A Tisza partján fekvő, ezeréves múlttal rendelkező Tarpa környéke évszázadokkal ezelőtt is híres volt a gyümölcstermesztésről és feldolgozásról. Egy 1755-ből fennmaradt írás "a leggyümölcsösebb helyként" említi a települést, kiemelve: "a lakosok nem szántással, hanem gyümölcs hordozással keresik kenyerüket, melyből szép hasznot vesznek". A gyümölcs egy részét a környéken élők házi receptek alapján, saját maguk készítette eszközökkel fel is dolgozták, s a régi vásárok keresett terméke volt a cserépedényben árult szatmári szilvalekvár és a fonott üvegben, butykosokban kínált szilvapálinka. A régi öregek szerint a termékek különösen finom ízét a nap adta, amely - mint állították - "kétszeresen érlelte nyár végén, ősz elején a szatmár-beregi táj gyümölcseit". Úgy magyarázták: a közeli Kárpátok hegyeiről visszaverődik a nap fénye, így a sugarak duplán érik a gyümölcsfákat, növelve gyümölcseik zamatosságát.
    
Aranyérmek Párizsból, Németországból és Bolzanóból

A hagyományos gyümölcsfeldolgozás a múlt század végén a tradicionális recepteket még ismerő öregek kihalásával azonban egyre inkább a múlt homályába veszett, mígnem két magánbefektető 1995-ben el nem határozta: létrehozzák a Tarpai Manufaktúra Kft.-t, üzemet építenek és a manufakturális körülményeket megtartva, folytatják az ősök lekvár- és pálinkafőző tevékenységét.

A tarpai üzemben készült szilvalekvárt és szilvapálinkát négy évvel később, 1999-ben Kiváló Magyar Termék díjjal tüntették ki, egy év múlva a baracklekvár, majd további egy esztendővel a mézes dió is megkapta az elismerést. A külföldi piacokon is hódítani kezdett a tarpaiak terméke, 2002-ben Párizsban a teljes lekvárcsalád - a szilva mellett a meggyből, barackból és birsalmából főzött is - kiérdemelte a Sial d' Or aranyérmet. A 2006-os évben egy bécsi kiállításon nyert ezüstérmet a manufaktúra szilvapálinkája, bronzérmet pedig a kajszibarack pálinkája. Egy évvel később a Német Mezőgazdasági Minisztérium aranyéremmel díjazta a tarpai bio dióolajat, 2009-ben pedig az olaszországi Bolzano arany medálját érdemelte ki a szabolcsi almapálinka.

Százszázalékos lekvár "nem tudom" szilvából

A termékek sikere - vallják a társaság vezetői és dolgozói - a zamatos, egészséges, friss gyümölcs, valamint a hagyományos, évszázados népi receptek használatában van. A híres tarpai szilvalekvárt a Szatmár-beregi síkságon és a Tisza árterületein honos Penyigei kékszilvából, vagy ahogy a helyiek emlegetik, a "nem tudom" szilvából főzik.

 

Az igazinak a 100 százalékos gyümölcstartalmút tartják, s ahhoz semmilyen adalékanyagot, vagy tartósítószert nem használnak. A hagyományos eljárás során - ahogy azt réges-rég a falusi házaknál is készítették -, a gyümölcsöt megmossák, kimagvazzák, felezik, majd réz-, vagy zománcozott üstbe rakják és hosszú órákon át lassan főzik, amíg a massza "öreggé" nem sűrűsödik. Az üvegbe rakott lekvár teteje "bőrösödik", s a légmentes réteg megőrzi a minőséget, egészen a felhasználásig.

A tarpai manufaktúra a lekvárok mellett - ugyancsak az ősi hagyományok szerint - minőségi pálinkákat is készít a szatmár-beregi térségben termett gyümölcsökből. S azokat a párlatokat gyártja, amelyeket egykor egészségvédelmükre használtak a helyiek! Most már a kutatások is elismerik, amit a régi öregek tudtak: a minőségi, mérsékletes pálinkafogyasztás kedvező hatással van az egészségre. Tágítja az ereket, csökkenti a magas vérnyomást, sőt közvetve még a vérzsírokat, a koleszterin koncentrációját is mérsékli. Javítja az emésztést, étvágyat is csinál, és nem utolsó sorban feszültségoldó, segít a számos betegséget, így szív-és érrendszeri rendellenességet kiváltó stressz kivédésében.

A tradicionális, érlelt, bio és ó pálinkák számos változatát főzik manapság Tarpán. Egy dolog viszont állandó a technológiában: a megfelelő alapanyag-előkészítés, hiszen - mondják a pálinkafőzéshez értők - "ott dől el minden". A jó cefre meghatározó, ezért aztán különösen figyelnek erre a munkafolyamatra.

Szilva, alma, fürtös meggy, körte, kajszibarack, birs és szőlő a cefreérlelő tartályokban
    
A messze földön kedvelt szatmári szilvapálinka cefréje például úgy készül, hogy az érett, egészséges penyigei kékszilvát megmossák, magozzák, koracél lemezből készült cefreérlelő tartályokba rakják, amelyeket állandó hőmérsékletűre hűtenek. Folyamatosan kevergetik, 20 napig készítik elő irányított erjesztéssel a főzésre. A lepárlás úgynevezett kisüsti eljárással történik, majd jön a többszöri finomítás, sőt a párlatot érlelik is, szintén koracél tartályokban, mielőtt palackba kerül. Az ó pálinkáknál az érlelési idő 36 hónapos.

A szilva mellett Szabolcs megye híres alma fajtájából, a jonatánból is főznek pálinkát. S ebből a két gyümölcsfajtából készültet kedvelik legjobban a környék régi pálinkafogyasztói hagyományait őrzők szatmár-beregiek. Méghozzá az 50 fokos szesztartalmút, hiszen akkor tartják jónak a tisztán gyümölcsből főzött pálinkát, ha "ereje van".

Emellett fürtös meggyből, körtéből, kajszibarackból, birsből és szőlőből is készül minőségi pálinka. Az utóbbit a Királylányka nevű szőlő fajtából főzik, amely a tarpai és barabási, vulkanikus eredetű hegy lankáin terem. A szőlőszemeket a mosás után válogatják, csak az egészségest használják fel, és a bogyózás után összezúzzák, majd 20 napig érlelnek cefrét belőle. A kisüsti lepárlást és többszöri finomítást követően három évig érlelik a kész párlatot, és csak aztán palackozzák, ó, azaz nemes pálinkaként.