Fröccs

Tele lesz hétvégén a Somlóval a Duna TV

Március 11. 19:51
Elkészült a Négy évszak a Somlój című film, amit a hosszú hétvégén meg is lehet majd nézni a Duna World-ön a következő időpontokban: 
 
  • 1. rész: 2016. március 14., 18:05
  • 2. rész: 2016. március 14., 18:30
  • 3. rész: 2016. március 15., 18:05
  • 4. rész: 2016. március 15., 18:30
(Via)
Itt a tavaszi epizód kedvcsinálónak:
 

Nem csak a bor miatt lesz idén izgalmas Tokaj!

Március 11. 13:40
Idén is megtartják a Tekerj a Hegyre című programot, és Tokaj kiemelt helyszíne lesz a Nemzeti Bormaratonnak, a Bornapokat pedig a nyár első hétvégéjén rendezik.
 
Tokaj rendezvénykínálata idén gasztronómiai rendezvényekkel és számos új programmal bővül - erről a városban tartott sajtótájékoztatón beszéltek, amin bemutatták az évi kínálatot. A Fesztiválkatlan nagyprodukciókkal készül 2016-ra, amiben a jubiláló Zempléni Fesztivál is részt vesz - írja a Hegyalja.info.
 
A Tokaji Fesztiválkatlan kínálatában a gyermek- és komolyzenei koncertek mellett a közönség táncot, musicalt, operettet és operát is láthat. Fazekas Tamás, a Fesztiválkatlant üzemeltető cég vezetője elmondta, hogy a nyár csúcspontját jelentő előadás az Operettszínház Rómeó és Júlia című musicalje lesz. 
 
Tokajban lesz idén a Nemzetközi Cirkuszfesztivál is, amit július első péntekjén és szombatján tartanak és visszatér az Expreidance és a békéscsabai Jókai Színház is.
 
A tavalyi évhez képest az is változás, hogy idén már tavasztól őszig folyamatos nyitva tartással üzemel a Fesztiválkatlan, ahol az előadások után after partykat is szerveznek, de stand up comedy vagy kisebb koncertek is lesznek akkor, amikor nem nagyelőadást tartanak.
 
A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Zempléni Fesztivál is együttműködik a tokaji helyszínnel: augusztusban a Mágnás Miksát és a Sevillai Borbélyt mutatják be, valamint a John Williams Filmharmonikusok és a Carmina Burana is az ő szervezésükkel valósul meg.
 
A Tokaji Múzeumban márciustól Múzeumi Szalon címmel előadásokat tartanak és egy új állandó kiállítást is berendeztek, amit március 15-én adnak át a látogatóknak. A Világörökségi Bormúzeum állandó tárlata mellett is folyamatosan törekszenek az érdekességek bemutatására.
Az ígéret szerint a múzeummal a Kulturális és Konferencia Központ közösen több programot hív életre. Április 23-án a korábban több mint tíz évig Nyíregyházán sikerrel működő Kóstolja meg Magyarországot című gasztronómiai rendezvény költözik Tokajba. 

Igazi tavasz lesz a hosszú hétvégén!

Március 11. 10:16
A következő napokban többször megerősödik a szél, helyenként záporok, március 15-én a hegyekben hózápor is lehet. Ezzel együtt viszont az ünnepi hosszú hétvégén egyre több napsütésre lehet számítani - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzésében.
 
Pénteken az ország nagy részén túlnyomóan borult időre lehet számítani, de északkeleten, északon szakadozottabb, vékonyabb lesz a felhőzet, több-kevesebb napsütés is lehet. Főként délen és nyugaton fordul majd elő elszórtan eső, zápor, északkeleten, északon számottevő csapadék nem valószínű. Többfelé megélénkül, helyenként megerősödik a szél, a Nyugat-Dunántúlon viharos széllökések is lehetnek. A leghidegebb órákban 2-7 fok lehet. A maximumhőmérséklet általában 9-14 Celsius-fok között alakul, de a nyugati határnál hűvösebb lesz.
 
