Fröccs

Egy jó desszertet a desszerthez?

április 04. 14:03
Egy jó desszertet a desszerthez?
Fotó: Kurcz Orsi
 
A Tokaji Március Nagykóstoló remek borait idén is Zila alkotás kísérte. Megkóstoltuk őket együtt.
 
Könnyed, nem hivalkodó, elegáns. Vékony piskóta alap, habkönnyű krém, és az elmaradhatatlan folyékony boldogság a közepén. Vanília, tojáslikőr és madártej harmonikus találkozása. Leheletnyi csokoládé csipsz fokozza az élményt.
 
Fogyasszunk hozzá késői szüretelésű tokajit: kerek történetet alkotnak együtt!

Medvehagyma Fesztivált rendeznek Orfűn

április 04. 12:48
Április második hétvégéjén immár tizenharmadik alkalommal rendeznek meg a Pécshez közeli Orfűn a Medvehagyma Fesztivált. Az eseményen a gasztronómiai különlegességek mellett kulturális programokkal és koncertekkel is várja vendégeket. 
 
Serényi Róbert, az esemény egyik főszervezője elmondta, hogy április 9. és 10. között mintegy harminc programmal várják a résztvevőket. 
A rendezvénysorozat április 9-én ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét a Medvehagyma-szobornál, majd átadják az újonnan épült Orfűi Medvehagyma házat, valamint medvehagymaszobát avatnak a Kemencés Udvarban található Tájházban. 
 
A résztvevők élményvonatra szállva utazást tehetnek a Pécsi-tó körül, szedhetnek a növényből és megkóstolhatják mesterszakácsok medvehagymás ételeit is. 
 
Szombaton könnyűzenei koncertek mellett színházi műsorral készülnek, vasárnap népzenei műsor és táncház várja a résztvevőket, a fesztivál keretében kézművesek és helyi termelők kínálják portékáikat. 
 
A medvehagyma - népies nevén sásihagyma - gyöngyviráglevél-kinézetű, fokhagymára emlékeztető illatú, vadon termő fűszernövény. Bár szinte az egész országban előfordul, a legtöbb a Mecsekben és a Bakonyban terem belőle. Sós íze miatt a sószegény diétát tartók számára is ajánlják, de fogyasztani a friss, üde zöld leveleit célszerű, mert ha már virágot nevel, az íze élvezhetetlen lesz. Szezonja csak néhány hétig tart, de áprilisban Orfű környékén olyan sok van belőle, hogy fokhagymaillat lengi be a Mecsek kirándulóútjait. 
(MTI)

Kóstoltad már a cabernet fagyit?

április 04. 12:29
Cabernet sauvignon fagyival köszönti a vidám tavaszt egy fagyizó a Nagymező utcában!
 
Kóstoltad már a cabernet fagyit?
 
A 18-as jelzés alapján pedig tényleg borból lehet a finomság.... :)

Hét év börtönbüntetést kapott a fagyállós borosgazda

április 04. 10:54
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szerintük a hét év börtön egyáltalán nem túl szigorú, hanem törvénysértően enyhe - írja a Népszsabadság.hu
 
V.-t eredetileg életveszélyt okozó testi sértés elkövetésével vádolta az ügyészség, amiért fagyállót kevert saját készítésű meggyborába, így próbálta meg kideríteni, hogy kik loptak el mintegy 70 liter bort a drótkerítéssel körbezárt kertjében lévő löszfalba vájt ajtó nélküli pincéjéből. Az ital elfogyasztása után egy ember – az italából lopó tolvaj – meghalt, ketten pedig rosszul lettek.
 
V. Pál Gyula a rendőrségen először tagadta, hogy ő tette volna a fagyállót a borba, később beismerte tettét, de előbb állította, egy liter fagyállót tett a megmaradt nagyjából 10 liter borba. Később azt mondta, két-három decit tett húsz literbe.

Az idei évben is Gál Tiboréké az etalon Egri Csillag

április 04. 09:47
A Gál Tibor Pincészet 2015-ös Egri Csillag házasítását választotta meg az Egri Borvidék Borminősítő Bizottsága (EBBB) a sztenderd bornak. A kóstolón húszféle tételt teszteltek a bírálók.
 
