Gyakran halljuk mostanában ezt a mondatot, hiszen ez az a hónap, amikor a legtöbb figyelem irányul erre a kiemelkedő szőlőfajtára. Ekkor rendezik a Furmint Február nevű nagy furmint seregszemlét is a Vajdahunyad várban. Vitatatlanul ez a fajta legkiemelkedőbb fesztiválja, a legjobb alkalom, hogy egyszerre kóstoljuk hazánk furmint kínálatát, és megnézzük, hogy ez a csodálatos világ az elmúlt egy évben merre fejlődött.

 

Ez a legjobb alkalom arra is, hogy megálljunk egy pillanatra, és egy pohár bor fölött elgondolkodjunk a fajtán, múlton, jelenen és jövőn.

 

Miért tegyük ezt? Mert hazai boros körökben elég élénk diskurzus alakult ki az utóbbi években arról, hogy vajon merre tart vagy merre menjen a furmint. A furmint az a fajta, amivel Magyarország elnyerheti azt régóta vágyott boros hírnevet a nemzetközi színtéren, amit hosszú idő óta keres, de nem talál? A furmint lesz az, amely a nemzetközi borszakértők és boros szakírók ingerküszöbét átviszi, leborulnak előtte, és elégedetten csettintenek, hogy ez az, amit kerestek?

Valóban a furmint az a szőlőfajta, ami nem csak minőségben tud ilyen lenni, de olyan mennyiségben készíthető, amiből bátran vihetnek sok-sok ezer palackot a nemzetközi kereskedők minden évben? A boros közéletben már régóta tart erről a diskurzus, a gondolkodás, a kísérletezés. De vajon mikorra tehetjük a „száraz furmint forradalom” kezdetét?

 

A mérföldkő szerintem is valahol ott lehetett, amit Gazda Albert említ, amikor is Szepsy István a Királyudvar 2000-es évjáratú Úrágya dűlős száraz furmintját piacra dobta, és ezzel elindította útjára a sztorit. Vagyis legalább évtizedes dilemmázásnak és kísérletezésnek vagyunk tanúi. Ez az idő nem múlt el nyomtalanul, tagadhatatlan az előre lépés, születtek kézzel fogható eredmények.

 

 

A fajta bora általában magas savtartalmú, de gondos szőlészeti munka mellett elegánsak a savai. Jó cukorgyűjtő képessége miatt a szárazra kierjedt furmint magas alkoholtartalmú, nem ritka a 14-15%-os alkohol sem. Az egyik legjobban aszúsodó fajta, így a tokaji aszúk gerincét képezi. A tokaji aszú az egyetlen olyan magyar bor, amely tényleg világhírű, és már nagyon rég óta. Viszont édes, mint desszertbor, piaci, értékesítési, fogyasztóbővítési lehetőségei korlátozottak.

 

Ezt ismerte fel egyre több tokaji borász, akik az aszú mellett fontosnak tartották, hogy szülessen meg a borvidéken a „nagy száraz fehér bor” is, mely minden szempontból áttörést jelent mind a hazai boros közvéleményben és piacon, mind pedig nemzetközi szinten. Emiatt nem is térnék ki jelen keretek közt az aszúkra és az egyéb édes borokra, melyek a furmintból készülhetnek (szamorodni, késői szüret), csak a száraz furmintra koncentrálnék.

 

 

Vajon a száraz furmint hozhatja el számunkra kitörési pontot, a világpiaci berobbanást? A fajta adottságai kiválóak, alkalmas a nagy száraz fehérbor megalkotására. Remekül érzi magát az ásványokban gazdag talajokon, a vulkáni málladékos és a löszös területen egyaránt. Valószínűleg ez a fajtánk az, amely a terroir visszatükrözésre leginkább alkalmas, nem beszélve az egyes dűlők közti különbségek megmutatására. A Furmint Februáron kóstolva egyértelmű a különbség egy mádi, tarcali, tokaji, tállyai, tolcsvai furmint közt. Sőt Mád egyes dűlői közt is. Vannak borászok, akik pedig dűlőszelekciót egyenesen talajtípusonként bontva végzik (Balassa Andezit, Riolit, Kvarc trilógia).

 

Adottságai tehát nemzetközi szinten is magasra predesztinálják, legalább olyanra, mint egy német rajnai rizlinget, vagy egy csúcs burgundi chardonnayt. 

 

 

Illata határozott és kisebb koncentrációnál is fajtajelleges. Benne nagyon gyakran körte, birs illata és a mineralitás keveredik. Az éretten szüretelt szőlőből készült furmint szárazon és édes borként is elegáns, nagytestű, különleges minőséget adhat, melyet kifinomult és lenyűgöző savkarakterisztikája tesz különlegessé.