Szombaton sok lesz a felhő, de napközben egyre hosszabb napos időszakok lesznek. Szórványosan alakulhat ki eső, zápor. A legalacsonyabb hőmérséklet 2-7, legmagasabb hőmérséklet 8-13 fok között alakul.
 
Vasárnap napos idő várható gomolyfelhőkkel. A Dunántúlon elszórtan, másutt néhol alakulhat ki eső, zápor. Többfelé erős, az Alpokalján és északkeleten viharos lehet a szél. A minimumhőmérséklet 2-7 fok között valószínű. A nappali maximumok 8-14 fok között alakulnak.
 
Hétfőn is nagyrészt napos idő várható, helyenként lehet zápor. Emellett sokfelé megerősödhet a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1 és plusz 4, legmagasabb hőmérséklet 7-12 fok között alakul.
 
Kedden, március 15-én is többfelé megerősödhet a szél. Emellett viszont általában többórás napsütés valószínű. Elszórtan lehet záporeső, a hegyekben akár hózápor is előfordulhat. A minimumhőmérséklet mínusz 3 és plusz 2 fok között valószínű. Napközben 6-11 fokig melegszik a levegő.
(MTI)

Borszőlőt telepítenél?

Március 11. 08:22
Borszőlőt telepítenél?
 
Az Európai Unió idén január 1-jén új szőlőtelepítési engedélyezési szabályozást vezetett be, a magyar szabályoknak megfelelően március 10. és 31. között új telepítési engedély iránti kérelmet nyújthatnak be a szőlőtermelő hegyközségi tagok, 648 hektár összterület mértékéig a területileg illetékes hegybíróhoz - közölte a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa .
 
Az új telepítési engedélyt minden esetben 3 évig használhatják fel a hegyközségi tagok. 
 
A tájékoztatás szerint a közösségi szabályokkal összhangban kialakított magyar szabályozás minden évben lehetővé teszi, hogy Magyarország évi 1 százalékkal növelje meglévő borszőlőterületeinek nagyságát. Az új rendszer eltér az uniós csatlakozást követően bevezetett úgynevezett telepítési tilalomtól, hiszen a közelmúltban csak újratelepítési joggal rendelkező termelők telepíthettek új borszőlőültetvényt. 
 
Az új rendszerben az Európai Bizottság jelenlegi jogértelmezése szerint nincs lehetőség szőlő-szerkezetátalakítási támogatás igénybevételére az új telepítésekre. A HNT kiemelt célként fogalmazta meg annak elérését, hogy ezek a borszőlőültetvények is támogatásban részesülhessenek. Ezért más tagországokkal összefogva határozott lobbitevékenységet kíván megvalósítani ezen cél elérése érdekében - írták.
 
A közlemény szerint a támogatás várhatóan a jövőben is jár majd azoknak a hegyközségi tagoknak, akik meglévő újratelepítési jogaikat 2020-ig átváltják telepítési engedélyre, vagy meglévő ültetvényük kivágását követően szeretnének új, minőségi borszőlőültetvényt telepíteni.
 
Abban az esetben, ha a hegyközségi tagok által igényelt összes területnagyság meghaladja a 648 hektárt, akkor a kérelmekben szereplő területnagyságokat arányosan csökkentik. Ötven százalékos vagy annál nagyobb mértékű csökkenés esetén a hegyközségi tagok minden jogkövetkezmény nélkül visszavonhatják kérelmüket. Ha a kérelmek alapján az összesített terület nagysága nem haladja meg a 648 hektárt, a hegyközségi tagok április 20-ig megkapják az új telepítési engedélyüket.
 
Amennyiben az új telepítést az engedély érvényességi idején belül nem végzi el a szőlőtermelő, úgy a közösségi szabályozás szerint két naptári éven belül nem nyújthat be új telepítési engedély iránti kérelmet.
(MTI)

Mit együnk a tokaji borokhoz?

