Fröccs

Új túraútvonalakat jelölnek ki jobb feltételekkel a bicikliseknek

április 12. 11:55
A Magyar Kerékpárosklub Összetekerünk! címmel regionális zöld turizmusfejlesztési programot indított, amelynek célja: több kerékpáros turista jobb feltételek mellett, eddig kevésbé ismert, de népszerűségre méltó területeket fedezhessen fel.
 
A Magyar Kerékpárosklub olyan túraútvonalak kijelölését vállalta Debrecen, Székesfehérvár és Csepel-sziget régiójában, melyek népszerűbbé válásával fejleszthető a helyi turizmus és gazdaság, valamint erősödhet a civil- illetve üzleti szervezetek érdekérvényesítő képessége - írja a Turizmusonline.hu.
 
A Magyar Kerékpárosklub a Csepel-szigeten új kirándulóútvonalakat jelöl ki, valamint felhívja a döntéshozók figyelmét a kerékpáros turizmusban rejlő kiaknázatlan gazdasági lehetőségekre, az infrastruktúra fejlesztésének fontosságára. 
 

Magyar libamájat ehetnek majd a thaiföldiek

április 12. 10:04
Az idén várhatóan jelentősen növelhető a magyar libamáj kivitele Thaiföldre – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztosa április 11-én.
 
Budai Gyula, aki hivatalos látogatáson tartózkodik a thaiföldi fővárosban, közölte: tárgyalt a magyar libamájat importáló thaiföldi U&V Inter-Trade vállalat vezérigazgatójával, aki arról tájékoztatta, hogy a múlt évi mintegy 40 tonna magyar libamájjal szemben az idén várhatóan több magyar libamájat importálnak.
 
A jelentős magyar exportnövekedés lehetőségét az adja, hogy a francia libamájra importtilalom van érvényben Thaiföldön a baromfi-influenza miatt.
 
A thaiföldi, piacbővítést célzó tárgyalások azért fontosak, mert az orosz embargó miatt Magyarországnak továbbra is szüksége van az alternatív piacokra, a térség pedig alkalmas jó minőségű magyar élelmiszerek elhelyezésére.
(MTI)

Popey sem a spenóttól lett erős

április 12. 06:48
A spenót legendás vastartalma puszta legenda - írja az Origo.hu. Persze ez nem azt jelenti, hogy a zöld levélben egyáltalán nincsen vas, de közel sem annyi, mint amennyit gondolnak az emberek. Továbbá a spenót vastartalma kevésbé haszonosítható a szervezet számára, mint például a húsféléké. 
 
Ezt leszámítva a cikk írója arra szorgalmazza az olvasót, hogy érdemes spenótot fogyasztani, mert tele van mindenféle hasznos anyaggal, és az egyik legváltozatosabban elkészíthető zöldség.

Idén már kétnapos volt a Tavaszi Etyeki Piknik

április 11. 20:21
„Legyen tavasz a szívekben is!” – ezzel a felütéssel invitálták a látogatókat a Tavaszi Etyeki Piknikre, amely idén már két napon át várta a bor és gasztronómia szerelmeseit. Az etyeki Gasztrosétányon kézműves termelőkkel, helyi és vendégborászokkal is találkozhattak a látogatók, és mindezek mellett a nagyszerű programokról és kulináris élvezetekről sem kellett lemondani senkinek. A főzőversenyen részt vettek világsikerű sportolóink is: Verrasztó Evelyn, Verrasztó Dávid, Joó Sára és Mutina Ágnes! 
 
A húsgombócos paraszt csorbától, a cipóban tálalt pityókalevesen keresztül a császármorzsáig és a házi rétesig számtalan ételkülönlegességet lehetett megkóstolni. 
 
Idén már kétnapos volt a Tavaszi Etyeki Piknik
 
Most első alkalommal rendezték meg a Piknik Borkollégium programot, ahol 4 alapvető borstílussal és az egyensúlycentrikus kóstolás alapjaival ismerkedhettek meg az érdeklődők, a Borkollégium boriskola oktatóinak vezetésével. 
 
A Korda Filmpark kollégái filmes sminket készítettek a jelentkezőknek. A Fonó Présháznál Berecz István és a Góbé zenekar, a Poros zenekar és a Buda Folklór Kamaratársulat jóvoltából „a Kárpát-medence szívet vidámító kedvenc muzsikáit és gondot űző legszebb táncait” élvezhették a nézők.  
 
A Gasztrosétány következő programjai: 
Nyári Etyeki Piknik - 2016. június 4-5.
Őszi Etyeki Piknik - 2016. szeptember 3-4.

A lila kenyér akár gyógyíthat is

április 11. 17:59
Örök vita tárgyát képezi, hogy a kenyér valójában egészséges-e. Nap, mint nap változik az álláspont, íme egy újabb fordulópont a történetben: a szingapúri egyetem kutatója, Zhou Weibiao előállította a lila kenyeret, amelynek élettani tulajdonságai ígéretesek.
 
