Főleg ha a mátraaljai kézműves borászokra gondolunk, akik igen ötletesen szőlőtőkéiket tették borász formációjuk névadójává. Amellett az összefogás is egyfajta tőke, bármilyen vállalkozásról is legyen szó. Ám a Tőkések nem rövid távú kapitalista haszonmaximalizálásra törekszenek, a kulcsszó sokkal inkább: a minőség.

Szerkesztőségünk Kánaán étteremben tartott borestjén – melyre olvasóink is belépőt nyerhettek – az is kiderült: komolyan gondolják. A Tőkéstársak néven, Németh Attilával indult csoport ma három tagot „számlál”, ám nyitott a Mátraaljai Borvidék minden olyan borásza felé, aki magáénak tudja érezni filozófiájukat. Talán nem véletlenül hozták magukkal Benedek Péter két borát is...

A hosszú bevezető ellenére Losonci, Szecskő és Karner korántsem ismeretlen a borrajongók számára. A mátrai Tőkések gyakori vendégek a fővárosban is, borbemutatóikon vájt fülű (vagy szomjas torkú?) borkedvelők várják áhítattal: mit mutatnak az újabb évjáratok. Hozzánk is elsősorban 2010-es hordómintákat hoztak, melyek még nem nevezhetők kész bornak, ám sok jót sejtetnek.

Nagyon szigorú terméskorlátozással dolgoznak, nem ritkaság náluk az 1 kg szőlő / tőke alatti terméshozam, olykor 20-40 dekagramm is előfordul – hát ebből valóban lehet koncentrált borokat készíteni! A művelésmódra is odafigyelnek, pontosan tudják, hogy nem véletlenül műveltek őseink „gyalogszőlőt”, ahol a fürtök az anyaföldtől csupán 30-40 cm-re helyezkednek el, úgy hogy még a talaj hőmérséklet-kiegyenlítő hatása is jól érvényesülhet. Így az éjszakák sem olyan hidegek a szőlőnek.

A Tőkések esküsznek a terroirjukra, mely a szomszédos Egri Borvidéknél némileg melegebb. A meszes, agyagos altalaj mélyén vulkanikus kőzet, andezit rejtőzik. A mészkő, mely elsősorban a borok jó savkészletéért felel, nem kő, sokkal inkább por alakjában van jelen, aminek jó hozadékai vannak. Az agyagos altalaj vízmegtartó képesség nagy kincs az éghajlatváltozással járó gyakori szárazságok idején. Vörös színe a vas jelenlétére utal.

A minőségre törekvés aztán a szüret után, a gyöngyöspatai, szücsi pincékben is folytatódik: a rendkívül kíméletes préselést bogyózás nem előzi meg. Héjon áztatást fehér szőlőnél nemigen alkalmaznak, seprőn tartást annál inkább. Az egri borászgurut Kaló Imrét követve általános, hogy csak tavasszal fejtik le boraikat. A hordó alján leült seprőből időközben rendkívül sok zamatanyagot kivon a bor.

A Tőkések 50 év szövetkezeti szőlészkedése után egy megszakadt hagyományt igyekeznek újjáéleszteni. Új utakon járnak. Törekvéseiket gyakran a helyiek is megmosolyogják. Ám boraik őket igazolják!

 

Zöldveltelini-Olaszrizling-Sauvignon Blanc 2010. hordóminta – Az első két fajta közel 50-50%-os arányban szerepel a házasításban, Sauvignon Blanc-t csak egészen kis százalékban tartalmaz. Még rakoncátlan bor, kicsit szúrós illattal, szép savakkal és kis maradékcukorral.

Losonci Bálintnak köszönhetően egy nagyon ritka szőlőfajta borát is volt alkalmunk megkóstolni. A Magyar Frankost a Kékfrankos és a Muscat Bouchet keresztezésével az ötvenes években hozta létre idősebb Kozma Pál. A borász szerint szép színanyagán és zamatgazdagságán túl nem elhanyagolható jó tulajdonsága, hogy tíz nappal korábban képes beérni, mint a Kékfrankos. A kóstolt tétel egészen sötét, mély rubinszínű, konyakmeggyes illatú, finom szövetű bor.