 

Térjünk ki két dologra külön is, az egyik az alkohol, a másik a borban rejlő potenciál! Ahhoz, hogy nemzetközi szinten is elismert száraz furmintok készüljenek, elengedhetetlen a borokban rejlő harmónia, egyensúly. Évjárattól függően azonban nagyon sok borász küzd azzal, hogy a szárazra kierjedt furmintok esetén nagyon magasak az alkoholok, időnként túl magasak is. Hiába a komoly test, a beltartalom, az alkoholok bizony kilóghatnak, diszharmonikussá tehetik a bort. Mindez nagyon komoly kihívás a szőlészeknek és a borászoknak. A szüret időpontjának nagyon gondos meghatározása kulcskérdés lehet.

 

További dilemma, hogy a magas mustfok estén, hagyjanak-e borban valamennyi maradékcukrot, ezáltal mérsékelve a végső alkoholt, és lágyítva bort, vagy erjesszék ki teljesen szárazra. Mindehhez még évek kellenek, hogy pontosan beálljon egy ideálishoz közeli állapot, de a borászok ráléptek a megoldás felé vezető útra.

Mikor ér a csúcsra, meddig van ott, mikor indul el lefelé? Egy komoly furmintnak kellhet akár 3-4 év, mire a csúcsára ér, és attól kezdve akár 10-15 évig is élvezetes lehet. Azonban ne felejtsük el azt sem, hogy a borászoknak kell a pénz, amelyet vissza tudnak forgatni fejlesztésekre, így sokan idő előtt a piacra dobják a boraikat.

 

Emlékszem, a Furmint Február kezdeti éveiben még néhány kollégával azon dilemmáztunk, hogy mennyi félkész, nyers furmintot kóstoltunk, most pedig azon, hogy egyre több az olyan tétel, amely már most kb. 1,5-2 év után is teljesen élvezhető, kész boroknak tekinthető. De vajon mekkora a potenciál ezekben a borokban, vajon bírják-e tényleg 10-15 évig, úgy mint egy burgundi chardonnay, vagy egy rheingau-i rizling?

 

 

Nos, ennek még sok idő kell, mire kitapasztaljuk, mire a borászok kitapasztalják. Jómagam kóstoltam olyan 2008-ast, amely már teljesen oxidált volt, túl a csúcson, de olyan 2003-ast is, amely az évek során semmit sem veszített értékeiből. Aztán ott vannak a somlói furmintok, amely megint egy másik világ. Talán lassabban érnek, a magasabb savak lassabban integrálódnak a borba, hosszabb hordós érlelésre is szükség lehet, de emiatt talán később is érnek a csúcsra, és lehet, hogy később is kerülnek a csúcson túlra.

 

Szintén kiemelt kérdés a hordóhasználat. Ez a terület talán Magyarországon az, ahol a borászoknak a legtöbbet kéne fejlődni a nemzetközi élvonalhoz képest. Milyen hordót használjanak és meddig? Lehet-e nagy száraz furmintot csak reduktív, csak tartályos érleléssel készíteni? Melyik település, melyik dűlőjének, melyik évjáratának, melyik borához milyen és mennyi hordós érlelés szükséges? Ezek mind megválaszolandó kérdések, melyekkel komoly borászok már behatóan foglalkoznak. 

 

 

Hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy a furmint a mi fajtánk. Ez nagyjából így is van, szinte kizárólag a miénk, néhány szomszédos országban van még belőle valamennyi, vagy ezen a néven, vagy más néven (pl. Szlovénia – sipon). A furmint jelenlegi magyarországi termőterületét nehéz megbecsülni. Míg az összes szőlő termőterülete folyamatosan csökkenőben van, addig a furmint egyre népszerűbb, egyre több helyen telepítik. Jelenleg valahol 4000 hektár körül lehet, melynek döntő többsége természetesen Tokajban található, a másik legfontosabb terület pedig Somló. Kezd elterjedni a Balaton környékén is (pl. Pálffy Gyula, Légli Ottó, Szent Donát egyre szebb tételei), de már a Villa Tolnay is furmintot telepít, és megtalálható az Alföldön is, vagy mondjuk Egerben a Nagy-Egeden (Kovács Nimród). Ezek pedig teljesen más karakterű furmintok.

 

Vajon ekkora termőterületről szüretelt furmint elég-e ahhoz, hogy olyan nemzetközi szinten átütő mennyiségre legyünk képesek vele, mint egy burgundiai chardonnay, egy német rizling, vagy egy osztrák zöldveltelini? Pláne, ha levesszük belőle azt a mennyiséget, amiből édes bor készül. Vajon elég-e ez a mennyiség ahhoz, hogy nemzetközi szinten észrevehetőek legyünk vele? Vagy ez nem fontos paraméter? Mert elég lehet néhány kevés palackszámú, ámde világszínvonalú tétellel a nemzetközi boros színtérre lépni?

