300 millió palack fölött zárta a tavalyi évet Champagne

Fütő Bea
2014. január 30., 12:47


PEZSGŐFOGYASZTÁS - 2013 év végén, ahogy az lenni szokott, több champagne fogyott, mint az év bármely más hónapjában. Ezzel sikerült kompenzálni, hogy évközben messze nem kapkodtak úgy a palackokért, mint 2012-ben vagy rekord évükben, 2007-ben. A mérleg azonban még így is negatív, bár adott körülmények között inkább sikerként könyvelték el, hogy a visszaesés volumenben mindössze 1,5 % az előző évhez képest.
300 millió palack fölött zárta a tavalyi évet Champagne
 
300 millió palack fölött zárta a tavalyi évet Champagne
Nagy szüksége volt a régiónak az ünnepi szezonra, hogy jó hangulatban induljon az új év; 2012 decemberéhez képest 8 %-kal több champagne fogyott, nagyságrendileg 42 millió palack – ami az évi összérték közel 15 %-a. A CIVC adatai szerint összesen 304 millió palack champagne-t szállítottak 2013-ban, és bár ez szerény mértékű visszaesést jelent a 2012-es csaknem 309 millióhoz, messze elmarad a 2007-es rekordév 323 millió palackjától.
A korábbi tendencia abban is folytatódott, hogy Európa produkálta a legnagyobb visszaesést az előző évhez képest, holott Nagy-Britannia első számú exportpiacként még mindig messze felülmúlja az Egyesült Államokat. Az Európai Unió országaiban 3,4 % volt a csökkenés, maguk a franciák 2,3 %-kal fogyasztottak kevesebbet – idén 167 millió palack talált gazdára belföldön.
 
Felpezsdült a hangulat, úton a világörökségi rang felé
Ugyanakkor a világ többi országa 3,2 %-os növekedést produkált, a dinamikusan fejlődő piacoknak hála, mint amilyen 2012-ben Kína, India, vagy épp Nigéria voltak. Az Európán kívüli piacok így mostanra volumenben elérik a teljes champagne szállítmányok több mint 20 %-át, míg értékben már 25 % fölé emelkedtek – a házak és termelők legnagyobb örömére.
A forgalomra vonatkozóan még rózsásabban alakult az előző év; 4,3 milliárd euróval zárták a szezont és ezzel Champagne történetének ötödik legjobb éveként emlékeznek majd 2013-ra. Bár a CIVC szerint az euro, dollár és jen kedvezőtlen árfolyam ingadozásai nélkül akár a 2007-es rekordot is megközelíthették volna.
További optimizmusra ad okot, hogy 2013-at remek évjáratnak bizonyult és 2014-ben különösen fontos vendégeket fogad majd a régió, az UNESCO zsűrije érkezik terepszemlére. A küldöttség feladata, hogy 2015 nyarára a szervezetnek minden információ rendelkezésére álljon és döntést hozzanak róla, a Világörökségi Listára kerülhetnek-e a nemrég jelölt „Dűlők, Champagne házak és champagne-i pincék”.
300 millió palack fölött zárta a tavalyi évet Champagne
Mi is besegítettünk – legalább egy kicsit
A CIVC statisztikái szerint 2012-ben 42 ezer palack fölé tornáztuk a fogyasztást, de a 2013-as adat még nem áll rendelkezésre. Annyi biztos, hogy 2009 és 2012 között masszív növekedést produkáltunk, három év alatt csaknem 14 ezerrel tornáztuk fel az éves hazai champagne fogyasztást, 28 413-ról 42 128-ra. (Összehasonlításképp; 2012 év végén Csehország 337 ezerrel szárnyalt, Szlovákia még 50 ezer alatt volt, Szlovénia 26,5, míg Horvátország 59,5 ezer champagne-t vásárolt, míg Románia 176 millióra ugrott.)
És bár a piac még mindig szerény méretű, a házak és termelők mégis aktívan figyelnek, sőt látogatnak hozzánk. A VinCE Budapestre a Bollinger ház küldte el képviselőjét, a Pezsgő Világon David Bourdaire (Champagne Bourdaire-Gallois), a Spirit of Wine rendezvényen a Simon Renard és párja (Champagne Nominée-Renard) képviselték a champagne-i termelőket, míg a Bortársaságnál Denis Roland-Billecart vendégeskedett, a Drop Shop pedig a Besserat de Bellefon export igazgatóját, Godefroy Baijot hívta meg.
Források: 1.2.
Winelovers borok az olvasás mellé