Gereg Kékfrankos 2008. „Márton bora” – A bor alapanyaga a remek adottságokkal rendelkező gyöngyöspatai Gereg dűlő legtetejéről származik, amit Virágdombnak hívnak. Ennek a területnek a szépsége döntően közrejátszott abban, hogy Losonci Bálint annak idején úgy döntött: ezen a borvidéken szeretne borászkodni. Sorsszerűnek is nevezhető, hogy később éppen itt nyílt lehetősége területet vásárolni. A tökéletesen érett alapanyagot 70 deka/tőke terhelés mellett szüretelték, az eredmény pedig egy elegánsan elkészített, nagyon jól iható, fűszeres-gyümölcsös Kékfrankos. Visszafogott alkohol, finom tanninok és optimális hordóhasználat jellemzi a bort.

Szecskő Tamás a kóstolóra négy fehérbort hozott, melyből három még nagyon friss, 2010-es hordóminta volt.

Közülük az első tétel a 2010-es Zöld veltelini a Csókaberek dűlőből való, ahol kiválóak a talajadottságok, meszes altalaj és agyagos felső rész kombinációja. Brutális hozamkorlátozás: kb. 40 dkg/tőke, ami átlagosan 1-1,5 fürtöt jelent tőkénként. Egész fürtös préselés, a must tisztítása és ülepítése – teljesen reduktív bor. Olyannyira friss a tétel, hogy a pohárba történő kiöntés után apró buborékok gyűlnek a pohár falán, amelyek egy kis idő elteltével eltűnnek. Illatában kezdetben zárkózott, később is csak lassan nyílik, pici virágosság, enyhe ásványosság, halványan a gyümölcsök, ízben a 8,2 g/l-es savak dominálnak benne, sőt egyelőre mindent elnyomnak, a 38 g/l cukor azért halványan érződik benne. Még idő kell neki, hogy a komponensek összeérjenek.

A 2010-es muscat ottonel szintén hordóminta, pontosabban tartályminta, merthogy ez is teljesen reduktív bor. A pohárban a kitöltés után szintén buborékok gyűlnek, de akárcsak az előző bornál itt is eltűnnek pár perc után. Illatában hozza a klasszikus muskotályos jegyeket, de nem áradóan, nem túl intenzíven, ezáltal nem tolakodóan. Parfümös, virágos illatok, a szőlő, a friss szőlőlé illatjegyei csiklandozzák szaglószerveink. Ízében nagyon behízelgő bor, könnyed, itatja magát. A 10 g/l cukor jól érvényesül a szelídebb, 6,2 g/l-es savakkal. Akik kitalálták a csajozós bor kategóriát, azok ezt a tételt biztos ide fogják sorolni!

A három tartályminta közül a harmadik a 2010-es Királyleányka ragadott magával leginkább. Itt is erőteljes hozamkorlátozás történt, szintén a 40 dkg/tőke jött ki átlagban. Illatában rendkívül vonzó, főleg barackos, megkóstolva ízben is ez a vonal dominál, olyan mintha egy friss, lédús barackba harapna az ember. Aztán a természetes szőlőaromák veszik át vezető szerepet. Jól áll neki a 37 g/l cukor, de a savak még brutálisak, a 9,7 g/l savnak még sokat kell szelídülnie. A palackozás utáni pihentetést követően szép bor lesz belőle, kíváncsian várjuk, hogy hová fejlődik. Mindenesetre Júlia/Julianna néven érdemes lesz keresni a polcokon. Megtudtuk: a borász kislányáról lesz elnevezve.

Nagy váltással ugrottunk egy nagyágyúnak is nevezhető fehérborra, hiszen Szecskő Tamás 2008-as szürkebarátja a korábbi kóstolókon már nagyon sok elismerést söpört be más fórumokon is. A 2003-as telepítésű szőlő első teljes termését hozta a kiváló adottságú talajon: a 40-50 cm-es agyag alatt kovás-meszes

altalaj található. A keleti fekvésű, kicsit észak felé billenő dűlőben erőteljes hozamkorlátozás történt, 60 dkg/tőke. Az egész fürtös préselés után finom seprőn erjedt, és érett kis fahordóban. Közepesen intenzív illata komplex, virágos, mézes, picit ásványos. Olajos, vastag, koncentrált bor, ízben is a virágos, mézes vonal a domináns, pici ásványossággal. A magas, 15%-os alkohol nem lóg ki belőle, szép egyensúlyban van a 6,1 g/l-es savakkal, a közepesnél hosszabb utóíze nagyon vonzóvá teszi, finom, jó inni. Kár, hogy boltban már nem kapható.

