Krisztinával a 2011-es Somlói Évjárat Bemutatón ismerkedtünk meg, a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Alig lehetett hozzá odaférni. Magas, mosolygós és tiszta tekintetű csaj a stand mögött, aki előtt hemzsegnek a férfiak. Naná, egy borászhölgy mindig magára vonja a figyelmet. Viszont mire odáig jutottunk, hogy a 2011-es somlói olaszrizlingjét és juhfarkját a poharunkban pörgethettük, már értettük, mire föl ez a nagy felhajtás.

 

Nyers volt persze mindkét bor, hisz’ a somlai egy kényelmes fickó. Úgy van vele, hogy eleget izzadt ő szőlő korában a hegyen, mikor a gyökereit a kukoricabazalt és a bazalttufa rögei közé kellett fúrni valami táplálék reményében. Most, a palackban, engedtessék meg neki, hogy lassan, komótosan kifejlődjön. De, mint ahogy a gyermekről is messziről látszik, ha képességei túlmutatnak kortársainál, úgy a serdülő borok is fel tudnak villantani valamit abból, mire lesznek képesek felnőtt korukban. Krisztina „gyermekei” kétségtelenül kiemelkednek a tömegből. Nem beszélve a már beérett tételeiről, a 2010-es Napholdcsillagról, vagy a Baba Rosé 2011-ről, melyek a meszes-agyagos, remek savszerkezetű borokat adó Mórról származnak. Ezeket már a VinCE Budapest 2012 borkiállításon kóstoltuk, ahol ezúttal nem mulasztottuk el meginterjúvolni a borászhölgyet.

(Nevet) Igen, de először is írok a hordóimra. Valami kedves üzenetet, például: „PS.: I LOVE YOU!”; de nem a – szinte mindenki által ismert – amerikai vígjáték után. Egyszer olvastam egy japán orvos-kutató, Maszaru Emoto könyvét, amelyben a víz kristályszerkezetének változásairól, átrendeződéseiről írt. Szerinte a víz egyik legérdekesebb tulajdonsága, hogy képes információt, tehát érzést, gondolatot közvetíteni rezgés, vagy hullám formájában. Emoto, a saját kísérleteiben úgy idézte elő az említett struktúraváltozásokat, hogy a vizesüvegekre különböző, a „jó” és a „rossz” kategóriájába csoportosítható szavakat írt: „szeretet”, „köszönöm”, „lélek”; „Hitler”, „démon”, gyűlölet”, stb. Mikroszkóp alatt megfigyelte, hogy míg az előbbiek, a pozitív töltetű szavak maximálisan rendezett és csodálatos struktúrákat idéztek elő a vízben, addig az utóbbiak, a negatív töltetű szavak kaotikus mintákat mutattak.

Vízanalízise során Emoto arra jutott, hogy a szó, mint anyag fizikailag igazolható hullámtermészete – attól függően, hogy milyen előjelű energiatöltetet kap – rezonanciát, vagy disszonanciát vált ki a vele kontaktusba kerülő anyagból, esetében a vízből. Én ebben hiszek, mert én ezt ellenőriztem, és működik a dolog a bornál is. És nem csak a „PS.: I. LOVE YOU” felirattal”, hanem a pozitív töltetű gondolattal is. Ha ránézek a hordóra és elmosolyodom, ez az energia átmegy a borba.

 

Én úgy találom – de persze ezt majd a fogyasztók, vagy a borszakértők eldöntik –, hogy a boraim fiatal koruk ellenére meglehetősen harmonikusak. Azt várom, azt remélem, hogy ezek a pozitív töltetű gondolatok kerekebb borokat, sőt, menjünk messzebb, kerekebb világot is eredményeznek. Persze egyelőre még kísérletezem, keresem az utam… aztán még az sem kizárt, hogy a diplomamunkámat végül ebből a témából írom.

Beiratkoztam a szőlész-borász képzésre a Kertészeti Egyetemre, ha már bort készítek. Az eredeti végzetségemet a műegyetemen szereztem, műszaki menedzser szakon.

Egy pár éve az, hogy nekem pincém legyen és bort készítsek, elképzelhetetlen volt a környezetem számára. Én viszont, mikor jött ez a pálfordulat, azzal keltem és azzal feküdtem, hogy márpedig borász leszek. Azt, hogy „minden fejben dől el” magam is megtapasztaltam, s ma is eszerint élek. Az volt az álmom, hogy pincém lesz, és sikerült.

 

Imádok a pincében lenni. Az utolsó másfél műszaki egyetemes évemet a Béres Szőlőbirtokon töltöttem, mint bormarketing gyakornok. Hetente egy napot Erdőbényén voltam, abban az időben, mikor épült az egész birtok. Ott tapasztaltam meg azt, hogy a pincében lenni: élmény. Szeretek vendégeket fogadni, szeretek nekik borkóstolót tartani, végigjárni velük az összes hordót és közben nagyokat beszélgetni. De amikor elmennek, utána nincs is jobb, mint egyedül a pincében elmélyedni a gondolataimban és sorra venni a napi dolgokat.

Az az igazság, hogy sok a pozitív visszajelzés, ami elmondhatatlanul jól esik. Egyre többen kíváncsiak rám, ami részben biztos azért van,

mert lányként és egyedül csinálom, amit. Igyekszem majd, hogy ne okozzak csalódást se a szakmának, se a fogyasztóknak.

Nagyon sok mindent megéltem fiatal korom ellenére. Jót és rosszat egyaránt. Teljesen biztos vagyok abban, hogy nincsenek véletlenek és mindenki valamilyen rendezőelv alapján jut el oda, ahol éppen tart. Ha odafigyelünk arra, hogy milyen jelek bukkannak fel az életünkben, megbízunk bennük, és merünk arra haladni, amerre azok orientálnak bennünket, akkor tényleg csodákat teremthetünk a két kezünkkel.

Nincs, sajnos (nevet). Azaz, de, az édesapám. Neki sokat köszönhetek. Ő egy rendkívül határozott és kemény ember, aki ugyan szereti a borokat, de se nem borász, se nem ért ehhez a szakmához. Nagyon féltett ettől az egésztől, hogy egyedül mégis hogyan akarok ebbe belevágni. Sok akadályt görgetett elém, mert azt akarta, hogy elmenjen a borászkodástól a kedvem, és csináljak valami mást, valami „lányosabbat”. Mikor látta, hogy sorra veszem ezeket az akadályokat és tántoríthatatlan vagyok, akkor azt mondta „ok, de ez egy életforma lesz, amit kőkeményen végig kell csinálni, nem lehet csak úgy kitáncolni belőle, ha nem mennek a dolgok”. Én úgy érzem, most igazán megtaláltam önmagam, s ezt most már ő is látja rajtam.