Ha megnézzük az osztrákokat, akik a zöldveltelinivel értek el nemzetközi sikereket, és az USA-ban például nincs az a mennyiség belőle, amit a chardonnay-ra ráunt ottani vásárlók ne vennének meg, akkor azt látjuk, hogy ez a fajta a szomszédainknál az összes termőterületük kb. egyharmadát teszi ki (kb. 17 ezer hektár a kb. 52 ezer hektárból). Mindez az összes fehér szőlőfajtájuk területének a fele. Ehhez képest nálunk furmintból jóval kevesebb van. Elég lehet-e ez arra, hogy a hazai fogyasztás kielégítése mellett, jelentős mennyiség menjen exportra? Esetleg induljanak komolyabb furmint telepítések? Ha igen, akkor hol, mely borvidék(ek)en? És ezekből vajon milyen karakterű borok készüljenek? Mit, kit, milyen fogyasztói réteget céloznánk meg velük? Egyáltalán kell-e nekünk az osztrák mintát követni? Megannyi megválaszolatlan kérdés...

Jó bornak is...

 

Szintén kulcskérdés a marketing. A magyar közösségi bormarketing egy helyben toporog. Hajlamosak vagyunk kijelenteni, hogy ez pénzkérdés, de nem csak az. Nem is biztos, hogy korábban lett volna mit marketingelni nemzeti szinten. Ha most leszögezzük, hogy a furmint lesz a zászlóshajó, akkor azt meg kell támogatni, országimázzsal, borvidéki arculattal, a pincészetek, a fajta és a borok marketingjével. Mint ahogy azt tették az osztrákok, a borhamisítási botrány után felkelve a padlóról.

 

A belső piac felé, a magyarok felé elindult egy pozitív fejlődés, melyben azonban a borászok önereje és áldozatvállalása játszik főszerepet. Na meg az ilyen rendezvények, mint a Furmint Február, mely nem kis lökést adott a fajta ügyének, egyre szélesebb hazai közvélemény figyelmét irányítva ezekre a tényleg nem mindennapi borokra. Azonban a nemzetközi áttöréshez ez kevés lesz.

 

 

Egyes pincék saját maguk is sokat dolgoznak a nemzetközi megjelenésen. Kiváló példa erre a Szent Tamás pince, mely sikeres kóstolókat tartott Londontól Ázsiáig. 

 

 

A borok árazásának kérdése sem kerülhető meg. Egyes borászok a borok minőségének javulásával, az árakat is hasonló mértékben emelték. Egy száraz tokaji csúcsfurmint már nem ritkán 30-60 euró, magyar pénztárcával mérve szinte megfizethetetlen. Ezek az amúgy kis tételben készülő kincsek már nemzetközi szinten is klasszisnak számítnak, lehetnek olyan jók, mint egy csúcs burgundi fehér, de még ezzel a magas árral is jóval alatta vannak az említett francia vetélytársaik pénzben kifejezhető értékének.

 

Persze lehet azt mondani, hogy ez egy másik liga, egy prémium bajnokság, de a nemzetközi borvilág ezekre figyel fel, ezekkel tudunk címlapra kerülni. Viszont a magyar vásárlónak mindebből az marad, hogy vágyakozva nézi a szaküzlet polcán, majd az árcímkétől megriadva inkább a kétezer körüli összegbe kerülő bort dobja a kosarába, vagy rosszabb esetben a még olcsóbbat. Esetleg valamelyik boros rendezvényen kóstol belőle fél decit, és utána sóvárogva hetekig ezt emlegeti.

Hazai fogyasztásra mindenképpen, de exportra is. Elengedhetetlen a termékpiramis megfelelő szélességű alsó szegmensének minőségi borokkal való feltöltése. Gondolok itt olyan iránymutatókra, mint a Szent Tamás féle Mád furmint, vagy a Royal Tokaj alap furmintja. Mert hiába állunk jól a termékpiramis csúcsán lévő borokkal, ha nem lesz megfelelő alap, akkor összeomlik a dolog.

 

 

Megállapíthatjuk, hogy az elmúlt közel egy évtizedben sokat léptünk előre, sok kérdésben tisztábban látunk, hogy milyen is a nagy magyar fehérbor, de rengeteg még a tennivaló. És még több a megválaszolatlan kérdés. Valamint akkor még nem beszéltünk olyan szintén nem mellékes vonalról, hogy ott van nekünk az olaszrizling, amely fajta szintén sokoldalú, egyre remekebb borokat ad, sokkal nagyobb mennyiségben termeljük, borvidékeink többségén megtalálható és ennél a fajtánál is elindult valami összefogás féle, közös együttgondolkodás és útkeresés féle (Olaszrizling Október, Olaszrizling Szerintünk rendezvények). 

 

Ha a furmint mellett tesszük le a voksot, akkor az alábbiak nem kerülhetőek meg:

 

 

Megannyi eldöntendő kérdés és teendő. Sok még a munka, az út elején vagyunk.