A lila kenyér akár gyógyíthat is
Lila kenyér (Forrás: Origo.hu)
 
Az emberi szervezet 20 százalékkal lassabban emészti meg, mint a szokásos fehér kenyereket. Ezenkívül a színezéshez használt antocianin nevű természetes festékanyag, amely például a szilva lilaságáért is felelős, állítólag tele van antioxidánsokkal, így segíthet megelőzni a szív és az agy betegségeit - írja az Origo.hu.
 
A gond az, hogy kalóriatartalma ugyanolyan magas, mint a fehér kenyérnek, és úgy néz ki még egy ideig nem is lesz kapható a boltokban.

Fellendülhet a hazai halgazdálokodás

április 11. 15:46
Az elmúlt hétéves európai uniós költségvetési időszak 13,7 milliárd forintos keretével szemben a jelenlegi időszakban több mint 16 milliárd forintot fordíthat Magyarország halgazdálkodási pályázatokra, amelyek a hazai halak tenyésztését, feldolgozását és fogyasztásának erősítését is szolgálják - közölte a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára április 8-án Keszthelyen.
 
Viski József, a Pannon Egyetem Georgikon Karán kibővített és megújult hallaboratórium átadásán beszélt arról, hogy a 2007 és 2013 közötti uniós költségvetési időszakban a halászati operatív program keretében biztosított 13,7 milliárd forintos teljes forrásból február végéig 12,6 milliárd forintot fizettek ki. Az elszámolások lezárásáig várhatóan szinte száz százalékban sikerül felhasználni a rendelkezésre álló forrásokat.
 
A jelenlegi hétéves ciklusban - a hazai, mintegy 25 százalékos hozzájárulással együtt - a korábbit meghaladó összeget, összesen 16 milliárd forintot használhatnak fel a halgazdálkodási operatív program keretében - jelezte a helyettes államtitkár.
 
(MTI)

Valósággal száguld a belföldi turizmus

április 11. 13:20
Az idei újabb rekordév lehet a turizmusban, miután a belföldi turizmus az első negyedévben 11,7 százalékkal, a tavalyinál gyorsabb ütemben bővült - írta a Szallas.hu. Ebben fontos szerepe volt a három hosszú hétvégének, melyeken a wellness-szállodák kerültek főszerepbe, az úti célok közül Budapest, Eger és Gyula állt az első három helyen. 
 
A foglalások átlagos hosszát tekintve a 3 éjszakára szóló belföldi pihenések ugrottak meg leginkább: közel másfélszeresére 2015 első negyedévéhez képest. 
 
A foglalások átlagértéke alapján 20 százalékkal bővült a pihenésre és szállásra fordított összeg - közölték.
 
A turisztikai piac szereplői számára az év eddigi legtelítettebb napja március 12-re esett, a négy napos szünet első napjára. Ennek is betudható, hogy az első negyedévben közel 80 százalékkal többen, ráadásul nagyobb értékben fizettek SZÉP-kártyával, mint tavaly.
 
A következő időszakban a SZÉP-kártya felhasználás tetőzni fog, hiszen május 31-éig válthatók be a 2014 során feltöltött összegek - fejtette ki a közleményben Szigetvári József. Hozzátette: ennek a juttatási formának az év minden időszakában meghatározó szerepe van a belföldi turizmusban, eltörlése szinte biztosan megtorpanásra kényszerítené a szektor fejlődését. 
 
Bár a települések toplistájának első két helyét idén is lefoglalta magának Budapest és Eger, mellettük csak a tavaly negyedik helyen álló Hajdúszoboszló tudta megőrizni pozícióját. Míg az előző évi harmadik helyezett Pécs, és a tőle nem sokkal lemaradó Debrecen is hátrébb csúszott a kedveltségi listán, addig Gyula a tavalyi kilencedikről a harmadik helyre ugrott idén. Hévíznek és Siófoknak is sikerült betörnie a 10 leglátogatottabb település közé.
 
Az elemzés alapján a határon túlra síelésre és városnézésre indultak útnak legtöbben. Szlovákia és Lengyelország síparadicsoma, Donovaly és Zakopane bizonyult a két legvonzóbb úti célnak, míg Krakkó és Prága is nagy számban vonzotta a magyar utazókat.
(MTI)

Megnyílt a Szirmay-Waldbott kastély Tolcsván

április 11. 11:46
Látogatóközpontot adtak át Tolcsván a felújított Szirmay-Waldbott kastélyban szombaton, szakemberek a Tokaj-hegyaljai térség idegenforgalmi vonzerejének erősödését várják a több mint 526 millió forintba került, uniós forrásból megvalósult beruházástól.
 
