Fröccs

A furmint sokoldalúsága vitathatatlan

Február 21. 19:40
A Furmint kerekasztal elnevezésű eseménynek a Pesti Vigadó adott otthont. A rendezvény a Terroir Club szervezésében valósult meg, ahol a legjobb hazai borászok furmintjait állították egymás mellé több évjáratból, így egy széles kitekintésre kaptak lehetőséget - írja egy résztvevő a Borrajongó.blog.hu oldalon. 

A magyar tételek mellett külföldi borok is helyet kaptak a sorban, valamint borászok is szép számmal részt vettek az eseményen. A kóstoló beszámolójából egy részlet következik:
 
A borászok abban mindannyian egyetértettek, hogy általánosságban véve a furmintot jól érlelhető fajtának tartják és hisznek is benne ilyen szempontból, ugyanakkor elismerték, hogy a száraz furmintok hosszabb idejű érése terén nem áll még rendelkezésre kellő tapasztalat.
 
Az érlelhetőséggel kapcsolatban érintették a hordó kérdését is. Abban sem nagyon volt véleménykülönbség, hogy a hordó bevonása az erjesztésbe/érlelésbe segít a bor hosszabb érlelési potenciáljának elérésében. Ugyanakkor valamilyen mértékben szinte mindenki vegyes, tartályos-hordós eljárás mellett látszik letenni a voksát.(...) Takács Lajos a hordóval kapcsolatban két dolgot emelt ki: lényeges, hogy olyan területről érkezzen a faanyag, hogy az önmagában is hordozza a terroirt, és mindig legyen a hordóban bor.
 
A furmint sokoldalúságát is kiemelték a borászok, hiszen a megfelelő eljárással akár remek pezsgő, száraz bor, illetve édes bor is készíthető belőle. Ebben természetesen a szüreti időpont pontos megválasztásának kulcsszerepe van.
 
A furmintnak megvan a saját karaktere, ezért hiba a stílusát más fajtákhoz igazítani, akár egy burgundi chardonnay-s vagy riesling-es vonalat utánozni, és főleg kapkodva egyikről a másikra ugrani. Az elegancia megjelenítése viszont mindig fontos szempont.
 
Demeter Zoltán a száraz furminttal szemben támasztott túlzott elvárásokkal kapcsolatban óvatosságra intett: szerinte az egységes irány lassan kialakulóban van, de máig sok a kísérletezés a fajtával kapcsolatban, ezért az eredmények lassabban érkeznek, mint azt a piac és a fogyasztók igényelik. A tokaji borász ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a hárslevelűt talán túl korán és megalapozatlanul szorították háttérbe a borvidéken.
 
A teljes beszámolót a Borrajongó.blog.hu oldalon tudod elolvasni!

Így tároljuk a citromot

Február 21. 16:42
A citrom az egyik leggyakrabban használt alapanyag, legyen szó étel- vagy italkészítésről. Így a gyümölcs helyes tárolása megkönnyítheti a mindennapokat.
 
„A lényeg, hogy lezárt (ez fontos), műanyag (ez is) zacskóban tegyük a hűtőbe, és így négyszer hosszabb ideig eláll a gyümölcs annál, mintha csak kint hagytuk volna a konyhapulton. Ez utóbbi helyen, a közhiedelemmel ellentétben a citrom még a vastag héja dacára is egy hét alatt kiszáradhat. A lezárt plasztiktasakban, a frigóba helyezett kedvencünk átellenben akár egy hónapig is üde maradhat” - tanácsolja a Huffington Post az Élelmiszeronline.hu forrásai szerint.

Ez történt a Csetvei Pincénél a héten

Február 21. 14:19
Mozgalmas heten vannak túl a móri Csetvei Pincénél Krisztináék. Három 2015-ös tétel is a palackba került, amelyeket nemsokára megkóstolhanak a borkedvelők:
 

Korlátozzák a turisták számát öt olasz faluban

Február 21. 10:51
Cinque Terre az UNESCO Világörökség része, amelynek érintetlenségét veszélyezteti a turisták tömege, ezért az idei évtől maximalizálni fogják a látogatók számát.
 
Tavaly 2,5 millió turista látogatott el az északnyugat-olaszországi tengermenti területre, mely öt kis halászfaluból áll, nevét is innen kapta. Idén 1,5 millióban maximalizálják a látogatók számát. „Biztos sok kritikát kapunk majd, de ez a túlélést jelenti nekünk” – mondta a Cinque Terre Nemzeti Park vezetője az Index.hu forrásai szerint.
 
Korlátozzák a turisták számát öt olasz faluban
Cinque Terre (Forrás: Campingbellavista.nl)
 
Cinque Terre (öt föld) területén öt falu osztozik: Riomaggiore, Manarola, Vernazza, Corniglia és Monterosso al Mare. A Ligur-tenger partján helyezkednek el a települések, amely partvidék egyben része a Cinque Terre Nemzeti Parknak, ami Olaszország legkisebb nemzeti parkja.
 
