Kezdjük ott, hogy az ötcsillagos Corinthia Budapest alighanem az egyik legoptimálisabb helyszín, ahová egy ilyen volumenű, nemzetközi boros eseményt vinni lehet. Már az első napon rengeteg érdeklődő váltott jegyet; a kóstolóterek és -teraszok tömve voltak az érdeklődőktől, akik között jószerivel akadtak „szakmán kívüliek” is. Ez is jelzi, hogy a rendezvény az elmúlt négy évben növelte hírnevét, s a szele megcsapta azokat is, akik még csak ismerkednek a borok világával.

 

Ami idén mindenképpen újításnak számít, az a workshop terem mellett felállított VinCE Borbár, ahol óránként ingyenes kóstolókat tartanak, nemcsak a bor, de a pálinka és az olívaolaj témájában is. Másfelől a szervezőknek idén sikerült annyi borjedit (értsd: Master of Wine-t) meghívni, ammenyi talán még sosem volt egy helyen, egy rendezvényen, Magyarországon. Velünk főként a szombati napon találkozhat majd a közönség; elég ha a „10 wines, 10 lives, 10 MW” mesterkurzusra gondolunk, ahol tíz nemzetközi szakember mesél majd arról, hogyan kerültek kapcsolatba a borral, melyik a kedvenc boruk és hogy az elmúlt években, mióta megszerezték a borvilág legmagasabb szakmai titulusát, a Master of Wine címet, mivel járultak hozzá a borkultúra fejlődéséhez.

 

A pénteki napon bennünket leginkább egy német úriember, Arno Steguweit sommelier előadása érdekelt, ahol meglepő módon a vizeké volt a főszerep. Arno Steguweit az első „víz-sommelier” Európában, aki ugyan „rendes” sommelier-ként kezdte pályafutását, végül azonban egyre inkább a természetes ásványvizek irányába fordult, tökéletesítendő a víz-bor párosításra alapuló tudását. Mint elmondta, a föld 97%-a (fogyasztásra alkalmatlan) sósvíz, a maradék 2%-nyi iható víz a gleccserekben található fagyott, hozzá nem férhető állapotban, de az egész emberiségnek csupán a földi vízkészlet 0,3%-a jut szomjának csillapítására (azazhogy van, akiknek nem nagyon jut…). A sommelier szerint Európában nagyon változatos vízkészletek állnak rendelkezésre, mondhatni a vén kontinens amolyan víznagyhatalom. Bár egyelőre ez nem egy fegyvertény, ugyanakkor Arno szerint nagyon valószínű, hogy 20-25 éven belül legalább 15 országban elapadnak majd a források; nem kell külön ecsetelni, hogy ez miféle háborúkat, vízvadászatokat indíthat majd el.

 

Aztán szó volt arról is, hogy a víz, túl azon, hogy számunkra az egyik legkönnyebben hozzáférhető „táplálék”, a létező legfontosabb életelixír, amelynek jelentőségéről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, pedig, ahogy azt Arno is hangsúlyozta: „értéke az aranyéval vetekszik”. Ha a szervezetünkben beáll egy nem több mint 2%-os vízveszteség, az már minimum 10%-os munkahatékonyság-csökkenést eredményez. A sommelier felhívta a figyelmet a megfelelő hidratálásra, s arra, hogy a természetes ásványvíz a legmegfelelőbb vízforrás (szemben a csapvízzel). A vízben lévő ásványokról elmondta, hogy míg mondjuk egy 500 mg-os kálcium pezsgőtablettából a szervezetünk csupán 4-7%-nyit tud felvenni, addig a természetes ásványvízből minimum 60%-nyi ásványianyag épül be.

 

Mint mondta, a víznek nem érezhetjük különösebben sem az ízét, sem az illatát, ha azonban mégis, akkor az nem a vízből, hanem mondjuk különböző tisztítószerekből, például klórból származhat. Amit érezhetünk viszont, az a víz szerkezete, úgy, ahogy a boroknál: beltartalom, hosszúság, savasság – és nyilván az ásványosság, amely főként sósság formájában jelentkezhet. A sommelier hangsúlyozta, hogy a mesterséges szénsavval dúsított vizek antiszeptikus hatásúak, így azok is minden további nélkül egészségesek. A szénsav ugyanis megvédi a vizet a különböző fertőzésektől, kórokozóktól, gátolja azok elszaporodását. Ezzel szemben a szénsavmentes vizeket felbontás után egy nappal el kell fogyasztani.

Könnyű fehér borok mellé szénsavas víz ajánlott, mivel az „kinyitja” az ízlelőbimbókat a nyelv felületén, így adott esetben egy reduktív tételben az aromák sokkal intenzívebbé válnak.

A szénsavmentes víz „bezárja” az ízlelőbimbókat, így kevesebb aromát érzünk, ha a bor előtt a vízből kortyolunk párat. Ugyanakkor tompítja a savtartalmat, így savasabb fehérborok mellé célszerű mentes vizet fogyasztani a harmonikusabb ízélmény érdekében.

 

A vörösborok esetében a szénsavas víz romboló hatást mutat abban az értelemben, hogy szinte ízekre szedi a komponenseket: a savérzet, a tanninérzet, az alkoholérzet erősebbé, különmozgóvá válik, ami kimondottan diszharmonikus érzetet kelt.

Édes borok esetében mindkét víztípus ajánlott, hiszen a szénsavas víz felerősíti az édességérzetet, míg a szénsavmentes tompítja azt. Itt a vendég ízlésére bízható a vízválasztás.

Apropó vendég. Az előadás, mint azt a beharangozója is érzékeltette, kivált a sommelier-ket célozta. A hazai pohárnokvilág szép számmal is képviseltette magát az első sorokban.

Részükre Arno (balra) külön elmondta, hogy a víz megfelelő ajánlása az éttermi élmény növelése mellett gazdasági szempontokat is szolgál, hiszen megfelelő szaktudás és ajánlás eredményeképpen akár 6-7-10 palack vizet is megvásárolhat egy 4-5-6 fős asztaltársaság, ami – tekintve, hogy nagyjából 1000%-os árréssel értékesíthetők az ásványvizek a felső kategóriás éttermekben – jelentékeny bevételt jelent. Hozzátette, hogy nagyon fontos, a vizeket 9-11 °C-on szolgálják fel, minden esetben jég és citromkarika nélkül. Előbbi, mivel csapvízből készül, klórosságával negatívan befolyásolja a természetes ásványvizek mineralitásából adódó élvezeti értéket, utóbbi pedig olyan plusz aromákat hoz be, amelyek a víz-sommelier szerint nem kívánatosak. S végül: egy sommelier minden esetben az asztalnál bontsa fel a palackot, s azt mutassa is meg a vendégnek, így jelezve, hogy az étteremnek nem áll érdekében csapvízzel hígítani az ásványvizet a nagyobb bevétel érdekében. A vendégek pedig nyugodtan küldjék vissza a megrendelt tételt, amennyiben a sommelier, felszolgáló nem ekképpen cselekedett.

Szokásá szerint a VinCE Budapest egy zártkörű, VIP rendezvénnyel, a Grand Opening Partyval zárult, ahol a szinte kifogyhatatlan büféasztal mellett a hazai borászatok felső kategóriás termékei várták azokat, akik mindezért hajlandóak voltak plusz 8 000 forintot kifizetni.