A kastély turisztikai vonzerejének növelése érdekében egy helytörténeti kiállítást hoztak létre, amely az épület történetét, valamint lakóinak életmódját, életük különböző helyszíneit mutatja be.
 
Újjáépítették a főúri szalont, a könyvtárat, valamint a kápolnát, a megújult létesítmény különböző rendezvények megtartását is lehetővé teszi. Úgyszintén megújult a kastélypark is, ahol szabadtéri rendezvényeket lehet szervezni.
 
Csoma Ernő, a település polgármester az avatáson az MTI-nek elmondta: céljuk, hogy Tolcsva visszakerüljön Tokaj-Hegyalja turisztikai térképére. 
 
Hozzátette: a múlt század eleji útikönyvek a kastélyok városaként emlegették az akkor mezővárosi címmel rendelkező települést, ezekre a történelmi épületekre szeretnének alapozni ma is, a tokai borok mellett. Céljuk a kastély felújításának folytatása, amely során a másik szárny kaphatna új funkciókat.
 
Az épületet Héjj Dávid, a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács elnöke adta át, aki arról beszélt, hogy Tokaj-Hegyalját nem kell kitalálni, hiszen "azt már megtették őseink." Szólt arról is, hogy a fejlesztések akkor lehetnek sikeresek, ha az itt élők elhiszik magukról, hogy ők is sokkal értékesebb részei Magyarországnak, mint ahogyan azt magukról gondolják.
 
Hörcsik Richárd (Fidesz-KDNP) a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: a magyar kormány az utóbbi két évben több mint hárommilliárd forintot fordított Tokaj-Hegyaljára, amelynek már most, a turisztikai szezon kezdetén látszanak az első jelei. A borvidéket érintő fejlesztési program során szinte minden településen épült valamilyen turisztikai attrakció. Ezek a fejlesztések pedig munkahelyeket teremtenek, turistákat vonzanak és Tokaj-Hegyalja fejlődését szolgálják - tette hozzá.
(MTI)

Portugál ínyencségek lepik el a Bartók Béla utat

április 11. 09:35
Portugália ízei is megelevenednek a Bartók Béla Boulevard Eleven Tavaszán, május 6-8. között. Európa legnyugatibb országa összművészeti fesztivál keretében mutatja be kultúráját Budapesten.
 
A Bartók Béla Boulevard valamennyi üzlete, étterme, kávézója, galériája a Gellért tértől a Gárdonyi téren át egészen a Feneketlen-tóig bekapcsolódik a május 6-án kezdődő, harmadik Eleven Tavasz kulturális és design fesztiválba, ahol a gasztrokultúra hasonlóan nagy szerepet kap, mint a formatervezés, a zene, a filmművészet vagy az irodalom.
 
A portugálok köztudottan kedvelik a finom ételeket, ezért a kulináris kínálatban saláták, sajtok, szardíniából készült falatkák, tőkehallal ízesített ételek, süteménykülönlegességek, autentikus kávé, portói bor és megannyi finom, újragondolt portugál étel várja a látogatókat.  
 
Az Eleven hétvégén, a Bor és Kézműves üzletben tartott kóstolók során a tokaji és a portói „szembeszállnak” egymással, hogy kiderüljön, melyik bor miben jobb.
 
A portugál kávékultúra szintén megelevenedik a rendezvényen: a Café Gottier-ben eredeti portugál kávé és újragondolt portugál kávésütik kíséretében hallgathatnak előadást a vendégek az ország gasztronómiájáról, receptek, képek, történetek felelevenítésével. 
 
A Gellért szálló színes, tematikus rendezvényeiről is ismert lett az utóbbi években. Most is parádés programokkal csatlakozik a programsorozathoz: a portugál ízeket is bemutató piacot zenés portugál borvacsora koronázza meg szombat este, és vasárnap portugál Sunday brunch várja a vendégeket.
 
A részletes kínálat:
 
  • Danubius Hotel Gellért: portugál piac, szombat este a Fado estek hangulatát megidéző borvacsora, vasárnap portugál Sunday brunch
  • Danubius Hotel Flamenco: háromfogásos portugál estebéd, ízutazás a Feneketlen tónál (tengeri halak, egészséges saláták, jellegzetes portugál desszertek)
  • Bor és Kézműves üzlet: tokaji vs. portói - borkóstoló 
  • Café Gottier: a portugál konyha megismertetése Felde Csilla vetítéssel egybekötött könyvbemutatójával; autentikus portugál kávéval és süteménnyel 
  • Kelet Kávézó: világos pörkölésű kávéból készült italok mellé újragondolt portugál süteményválogatás, mediterrán gyümölcsökkel
  • Hadik kávéház: piknikkosár portugál finomságokból 
  • Divina Delicia: portugál bor és sütemény
  • Dolce Vita Bor és Delikátesz: vásár és kóstoló eredeti prémium portugál élelmiszerekből 
  • Tranzit: zenés vacsora portugál ételek felvonultatásával