Az idei év is különlegesnek bizonyult, ugyan nem az új pincészetek felfedezéseként került be a 2013-as borfeszt a jegyzeteimbe, hiszen mint sokszor, most is kevés volt az idő a több mint száz a kiállítóra. Ugyanakkor örömmel konstatáltam, hogy mégis volt új pincészet számomra (és gondolom sokak számára is), amit korábban egyáltalán nem ismertem.

Ilyen volt például az Ax Borászat Kéthelyről, a dél-balatoni borvidékről. Egy rendkívül komoly bor élményközpontot építettek fel – a képek magukért beszéltek és persze a borok is. Kezdésnek Hans Achs-szal egy 2013-as Irsai Olivért kóstoltunk, ami még tartályminta volt, de 10,5% alkohollal rendkívül friss, könnyed, jó ivású, gyümölcsös jellegű. Izgalmas volt a fahordóban iskolázott chardonnay-ja is, de persze ez már teljesen más világot mutatott, sok rétegű, komplexebb bor volt. Hasonlók voltak a prémium vörösborok, amelyek mind nagyon érett gyümölcsöket, illetve komoly struktúrát mutattak selymes textúrával és hosszú lecsengéssel. A borok magukért beszéltek és minden bizonnyal az élményközpont is egyedülálló jelenség.

Móron is sok minden történik. Ezelőtt tíz évvel nagyon kevés országszerte ismert borászat volt, de most már egyre többet hallani a borvidékről, az „Ezerjó Hazájáról“. A Csetvei Pincészet Ezerjója (2012) nagyon szépen megmutatja, hogy valóban mennyire jól érzi magát ez a fajta itt és mennyi mindent ki lehet hozni belőle. Jó savak, jó fűszer kombináció mellett hosszú lecsengés. Az Olaszrizlingre (2012) is büszke lehet (igaz, amit kóstoltam, az éppen Somlóról jött), a Kő-Papír-Olló trió egyik bora. Jól kombinálja a kis hordóból érkező vanília fűszerkeveréket, az érett körte, alma, kesudió, mandula, ásvány aromáival.

Felmerül a kérdés, hogy mi lesz a legnagyobb történelmi borvidék sorsa? Mi lesz a mmátrai borokkal? Németh Attila Gábor borász és birtok tulajdonos optimista, ugyanakkor a borvidék szőlőterülete csökken és a nagy kérdés, még mindig nyitva áll: tömegborok fognak innen készülni vagy lesz hely az egyéniség számára is. Kóstolva a NAG borokat biztosra mehetünk, hogy lesz tere az  egyéniségnek még a nehezebb évjáratokban is. Ilyen például a 2010-es Veresföld Chardonnay, amely nagyon őszinte. Zöldalmát mutat egy kevés fűszerrel, de mindenek előtt jó szerkezetet és egyensúlyt. A Sárgamuskotályban is rejlik potenciál, de az hogy nagy száraz bort is ki tudjon hozni magából, a területből, Mátrából, talán ma még kérdőjeles. Azonban az édes borok területén már a világban is bizonyítottak a muskotályfajták, itt most a Diós dűlőből a 2011-es Sárgamuskotályra (Lunel) gondolok.

Számomra az egyik kedvenc fehérboros vidék, amely már évről évre megmutatja, hogy valóban mennyire nagyszerű, az Mád „terroirja” a Balassa Birtok interpretálásában. Az igazán nagy borok alkotásához – francia fogalommal élve – grand cru termőterületre van elsősorban szükség, ezt bizonyítják a Balassa borok is. A Nyulászó Furmint 2011 nagyszerű ital. Érett körte, birs, szuper lendületes savak és mineralis fűszeres jegyek táncolnak aromaprofiljában, kapros, enyhén sós felhangokkal kiegészülve. A mineralitás ilyen formája a kortyban igazán meglepő, tekintve, hogy sárga agyagos és tufás területről származik a bor. Komplexitása és egyensúlya már-már földöntúli. Sokak számára a Betsek dűlőben a hárslevelű jobban produkál, de nekem meggyőződésem, hogy a furmint is jól érzi itt magát – lásd: Balassa Betsek Furmint 2011. A mélyebb talajokon a kvarc és andezit, illetve a riolit-tufa hasonlóan ásványos fűszerkombinációt mutat e tételben. Grépfrút, körte, birs is megjelenik benne, nagyon szép a struktúra, valamint a savak és az alkohol közötti egyensúly. Kifejezetten hosszú lecsengéssel és komoly mélységgel rendelkezik. A Mézes-Mály nem is volt régen annyira ismert, mint dűlő. Arra, hogy itt is lehet komoly borokat alkotni, bizonyítja a Villő (Balassa István leánya után) Furmint 2011, amely ugyan kicsit selymesebb és könnyedebb az előző kettőhöz képest, de ugyanakkor fantasztikus gyümölcskombináció, birsalma – mint a furmint jellegzetes aromája –, körte, kajszi, selymes textúra és ásványos fűszeresség jellemzi.

Ha már a „legek”-nél tartunk, akkor térjünk vissza a vörösborokra. Az idei Decanter borversenyen a Sauska Pincészet Cuvée 5 névre hallgató bora először nyerte el azt a trófeadíjat, ami a legjobb olyan bordeaux-i házasításnak (merlot + cabernet franc + cabernet sauvignon) jár, amely nem Bordeaux-ban készült és 15 font feletti polci árral rendelkezik. Pohl Péter birtokigazgatóval kóstoltuk ezt a tételt és azt kell mondanom, valóban nagyszerű, mi több egy fantasztikus házasításról van szó, amelynek végtelenül komplex illatában sötét bogyós gyümölcsök, ribizli, menta, csokoládé, érett fűszerek keverednek és egy kevés hűvösség. Ami meglepő, hogy az ízben nem a tanninok hódítanak, hanem egy fantasztikus lendületesség, mely jó ivásúvá teszi a bort. Mindemellett tobzódik benne egy csomó fűszer és fekete bogyó. A savszerkezete egyszerűen lenyűgöző, s minden érettsége mellett egyáltalán nem tömzsi, hanem elegáns, selymes és rendkívül hosszú. Ahogy Péter mondta, ez a házasítás titka. A legjobb tételek kerültek a palackba mindenfajta kompromisszum nélkül. Egy picit még faggattam a tannin menedzsmentről, közben élveztem az utolsó kortyokat a Cuvée 5-ből...méltó lezárása ez a 2013-as Budai Borfesztiválnak.