Gál Tibor Egri Csillaga ezzel sorban már a harmadik alkalommal kapta meg ezt az elismerést. 
 
Az Egri Csillag tréningen minden év elején végigkóstolja az EBBB az előző esztendőben készült, már forgalomban lévő Egri Csillag borokat. A bírálók ekkor döntik el, hogy melyik nedű felel meg leginkább az Egri Csillag szabályzat feltételeinek, melyik bor nyújtja leginkább az elvárt minőséget - mondta el a Heol.hu-nak Fábián Imre, az Egri Borvidéki Hegyközségi Tanácsának titkára.

Mégsem olyan fontos a reggeli, mint azt hittük

április 03. 18:54
Az American Journal of Clinical Nutrition lapban megjelent Dr. James Betts tanulmánya, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a reggeli étkezés egyáltalán nem olyan fontos, mint amilyennek beállítják.
 
Az állítások ellenőrzéséhez a tudós egy vizsgálati csoport egyik részének ebédidőig egy 700 kalóriás menüt, a másiknak pedig csupán vizet kínált fel, tájékoztatott a Guardian. Ugyan a pusztán vizet ivó csoport bőségesebb ebédet fogyasztott, a korábban mellőzött 700 kalóriát azonban így sem pótolták teljesen az étkezés során. A reggeli kihagyása a vérzsírszintet sem befolyásolta, és nem is híztak tőle többet az emberek - írja az Élelmiszer.hu.
 
A tanulmány nem vizsgálta az étrendnek a hangulatra vagy a figyelemre gyakorolt hatását, mint ahogy a kávéban és a teában található koffeinét sem.

Már kapható a 2015-ös rozé „Szeretettel” Egerből

április 03. 16:20
Az egri St. Andrea Borászat a napokban töltötte palacka a 2015-ös Szeretettel rozé borát. A pincészetnél már meg is vásárolható.
 

Szeretettel Rozé 2015 töltése. :)

Közzétette: St. Andrea Borászat – 2016. március 31.

Itt az április: a Művelt Alkoholista is előszedte a kékfrankosokat!

április 03. 13:44
Miért fontos nekünk a kékfrankos? - teszi fel a kérdést a Művelt Alkoholista, hogy meg is válaszolja nyomban: "Mert a legnagyobb területen termesztett kékszőlő fajtánk, minden borvidékünkön megtalálható (még Tokajban is, Tállya Wines), megfelel a jelenlegi nemzetközi trendeknek, magasabb savú, gyümölcsös, jól iható borokra képes, megfelelő iskolázással hosszan érlelhető, képes megjeleníteni a termőhelyi adottságokat. Az osztrákok elkezdték a nemzetközi piacok puhítását, nekünk elég lenne a farvizen hajózni, majd a célban huszáros hajrával eléjük vágni."
 
Aztán négy kékfrankos következik, mindegyik környezettudatos műveléssel, organikus szemléletben készült.
 
  • Ráspi Kékfrankos 2013
  • Karner Gábor Kékfrankos Birtokbor 2013
  • Grál Borpince Pelzberg Kékfrankos 2013
  • Nittnaus Kalk & Schiefer Blaufränkisch 2013
 
A borleírásokért ide kattints, a Winelovers kékfrankos vaktesztjének eredményei pedig jönnek holnap!

Így tudsz ingyen hajózni a Duna budapesti szakaszán

április 03. 07:40
Április 17-én hajós felvonulással egybekötött szezonnyitó napot szervez a dunai hajósokat összefogó Magyar Hajózási Országos Szövetség. A Folyami Hajósok napján a hajós társaságok több mint 2000 ember számára nyitják meg ingyen fedélzetüket - írja a Travelo.hu.
 
A hajójáratok a fővárosi partszakasz kikötőiből indulnak, és 10-től 12 óráig ingyen szállítják az utasokat. Az ünnepi hajójáratokon a beszálláskor 100 Ft-tal segítheti a Ments Élelet Alapítvány Váltsd valóra egy beteg gyerek álmát programját. 
 
Itt tudsz regisztrálni a hajójáratokra.