A Szűcsiben két és fél hektáron gazdálkodó Karner Gábor borai nagy hatással voltak rám. Mivel nagyon kedvelem a természetes és rusztikus borokat, így nem volt nehéz jó barátságba keverednem a könnyednek egyáltalán nem nevezhető sillerrel, valamint a birtok és a dűlőszelektált Kékfrankosokkal.

Kékfrankos Siller 2009. – A „Tavaszföld” dűlőről szüretelt szőlőből kizárólag siller készült, az alapanyag egy éjszakát ázott héjon, majd fahordóba került. Színe sötétebb, mint egy megszokott „piros boré”. Illatában szép gyümölcsös jegyek, meggylé és keleti fűszerek. Sillerben ritkán fordulnak elő ilyen mélységek. Nagyon jó inni és – mint a sillerek általában – ételekhez párosítva igazi Jolly Joker.

A szintén 2009-es birtok Kékfrankost a poharunkba töltve kiteljesedik az egzotikus fűszer kavalkád. Az 5%-ban Pinot Noir-t is tartalmazó bor minden szippantás után újabb meglepetéseket rejt.

Saját telepítésű, alacsony kordonművelésű, öt éves tőkék termése a „Vitézföld” dűlőszelektált Kékfrankos 2009. Két hét héjon ázás után mindössze egy enyhe préselésen esett át. A borból hűvös elegancia árad, az alkohol pedig éppen annyira fűt, amennyire kell. Tartalmas, egyensúlyos, nagy érlelési potenciállal rendelkező bor, amelyről a néhai egri borász, id. Csutorás Ferenc mondása jutott eszembe: „Nagyanyag”. Le is írtam a kóstolólapomra egy felkiáltójel kíséretében.

Nem mindig célszerű dolog a szépen emelkedő borsor végére, a meggyes, aszalt szilvás, kakaóbabos, szedres, egyre testesebb Kékfrankosok után beilleszteni két fehér bort, de kihagyhatatlannak ítéltük meg bónuszképpen a Benedek Családi Pincészet tételeinek kóstolását, és cseppet sem bántuk meg, hogy kicsit „megsértettük” a kóstolási tradíciókat. Ezen az estén sajnos „csak” a palackok képviselték a Benedek Pincészetet, de a Tőkésektől azért megtudhattunk egyet, s mást a gyöngyöstarjáni birtokról, illetve Benedek Péterről. No, meg nem utolsósorban megkóstoltuk a 2010-es Cserszegi Fűszerest, és Chardonnay-t is.

A Cserszegi rögtön intenzív, behízelgő, édeskés, buja, parfümös, virágos, mazsolás illattal kényeztetett, kortyban száraz, citromos-citrusos ízzel, szőlő, virágméz aromákkal, kevés borssal. A savak markánsak, sokat és sokáig dolgoznak a szájban, de egyáltalán nem bántanak. A lecsengésben újra a parfümösségből kapunk kis ízelítőt, immár szelídebb formában. Összességében gazdag érzetet adó, érett, telt ízeket produkáló, könnyedsége ellenére mégis tartalmas, több rétegű bor.

A '10-es Chardonnay a vágott fű, és ázott széna illatára lazán ráborított animális illatfátyollal indít, mellette édeskés, vaníliás jegyekkel. Pár pohárpörgetésbe kerül, és az illat szépen tisztul, gyümölcsösödik. Szájban gazdag, telt, krémes, testes, ízben vajasság, sós-ásványos jegyek, barack, körte és kis ananász. A savak határozottak, de simulékonyak. Komplex, elegáns bor, amelyet szívesen kóstoltam volna még egy kicsit hosszabb szellőzés után is.

