert ott befért volna még nálam a Vida és Heimann is az első ötbe, de ha már a magam számára teremtett limitet ilyen szűkre szabtam, most sajnos őket kellett, hogy áldozatul essenek – sportnyelven szólva – a keretszűkítésnek. Aztán mivel összefutottam kb. húsz olyan általam nagyra becsült borértő, borász, borszakíró kollégával, akik szinte húsz teljesen más sorrendet mondtak nekem, egyeseket felemelve, másokat lehúzva, akkor úgy éreztem, hogy ebben a káoszban nehéz lesz megtalálni a kiutat. Mondhatjuk, hogy ízlések és pofonok különböznek, de azért látszott hogy a bikavérek széles skálán mozognak stílusukat tekintve, egészen izgatottá téve a szakmát.

Vesztergombi Ferenc Bikavér 2009: kékfrankos és kadarka adja a kétharmadát, míg merlot és cabernet sauvignon az egyharmadot, alkohol 13,5%. Két év nagy tölgyhordós érlelés. Közepesnél intenzívebb illatában sok-sok gyümölcs, csokoládé, kevés hordófűszer. Kóstolva közepes test, lágy és szépen integrált tanninok, komplexitás, egyensúly, hosszúság. Remek bor, és ár-érték arányban is „best-buy”.

Mészáros Pál Bikavér válogatás 2011: 42% kékfrankos, 8% kadarka, 30% merlot, 20% cabernet franc. Intenzív, komplex illat, bogyós gyümölcsökkel: szederrel, ribizlivel, áfonyával. Komoly test, szép tanninok, remek savak, a vége picit keserű, de összességében finom bor szép egyensúllyal.

Sebestyén Csaba Iván-völgyi bikavér 2011: 50% kékfrankos, 10% kadarka, 25% merlot, 15% a két cabernet, alkohol 14%. 24 hónap hordós érlelés, friss palackozás. Ez erősen érződik, még nagyon fiatal bor, mély rubin színű, bíbor reflexekkel. Közepes intenzitású illatában erdei gyümölcsök és mindenféle fűszerek. Kóstolva még picit nyersnek mutatkozik, de jó minőségű tanninok és közepesnél nagyobb test alkotja karakterét. Kóstolva is a gyümölcsök vezérlik, némi hordófűszerekkel és csokival. Nagyon fiatal tétel nagy potenciállal.

Takler Bikavér válogatás 2008: Kékfrankos, merlot, cabernet franc és sauvignon, valamint kadarka és syrah házasítása. Takler Andásnak köszönhetően dekantálóból kaptuk, csakúgy mint az egy évvel fiatalabb társát; ez erősen segítette a bor megnyílását, remek ötlet volt. 16 hónapig érlelődött 70 %-ban másod és harmadtöltésű, 30 %-ban új 500 literes magyar tölgyfahordókban. Illatban a fűszerek dominálnak, köszönhetően a benne lévő syrah-nak, majd jönnek a remek gyümölcsök is. Közepesnél nagyobb test, picit sok tannin (de nem tolakodó), nagyon szép savak, ízben is fűszeres-gyümölcsös dominanciával. Érett, komplex, szerethető, jól fogyasztható, finom.

Eszterbauer Tüke Bikavér 2009: 42% kékfrankos, 4% kadarka-16% cabernet sauvignon, 18% cabernet franc, 10% merlot és 10% pinot noir, alkohol 14,5%. Masszívabb vonal az előzőekhez képest is több tanninnal, savval és picit több alkohollal, de végül is ezek egyike sem lóg ki. Illatban nagyon vonzó meggy, fahéj, mindenféle erdei gyümölcsök kavalkádja, szolid hordófűszerek, nagyon szép hosszú lecsengés.

***

St. Andrea Merengő 2009: kékfrankos, merlot, a két cabernet és 10% syrah, alkohol 14,5%. Illatban erősen fűszeres, a syrah borsossága azonnal érződik, és ásványosság, gombás, krétás, füstös jegyek jönnek még belőle. Nagyon komplex, sokáig érdemes illatolni szagolni és nyílni hagyni. Ízben is a fűszerek dominálják, de itt már bejön egy nagyon szép gyümölcsös vonal is, testes és közepesnél több tanninnal bír. Hosszú lecsengésű, remek magyar vörösbor.

Gróf Buttler Bikavér 2007: Alkohol 14,5%. Nagy-Eged termése, ez érződik is rajta illatban, nagyon intenzív ásványosság, fűszerek, majd nyílva jönnek belőle a gyümölcsök is. Kóstolva nagyon szép tanninok, nagy test, az ásványos-fűszeres vonal egy kis csokis-gyümölcsös komplexitással gazdagszik. Bár 2007-es a bor, de még idő kell neki, mire teljes érettségében fog pompázni. Nézzük meg két év múlva is!

Gál Lajos Pajados 2009: 30% kékfrankos az alap, ezen kívül még kadarka, kékoportó, merlot, cabernet franc, syrah és menoire alkotja, alkohol: 13,5%. Komplex illatában szép hordófűszerek és piros bogyós gyümölcsök. Még nagyon fiatalnak tűnik, picit még zabolázatlan tanninokkal, de szép gyümölcsösséggel és fűszerességgel ízben. Masszív, szikár bor, szép hordóhasználattal.

Kovács Nimród Bikavér Superior 2009: kékfrankos, pinot noir, cabernet sauvignon és cabernet franc, alkohol: 13%. Közepes test, lágy és nagyon szépen integrált tanninok, sok-sok fekete bogyós gyümölcs illatban és ízben is. Kifinomult versenyző, vonzó, csúszik nagyon, itatja magát. Többen visszamentek újrakóstolni, nagy sikere volt.

Gál Tibor Bikavér Superior 2009: kékfrankos, kadarka, cabernet franc, cabernet sauvignon, syrah, pinot noir egyvelege. Új francia hordós érlelés. Illatban hordófűszerek és gyümölcsök, kóstolva nagyon komoly test, sok tannin, mely még nem teljesen simult el, fás-csokis-vaníliás ízvilág, mely mögött szépen jönnek a gyümölcsök is. Fiatal még, érnie kell a palackban, de jó potenciál rejlik benne, pár hónap alatt is sokat fejlődött. Bontsunk belőle sűrűn!