Március 10. 19:35
Azért izgalmas ételeket választani tokaji borokhoz, mert esetükben az ízegyeztetés mindkét alapelvét bevethetjük: hasonló ízekkel teremthetünk harmóniát (édes ízű ételekhez magasabb cukortartalmú bor vagy savanykás ételhez savasabb bor), vagy ellentétes ízekkel kiegészítve teremthetünk összhangot (mint a kínaiak édes-savanyú vagy skandináv népek édes-sós ételeinél). Így aztán a Tokaji Március éppen annyira szólhat az ételekről, mint az italokról - írja a Vinoport, ahol az ökölszabályok mellett konkrét menüjavaslatokat is kap az olvasó.

Becsvágyó boregyéniség a Rókusfalvy Sauvignon Blanc 2013

Március 10. 17:31
Komoly, érett fehérbor, amely frontálisan ütközik a fajtával és borvidékkel kapcsolatos elvárásainkkal. Ez nem csalános, bodzás fitneszfröccs, nem reduktív szájsokkoló - írja a Rókusfalvy Sauvignon Blanc 2013-ról a Művelt Alkoholista.
 
„A bor becsvágyó. Egyéniség. Legfeljebb kizárásos alapon lehetne megmondani, hogy ez az a fajta, amiből a szomszédos Nyakasnál vagy éppen a világ túloldalán hiperintenzív gyümölcs- és zöldségkoktélt mixelnek. Sokkal közelebb áll a hordóban érlelt, és itthon kevéssé ismert óvilági klasszikusokhoz (Sancerre és Pouilly-Fumé). Minerális, acélos, krétás, vastag és strukturált. Gyümölcsöt nehezebb találni benne, de nem lehetetlen (citrusok, mangó, sárgadinnye). A savak (csersav is) dolgoznak derekasan, de nem élesek, nem marnak. Nagyon szép szüret lehetett.”
 
A telposztért ide kattints!

Nagyban folyik a magyar gasztronómiai hét Ljubljanában

Március 10. 13:08
A ljubljanai magyar magykövetség, a Magyar Turizmus Zrt. és a Grand Hotel Union közös szervezésében március 7-13. között zajlik az első magyar gasztronómiai hét Ljubljanában. A Gasztroélmények Éve keretében szervezett rendezvénysorozat alkalmával a magyar ízek találkoznak a szlovén ízléssel.
 
A menüsor a „Magyarország – több mint gulyás" üzenettel összhangban készült: a változatos ételekről a Michelin-csillagos Costes étteremből ismert, jelenleg az Aria Hotel csapatát erősítő ismert Bérci Krisztián, valamint Jorg Zupan szlovén séf gondoskodik. A borsort a Pécsi Borozó magazin kiadója, a Vinoliva Kft. állította össze a 2014-es Év Pincészete díjas Koch Borászat, a villányi VinArt Pincészet és a mádi Holdvölgy Pincészet kiváló boraiból. Az ételsort először a média képviselőinek és a szakmai közönségnek mutatják be: március 9-13. között a Grand Hotel Union híres Smrekarjev hram éttermében menüként elérhető a kulináris élmények iránt érdeklődők számára.
 
Budapest, a Balaton és a nyugat-magyarországi termálfürdők kedvelt úti céljai a szlovén turistáknak. Hazánk közelsége, kiváló ár-érték arányú szolgáltatásai, pezsgő kulturális élete mellett a magyar gasztronómia felfedezése további ösztönzést jelenthet a déli szomszédos ország ínyenceinek is.
(Objektív Hírügynökség)

Turistaparadicsom alkohol nélkül?!

Március 10. 11:43
Megtiltotta az éjszakai alkoholárusítást a spanyolországi Mallorca szigetének fővárosa a turisták körében legnépszerűbb hét, főként tengerparti övezetében, és óriási bírságot határozott meg büntetésként a szabályszegőknek, hogy így vegye elejét a csoportos utcai italozásoknak és a randalírozásoknak.
 