E két tétel tehát szépen „mesélt” a Benedek Pincészetről. Hogy mit? Hát valami olyasmit, hogy ebben a pincében a 2010-es nehéz évjáratban is komoly munka folyt, mert az érezhetően érett, egészséges alapanyag komplex, intenzív, karakteres borokat eredményezett.

A portál tulajdonosa jó szokásához híven ismét néhány nem akármilyen tétellel állított be, melyeket bónuszként hagytunk a kóstoló végére.

Ráspi Soproni Kékfrankos 2006 Öreg tőke válogatás

Amikor már szakképzet mátrológusok, illetve Tőkésológusok l

ettünk, oda-vissza kikóstoltuk a Vitézföldet, és kentük-vágtuk a Magyar Frankost, jött valami egészen más. Az est kötetlen része következett, féktelen tivornya, megbicsakló nyelvek, és talán szegény Losonci Bálintnak is rehidratálódott a torka (általában neki jut a vezérszónoki szerep, mondta is szegény a magáét vagy két és fél órán át), és első nem hivatalos borként jött valami egészen más: Ráspi.

Tengeri sós, vajas piritósos, köves illattal indít ez a gyönyörűség (az isten nem gondolta volna 5 évvel ezelőtt, hogy egyszer lehet majd Kékfrankosról szuperlatívuszokban áradozni), amit strórumos-puncsos szikár-fanyar íz követ, mintha egy korty bársonyos tüzet venne az ember a szájába. Semmi cseres reszelés, csöndes csonthéj marad a szájban nyelés után, talán nem véletlen az általános imádat Horváth József borai iránt.

Halmosi Szekszárdi Kadarka 2008

Ennél jobban nem tudtunk volna borral kiszúrni. Lement 13 hozamkorlátolt, szelektált, szigorú északi tétel, a szánk már vékony saválló filmréteget képzett egészen a torkunkig, és akkor jön egy délvidéki könnyed bűbáj. Szinte silleresen világos szín, lágy, meleg, málnás illat, ízben is málnaleves jelleg, végén egy kis cseres keserrel, biztos van valamiféle karaktere is, csak már képtelenség kiérezni a kóstoló ezen pontján, bocsánat Halmosi Péter, ígérem többet ilyen nem fog előfordulni, kóstoltam én az ő Óvörösét és Bikavérét 2 éve, becsszó megígérem, hogy jó volt.

Bodegas Castano Yecla Monastrell 2009

Yecla Spanyolország délnyugati részén, Alicantétól nem messze található, barátságos, nem túl nagy borvidék. Itt tevékenykedik a Castano pincészet, úgy 650 hektáron, kis, családi vállalkozás... Ennek majdnem a fele Monastrell fajta, ami a francia eredetű Mourvedre neve spanyolhonban. A szőlőfajta bora jellemzően magas alkoholtartalmú, ez a konkrét tétel sem kivétel, 14 %, amin kívül sok más minden nem is igazán tud érvényesülni, fekete bogyók, főtt zöldségek illata íze, kevéske tannin, és mediterránságához képest sok, vagy legalábbis éles savak. Talán egy-két év múlva jobb barátok leszünk, bár maradandót valószínűleg akkor sem fog alkotni.

Maker’s Mark Tenessee Whiskey

Tartjuk a tradíciót (második alkalom!), hogy a kóstolósort egy bourbonnel zárjuk. Ez a konkrét tétel az USA-ban olyasmi, mint a Jack Daniels vagy a Jim Beam, talán egy árnyalattal drágább, és elvileg egy árnyalattal jobb. A maga kategóriájában (nyilván ebből is százezernyi palack készül évente) tényleg korrekt anyag. Orrbavágó (bár nem kiemelkedően magas, 45 %) alkohol után klasszikus tölgyes, vaníliás, kókuszos bourbonillat és íz.

A Mátraaljai Borvidék hivatalos szlogenje elsősorban a néhai Szőlőskert Rt. nagyipari gazdálkodásához illeszkedett. A Könnyed, illatos, gyümölcsös jelmondat óhatatlanul is alulpozícionálta a borvidéket, legalábbis ha azokkal a komoly terroir borokkal vetjük össze, melyeket a Tőkések készítenek.