 
 

Ezért egyél minden nap avokádót

Február 21. 07:11
Az avokádó egyre felkapottabb élelmiszer, de vajon mire jó? Miért érdemes minden nap fogyasztani? Itt van 5 érv az avokádó mellett:
 
1. Csökkenti a szívbetegségek kockázatát
2. Segíti az emésztést és a súly megtartását
3. Felveszi a harcot a gyulladásokkal
4. Csökkenti a daganatok kialakulásának az esélyét
5. Jót tesz a bőrnek és a szemnek is
 
A teljes cikket el tudod olvasni a Dívány.hu oldalon!

A jelentős cukorfogyasztás károsan hathat az agyra

Február 20. 18:03
Egy újabb kísérleten vannak túl a kutatók, amely szerint a gyerekkori bántalmazás konkrét, szerkezeti változásokat okoz az agyban, és ugyanilyen komoly változásokat okoz pusztán a jelentős cukorfogyasztás. De ez utóbbi állítás egyelőre még csak patkányok esetében bizonyított.
 
Amikor eljött az ideje, a kicsi patkányokat elválasztották az anyjuktól, és ismét két csoportra osztották őket (ezúttal véletlenszerűen), az egyik csoport ennivalót és vizet kapott; a másik ezeken felül még 25%-os cukoroldatot is, amihez szabadon hozzáférhetett. Az talán nem okoz túl nagy meglepetést, hogy az ebbe, a, cukorra szabadon rájáró csoportba tartozó fiatal patkányok súlyosabbak voltak, mint a másik csoport tagjai.  Ezután viszont (tartok tőle, hogy a súlyuk megmérésénél kellemetlenebb módszerrel) megvizsgálták az agyukat; méghozzá annak hippokampusz nevű részét; aminek fontos szerepe van a memória és a stresszkezelés terén. Azt találták, hogy azok a receptorok, amelyek megkötik a kortizolt (stresszhormon), ugyanúgy kevésbé fejlődtek ki a cukrot fogyasztó,mint ahogy a korai stressznek kitett kispatkányok agyában; sőt, az idegek megfelelő felépítéséhez lényeges gének is alacsonyabb számban voltak jelen, pusztán a korai, nagy mennyiségű cukorfogyasztástól” - írja a Kerekhely.blog.hu.
 
A teljes cikket a Kerekhely.blog.hu oldalon tudod elolvasni!

Itt nem szedhetsz majd medvehagymát

Február 20. 14:14
A tavasz egyik kincse a medvehagyma, sokszor egész családok mennek ki az erdőbe, hogy gyűjtsenek belőle. A legnagyobb kiterjedésű termőterületei a Mecsekben vannak, de az idei évben változnak a szabályok a szedésére vonatkozóan.
 
A Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatóság e heti közleménye szerint, a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet egyes területeit a korábbi túlhasználás miatt pihentetni kell. Így az alábbi térképen, a piros keretben található régiókban tilos lesz leszedni a finomságot.
 
Itt nem szedhetsz majd medvehagymát
 
Itt nem szedhetsz majd medvehagymát
 
Bővebb információkat a Mecsekerdo.hu oldalon találsz!

Ez a bor megkedvelteti a száraz tokajit

Február 20. 10:50
A tokaji név hallatán még minidg sokan asszociálnak előbb az aszúra, mint a borvidék száraz boraira. A Dobogó Pincészet 2013-as Birtok furmintja azonban egy jó lehetőséget ad, hogy valaki megismerkedjen és megkedvelje a száraz tokaji borokat. A tétel alapanyagát a Betsek és a Szent Tamás dűlők adták.
 
Szájban telt és lendületes egyszerre. Vajas és krémes, mellette remek savakkal. Illatban is csábító volt, de kóstolva kifejezetten zamatos és jó ivású, annak ellenére, hogy nem egy kifejezetten könnyed borról beszélünk. Pont ez a nagyszerű benne, hogy súlya és összetettsége mellett is nagyon fogyasztóbarát tud lenni - jellemzi a bort a Metropol.hu.

Guy Savoy: A Costes 3 Michelin-csillagot érdemelne

Február 20. 07:50
Guy Savoy meghatározó alakja a gasztronómiának, akinek párizsi étterme 2002-ben kapta meg a haramdik Michelin-csillagát. Valentin-napon Budapestre érkezett a szakember, majd vacsorázni a Costesbe tért be.
 
Savoy a vacsora után beszélgetésbe elegyedett a Costes séfjével, Palágyi Eszterrel, aki természetesen szakmai tanácsot is kért, történetesen, hogy mire kell még odafigyelnie ahhoz, hogy a Costes kiérdemelhesse a második Michelin csillagát. “Viccel kisasszony, amit ma itt ettem, három Michelin csillagot érdemel” – mondta a Savoy a Hvg.hu információi szerint.