Az Etyeki Piknik évszakonként kerül majd megrendezésre, melynek első, téli etapját 2013. január 19-én, szombaton tartották meg. Nem tudtam elhessegetni magamtól azt a gondolatot, hogy 1-2 (fanatikus) boros ismerősömmel kilátogassak a Piknikre, de hát borkóstolás télen? A hóban meg a fagyban? Sőt, még utazzak is érte, amikor a rádió szerint a Dunántúlt már elvesztettük a havazás miatt; meg amúgy is legjobb, ha mindenki otthon marad?

 

Valamivel 10 óra után értünk ki, tehát a meghirdetett kezdési időponthoz képest még késtünk is egy kicsit – már amennyire egy piknikről egyáltalán lehet késni. Nem bánom, ha nem óramű szerű pontossággal követik egymást a meghirdetett programok és rendezvények, mert akkor azt már valószínűleg katonai kiképzőtábornak hívnák és nem valamilyen boros-gasztrós rendezvénynek. Nyilván egy piknik azért piknik, hogy mindenki laza keretek között csinálja azt, amit szeret – a mi esetünkben a borkóstolást. Azonban a hidegre való tekintettel szívesen indítottunk volna egy kis forraltborral de még vagy nem rakták ki a kinti asztalokra őket vagy ahol kirakták ott azt mondták, hogy fél óra múlva jöjjünk vissza mert akkor lesz csak kész. Szerencsére azért még a fagyhalál előtt értünk a Szatmári Családi Pincészethez, akiknek a pálinkája jólesően melegített fel bennünket.

A pálinka után szerettünk volna áttérni a szigligeti borokra, de elég bambán néztünk egymásra, amikor azt kérdezték, hogy hol vannak a kóstolópoharaink, amikbe tölthetnék a bort – és amit elvileg a bejáratnál nyomtak volna a kezünkbe. Szerencsére voltak a baráti körben olyanok, akik felvállalták az áldozati bárány szerepét és visszamentek kóstolópohárért. Szerettem volna azt hinni, hogy ez a kis disszonancia csak a (viszonylag) korai kijövetelünk miatt történt, de még délután ötkor is voltak olyan emberek, akiknek azért kellett több mint tíz perces sorban állás után búcsút inteniük a Garaguly Birtok és Borpincében vendégszereplő Balla Géza borainak, mert náluk sem volt kóstoló pohár. A mai napig próbálom megfejteni a kihelyezett Toi-Toi mobil WC-kel milyen célközönséget szerettek volna megszólítani. Nyilván nem a földig érő rókabundában grasszáló, kicsit mára a feledés homályába merült celeb nagyasszonyainkat. Persze, ki kellett helyezni őket, hogy egyáltalán a rendezvény megkapja a szükséges engedélyeket, de a 0 °C körüli hőmérsékletben ki akar magáról 3-4 réteget lefejteni, utána meg vissza. Éppen ezért kaphattam el azt a beszélgetés foszlányt, amikor egy kedves idős hölgy igazított útba egy fiatalokból álló csoportot: - Drágaságaim, a Gál Lajoshoz menjetek, ott van a legmelegebb WC. Hiába… először az életfenntartás, utána jöhetnek az élvezetek.

Még mielőtt azt hihetnénk, hogy az őskáosz gyűrte volna maga alá a Pikniket, ki kell, hogy ábrándítsak mindenkit. Egészen másról volt szó. De erről majd kicsit később. Ahogy telt múlt az idő, az emberek szinte tömött négyes sorokban érkeztek és olyan érzésem volt mintha a Pincefesztivál és a Kezes-Lábos kéz a kézben, egyszerre akarná tiszteletét tenni az Újhegyen. Öröm volt látni (és hallani), ahogy Kiss Gábor villányi borász genetikusan kódolt lazaságával élcelődött Besenyei Péter műrepülő pilótánkkal a forraltbor-főző versenyen a villányi borok elévülhetetlen érdemeire hivatkozva. Pár perc erejéig meg voltam győződve hogy egy stand-up comedy első sorába kaptam jegyet. Gradowskiéknál ugyan hosszasan kellett várakoznunk, hogy megkóstoljuk a felülmúlhatatlan töltött káposztájukat, de a végeredmény és a kiszolgálás messze kárpótolt mindenért. A három asztaluk állandóan foglalt volt, ám még így is sokkal kevesebb vendég ült az asztalnál, mint akik bent várakoztak arra, hogy egyszer talán nekik is lesz akkora szerencséjük, hogy majd a nem is olyan távoli jövőben leülhetnek.

Árpás Laci sonkamester pincéi szokás szerint tele voltak, az emberek fürtökben lógtak mindenhonnan. Itt kellett rádöbbennem, hogy szoros korreláció van a magyar sertésállomány folyamatos hanyatlása és a sonkamester pincéinek falát kidöntő emberek között. Nem lettem volna megdöbbenve, ha az aznapi sonkatál igényeket csak holland sertés importtal tudta volna kielégíteni. Szintén ez a jelenség ismétlődött meg a Télikék Pincében felszolgált csodálatos vadpástétomokkal és különböző húsos pitékkel, illetve ideiglenesen felmerülő hiányukkal kapcsolatban, mert akármilyen szorgosan is készítették az ételeket arra a rohamra – ami egy idő után már állóháborúba ment át – nem lehetett felkészülni.

Gyakorlatilag a piknik – el nem ítélhető módon – nem volt felkészülve ennyi emberre. Valószínűleg a látogatók többszöröse mehetett ki, mint amire a legvadabb álmaikban számítottak a szervezők. Nyilván a hideg miatt, teljes joggal, a racionalitás talaján állva lebecsülték a kilátogató emberek számát. Amikor az embereket már nem érdekli, hogy csak úgy tudnak bemenni az Újhegyre, ha előtte négyen-öten segítenek kitolni egy elakadt kisteherautót a hóból, amikor nem számít, hogy a kitöltött borokat előbb öt percig kell a kezükben melegíteni, mielőtt elérnék a kóstolási hőmérsékletet, és amikor már azt sem veszik észre, hogy valójában 6-7 órát töltöttek el januárban a szabadban, mert olyan gyorsan eltelt az idő, akkor azért azt lehet mondani – szerintem –, hogy a rendezvény ötletgazdája, Rókusfalvy Pál gyümölcse beérett.  Az idő meg állítólag akkor telik gyorsan, ha az ember azt csinálja, amit szeret. Hát a piknikezők nagyon szerették azt, amit csináltak.

Engem az első Etyeki Piknik kicsit a Peter Jackson által rendezett Gyűrűk Ura filmre emlékeztetett. Igen, voltak hiányosságai a filmnek a könyvhöz képest, hiszen fejezeteket hagyott ki a rendező. De mégis, kizárt dolognak tartom, hogy Jacksonnál bárki más jobban meg tudta volna csinálni. Mint ahogy abban is biztos vagyok, hogy Rókusfalvy Pál és a többi etyeki borász szervezése, hinni akarása visszavonhatatlanul megalkotta azt a brandet, amit úgy hívnak: ETYEK.