Mallorca több üdülővárosával együtt Palma is jó ideje küzd a főként brit és német fiatalokra jellemző viselkedés ellen, amely nemcsak a helyieket, hanem a többi nyaralót is zavarja, és ez sok összetűzést is okozott már az elmúlt években. 
 
A helyi önkormányzat ezért elfogadott egy úgynevezett köztérhasználati szabályzatot, ebben nevesítve azokat a területeket, ahol sem boltban, sem italautomatából, sem mozgóárusoktól nem lehet alkoholt vásárolni éjfél és reggel nyolc óra között.
 
A meghatározott zónákban táblák figyelmeztetnek majd a tilalomra, és növelik a rendőri jelenlétet is. Áprilistól pedig 1500-3000 euró bírsággal sújthatják azt, aki megszegi a szabályokat.
 
Az elmúlt évben az említett hét övezetben összesen 669 rendőrségi eljárás indult a részegeskedők ellen, akik közül nem egy fiatalkorú volt.
(MTI)

Tokaj tarolt az Országos Syngenta Borversenyen

Március 10. 09:10
A Tokaji borvidék borászatai vitték a prímet, a legjobb tizenkét nedűből öt Tokaj térségéből került ki, de jól szerepeltek a 2015-ös évjárat borai is, különösen a rozé - derült ki az idei Országos Syngenta Borverseny eredményhirdetésén szerdán, Siófokon.
 
Czigány Tibor, a Syngenta ügyvezető igazgatója örömtelinek nevezte, hogy az ország valamennyi borvidékéről jelentős számú, összesen 446 bort neveztek a versenyre. A beérkezett nevezések több mint fele 2015-ös évjáratú volt. Beszámolója szerint tavaly mintegy 58 ezer hektárról szüretelték le a szőlőt. A termés meghaladja a 413 ezer tonnát, amiből a becslések szerint mintegy 2,9 millió hektoliter bor készül. A jégverés sújtotta területek kivételével a borvidékek többségében a tavalyi szezon érett, egészséges, rendkívül szép szőlőt eredményezett, ami a borban is megmutatkozik.
 
Az idei versenyen 273 fehér, 63 rozé, 106 vörös és két-két pezsgő, illetve gyöngyözőbor került a szakértő zsűri elé. Janky Ferenc, a Budapesti Corvinus Egyetem Borászati Tanszékének nyugalmazott docense, a borverseny elnöke úgy fogalmazott: "Nagyon színvonalas versenyen vagyunk túl, az elmúlt évek legerősebb mezőnye gyűlt össze".  Kiemelte a 2015-ös borokat; a legjobb tizenkét borból négy ebből az évjáratból került ki. Szólt arról is, hogy a Tokaji-borvidék visszaszerezte első helyét. A vörösborok kategóriájában Eger, Villány és a Szekszárd borászatai jeleskedtek. A tavalyi fehérborok között néhány fajta - a chardonnay és a sauvignon - elmaradt kissé a várakozásoktól, az olaszrizling viszont igen jóra sikerült. Összegzése szerint ha azt mondjuk, hogy a fehérborok összességében jók, a 2015-ös rozék kiválóak lettek. Ez a verseny is bizonyította, hogy a magyar borászok egyre jobbak, bekerültek a nemzetközi élvonalba a rozé tekintetében - tette hozzá.  
 
Az idei borversenyen 16 oklevél, 72 bronzérem, 233 ezüstérem, 113 aranyérem, 9 nagyarany és 3 Quadris elismerést kaptak a borászok. A legjobbaknak járó Quadris-díjakat a Béres Szőlőbirtok és Pincészet 2011-es 5 puttonyos Béres tokaji aszúja, a Hilltop Neszmély Zrt. 2015-ös Kamocsay Ákos Prémium Chardonnay-je és Balga István 2012-es Béke Egri Superior Cuvée-je érdemelte ki.
(MTI)