Rókusfalvy Pál etyeki előadásának mottója nagyon inspiráló volt; vajon hogyan épülhetne fel egy képzeletbeli pezsgő képzeletbeli marketingterve? A kérdés annál is izgalmasabb, mivel mondhatjuk, hogy a pezsgő-termékbevezetések fénykorát éljük, ugyanakkor megdöbbentő, mennyi súlyos tévhit él a buborékos italokkal kapcsolatban a fogyasztók, de akár még a szakmabeliek körében is. De szerencsére a még kiaknázatlan ötletekből is legalább ilyen sok van, további inspirációt pedig nemzetközi példákból is gyűjthetünk.

 

1001 ok ismert, miért NE hasonlítsuk össze pezsgőkészítésben Champagne és Magyarország helyzetét, adottságait vagy szereplőit. Lehet viszont vonni egy távoli párhuzamot a között, hogyan dominálják a házak a Champagne régió kereskedelmét és mi mindent tesznek vagy nem tesznek a termelők, hogy az ő piacból kihasított tortaszeletük kicsit vastagabb legyen. Itthon szintén megvannak a pezsgőpiacot meghatározó, komoly múlttal rendelkező szereplők, míg a mögöttük, mellettük, vagy néha épp az első sorban felsorakozó, alig néhány éves tapasztalattal rendelkező pionírok most készülnek fel lélekben arra, hogy nem csak a minőségi végeredmény eléréséért, de a fogyasztók figyelméért is kőkemény harcot kell majd vívniuk.

Arra vonatkozóan, hogy milyen magas minőségi alapokra helyezik a hangsúlyt a Secret Champagne mesterkurzuson megismert termelők, nincs kétség. Márkus György, Champagne szakértője erre világított rá és épp’ olyan könnyedén győzte meg a szakmai nap közönségét, amilyen könnyedén sorolta fel jegyzetek nélkül a termelők és tételeik összes fontos adatát. Végül közfelkiáltással szavaztuk volna meg, hogy több olyan márkára vágyunk, ami itthon sem titok többé és éppen úgy hozzáférhető, mint a nagy nevek. Mert bár itt van nekünk Pierre Gimonnet két tétele a Borkorzó jóvoltából, időnként szívesen leemelnénk a polcról egy-egy üveg Palmert (aki egyébként szövetkezet – és ott a tagság szuperjól cseng a termelők fülében) vagy Bonnaire-t, hogy a személyes kedvencekkel kezdjem. De szívesen csapnánk le Vilmart palackokra, a „szegény ember Krugjára” is.

Ezek a termelők kétségtelenül profik, van egyedi stílusuk, az exkluzivitásukat pedig nem a vérprofi marketingnek, hanem annak az egyszerű ténynek köszönhetik, hogy maximum százezres, nem pedig tízmilliós nagyságrendben mérhető a palackszám. Ezek már önmagunkban egy-egy marketing fegyvertényt jelentenek, ráadásul gyakran generációk munkája van már a brand építésében.

„A termelők ki tudják használni, hogy saját tulajdonukban van a szőlő, ők maguk művelik és nincsenek függőségi viszonyban a tulajdonosoktól sem. Mégis kevés lehetőségük van, hogy nemzetközi szinten is megmutassák ezt. Ráadásul sok az olyan termelő is, aki nem tud minden évben konstans minőséget hozni, vagy épp nem is tanulta a szakmát, például egy tanácsadó segítségével készít champagne-t.” – összegezte Márkus György a kérdést.

„Gimonnet, Bara vagy Vilmart mindhárman magasra teszik a lécet, utóbbi könnyedén ki is tud emelkedni a sokaságból azzal, hogy hordót használ, nem alkalmaz almasav bontást, vagy éppen többségében chardonnay-t telepít egy klasszikus pinot noir termőhelyen, a Montagne de Reims-ban. Jacques Selosse szintén jó példa arra, mekkora hype vehet körül egy termelőt, ha egyedi a stílusa – az övé kifejezetten oxidatív – és hozzá magasra pozicionált.”

Annak ellenére azonban, hogy a termelők anyagi erőforrásai erősen korlátozottak egy házhoz viszonyítva, nem csak Franciaországban gondolkoznak. Sőt. Kivonulnak például a düsseldorfi ProWeinra, a szakma vezető világvásárára. A több mint 44 000 látogató közül most jó néhányan megismerkedhettek a 26 kiemelkedő birtokkal, akik képesek voltak a termelői elitklub, a Club Trésors de Champagne követelményeinek megfelelni. Összefogás és networking ezzel kipipálva. A szükséges extrát pedig az adja, hogy a Club tagjai (lásd balra, fotó: Champagne Moussé Fils) a kiemelkedő évjáratokban egy különleges megmérettetésre vállalkozhatnak: elkészítik a díszes társaság koronaékszereit, a Special Club Cuvée-ket. A házasítást már alapborként, letöltés előtt egy termelőkből és borászokból álló zsűri auditálja, majd a minimum 3 év erjesztés után még egyszer vakkóstolón kell bizonyítaniuk a bizottság előtt, hogy megütik a mércét. Természetesen ehhez egyedi palack és címke jár, hogy a sorozat jól felismerhető legyen.

Példaértékű összefogás? Nos igen, Chantale Bara, a klub elnöke maga is mindent megtesz, hogy kijátsszák a jó lapokat és a marketinget a champagne-i termőhelyek egyediségére építve  eljussanak a nagyközönséghez. A kulcsüzenet magáért beszél, az elnök asszony szerint "Champagne a bortermelők nélkül olyan régió lenne, amelynek nincs lelke". – Azt hiszem, ez az a mondat, amit Rókusfalvy Pál szinte egy az egyben szívesen átemelne Etyekre.