A borhamisítás nem új keletű dolog. Csinálták ezt már a görögök, rómaiak és sokan mások a történelem folyamán. Legyen szó nagy tételekről, mint a „piros biciklis”-esetnél, ahol 18 millió palack hamisított pinot noir-t (vagyis valami mást) adtak el francia borászok és kereskedők az amerikai Gallo Pincészetnek. A pincészet Red Bicyclette márkaként hozta forgalomba a pinot-nak hitt tételt. Ezáltal bőven megduplázták a profitjukat a languedoc-iak, több milliós euró bevételre tettek szert, hiszen a pinot az egyik legdrágább kékszőlő délen; ára gyakran eléri a dupláját a merlot-énak vagy carignanénak. A bírság, amit kiszabtak rájuk, néhány hónap börtönbüntetés és maximum 180 000 euró pénzbírság volt. A Sieur d’Arques termelőszövetkezet azzal védekezett, hogy egy fogyasztó sem panaszkodott. Hogyan is buktak le? Egyszerű: jóval több „pinot noir“-bort adtak el, mint amennyi a hivatalos nyilvántartásban szereplő languedoc-i pinot noir-szőlőtőkék maximálisra becsült hozama.

 

Lehet azonban kis mennyiségben (néhány palack) is csalni és még így is nagy reflektorfénybe kerülni. Ilyen volt például a William Koch amerikai milliárdos (Forbes által összeállított lista szerint, mely a leggazdagabbakat rangsorolja, a 122. helyen szerepel) kontra Hardy Rodenstock német üzletember esete. Rodenstock, hivatalos nevén Meinhard Görke, arról lett híres, hogy régi elfeledettnek hitt borokat tudott felkutatni. Egyik kóstolása során igen komoly d’Yquem vertikális sorozatot állított össze, ahol a legrégebbi egy 1784-es évjárat volt.

Koch 2005-ben néhány palack bordeaux-i bort vásárolt Rodenstock-on keresztül, amelyről úgy tartották, Jefferson elnök tulajdonában volt (1784-es és 1787-es évjáratokról beszélünk), és cca. fél millió dollárt fizetett érta az amerikai milliárdos. Amúgy nem is az évjárat maga, hanem a tulajdonos tette ezeket a borokat ennyire értékessé; „Th. J.“ – állt a palackokon; Thomas Jefferson, az Egyesült Àllamok harmadik elnöke. Sokan elkezdték vitatni az eredetét és az évjáratot is, többek között a Virgina államban lévő Thomas Jefferson Alapítvány is. Egy könyv is íródott a témában: The Billionaire's Vinegar (A milliárdos ecete) címmel. Beszámolnak benne arról, hogy a palackokat carbon-14-es és cesium-137-es tesztekkel ellenőrizték, radióaktív izotópos kísérlettel, amellyel származási évet tudnak behatárolni. Ezek szerint a borok az 1960-as évek környékéről származtak. A német Stern magazin felajánlotta Rodenstocknak, hogy a maradék Jefferson palackon az írást a Szövetségi Anyagkutató és Bevizsgáló Intézeten (Bundesanstalt für Materialforschung und – prüfung) keresztül ellenőrizzék, de erre sosem került sor.

Egy másik történet, amely évekig húzódott a bíróság előtt William Koch (igen a fenti milliárdos) és Eric Greenberg történte, ahol Koch aukciós házakon keresztül vásárolt 24 bordeaux-i bort – többek között Petrus magnum-ot 1921-ből 29 500 dollárért –, amely hamisnak bizonyult. A bíróság 12 millió dollár kártérítést ítélt meg Koch számára, mivel Greenberg tudta, hogy hamis palackokat adott tovább.

Nem mindig kell bonyolult CSI-technológiához folyamodni, úgy is le lehet bukni, ahogy Rudy Kurniawan, amikor 2008 áprilisában néhány palack Domaine Ponsot Clos Saint Denis Grand Cru-t adott tovább, 1945 és 1971 közötti évjáratokból. Az apró szépséghiba ott volt, hogy Laurent Ponsot is hírt kapott erről és személyesen rákérdezett ezekre a palackokra, hiszen a pincészet csak 1982 óta készít ebben a dűlőben bort. Az FBI is bekapcsolódott az ügybe és Kurniawan lakásában egy amatőr, de rendkívül nagystílű hamisításra berendezkedett „konyhát” találtak. Addigra azonban már számos hamis palack talált gazdát kereskedőkön és aukciósházakon keresztül, így óriási károkat okozva nemcsak a pincészetek hírnevének, de a gyűjtőknek, fogyasztóknak is.

Emlékszem, amikor egy Master of Wine mesélt egy esetről, amikor egy 1947-es Romanée-Contiról (DRC) már a kóstolás előtt bebizonyosodott, hogy hamis. Aki ismeri a domaine történetét, tudja, hogy 1947-ben újratelepítették a dűlőt és nem készülhetett bor.

A Christies aukciósház visszahívott nemrégiben egy 1962-es DRC La Tâche-t, amely akár 24 000 dollárért kelhetett volna el (plusz a prémium). A kapszula eredete és címkén szereplő pincészet-névben az „a” betű támasztott kételyeket a palack eredetiségét illetően, mivel a 60-as években még nem létezett az a betűtípus, amellyel azt szövegezték.

Ja, és ha valaki találkozik 2012-es Chateau d’Yquemmel, nyugodtan mosolyogja meg a palackot, mert Yquem nem készített (esős év = kevés mennyiség, tizede a szokásosnak) abban az évben édes bort.