A borvidék, ami legtöbbünben a régi idők nyaralásait idézi fel, a balatoni turizmus fellegvára most is. A déli part, ahol a kockás terítős asztalon jól fogyott a hal és hozzá a balatoni olaszrizling. Egy táj, ahol egykor Koppány vezér élt, egy borvidék, ahonnét a BB márka hódító útjára indult. Az országban itt termeltek legnagyobb mennyiségben szőlőszaporító anyagot és végeztek termesztési kísérletet. Egy borvidék, ahol a Balatonboglári Állami Gazdaság nemzetközi viszonylatban is elismert volt.

 

 

A török hódoltság előtt – a szőlőnek köszönhetően – a környék az ország egyik leggazdagabb vármegyéje volt. A domboldalak szőlőire jó hatással van a tó közelsége, amely sekélyebb itt, mint az északi parton, így viszonylag gyorsan felmelegszik, s ez kedvező mikroklímát teremt. A Balaton és a táj szépsége, a régi kastélyok és pincék miatt sokan látogatják ezt a vidéket ma is.

 

A Balaton déli partvidékén, részben a tihanyi Bencés uradalmi, valamint az egykori Festetics birtokon, illetve a paraszti termesztői hagyományoknak köszönhetően a filoxéra vész után virágzó szőlő és borkultúra alakult ki. Az immunis pannonhomok talajokon telepített szőlők a XIX. század végén a bortermelők ezreit mentette meg az elszegényedéstől. A borvidék igazi felvirágzását azonban a XX. század derekán végrehajtott szőlőtelepítés hozta el. Az új szőlőültetvények a gazdagabb lösz- és középkötött vályogtalajokon bőven teremnek, és a céltudatosan megválasztott kedvező fajtaszerkezetnek köszönhetően kiváló borokat adnak.

 

 

 

A Balaton déli partján mintegy 50 km hosszan fekszik a Dél-balatoni, újabb nevén Balatonboglári borvidék, helyenként 20-25 km szélességben is benyúlva a parttól. 

 

 

 

A borvidék Somogy megye északi lankáin, Külső- és Belső-Somogy dombjain terül el, a Balaton déli partján Zamárditól Balatonföldváron, Balatonlellén keresztül Balatonberényig, dél felé Andocs és Tab vonaláig terjed. Az ország 65 ezer hektárnyi betelepített szőlőterületéből 3500 hektár tartozik a Balatonboglári borvidék igazgatásába, ami a magyar viszonyok között átlagosnak mondható.

 

A borvidék klímájára jelentős befolyást gyakorol a Balaton, így az országra jellemző kontinentális klímával együtt kiegyenlített időjárásról beszélhetünk. Az ősz elején jelentkező mediterrán anticiklonnak köszönhetően szüretkor hosszú, napsütéses nappalok a jellemzőek. Az éghajlat a szőlőtermesztésre nézve igen kedvező. Napfénnyel jól ellátott – évi 1950-2000 a napsütéses órák száma – terület, közepesen nagy hőösszeggel és 20-21 Celsius-fokos júliusi középhőmérséklettel, utóbbi a globális felmelegedés következtében növekedést mutat. Az évi átlagos csapadékmennyiség kedvező, 600-800 mm között változik.

 

 

A borvidék nagy kiterjedése ellenére földtani szempontból meglehetősen homogén. A szőlőskerteknek otthont adó dombok fő tömegét a miocén földtörténeti kor időszakában az ún. Pannon-beltóban leülepedett agyagos-homokos üledékek adják. A balatonboglári Kálváriahegy és a fonyódi Várhegy kialakításában egy-egy apró pliocén bazaltvulkán is részt vett. A negyedidőszakban vastag, szélfútta pleisztocén lösz fedte be a tavi üledékeket, ez ma az elsődleges talajképző kőzet. A szőlőültetvények a homokos lejtőlöszön, vályogtalajon, barna erdőtalajokon, barnaföldeken, helyenként homokon települnek. A legjellemzőbb talajféleség, a közepesen kötött vályog domborzata mérsékelten tagolt.

 

A dombokat folyóvízi kaviccsal kitöltött völgyek szabdalják, északon, a Balaton felől homokturzások, tőzeglápok határolják. A dél-balatoni szőlőhegyek déli lejtői általában lankásak, míg az északi oldal gyakran meredek leszakadásokat, löszfalakat mutat, ilyen például a Fonyódi-hegy. Az északi oldal nemcsak a kedvezőtlen sugárzási viszonyok, hanem a nagyfokú beépítettség miatt is alkalmatlan szőlőtermesztésre, a parti régióban pedig a talajviszonyok miatt nem jön szóba a szőlő telepítése. A legjobb termőhelyek a parttól 5 km távolságra, a délies tájolású, alacsony lejtőszögű lankákon vannak.

 

Jellemző szőlőfajták

 

A Balatonboglári borvidék előbb hagyományosan vörös-, majd fehérbor termelő terület volt, majd a 20. század második felétől újra az egyre divatosabbá váló vörösbortermelés jelentősége nőtt. Ma vegyesen fehér- és vörösbort készítő tájról beszélhetünk. Gyümölcsös, illatokban, aromákban gazdag, könnyű, karcsú fehérboraikat inkább lágy savak jellemzik, de a magas minőségi kategóriában hallatlanul elegáns, játékos savösszetétellel rendelkező fehérborokat is találunk. A nagy koncentráció és termésredukció miatt kivételes ásványosságot fedezhetünk fel egy-két kiemelkedő termelő tételeiben. A fiatal, jó ivású, könnyű borok kategóriájában a lágy, közepes tannintartalmú vörösborok a jellemzők. Kialakult egy testesebb, tanninosabb, mindazonáltal elegáns vörösbor típus is, ami meleg évjáratokban nagyon jól hasznosítja a vidék kedvező hő- és fényviszonyait.

A Balaton déli partján – az északival ellentétben – jelentősebb a kékszőlővel ültetett területek aránya, a teljes termőterületből 30-35%-ot hasít ki a kékszőlő, ami a borvidéken jegyzett 35 szőlőfajtából kilencet jelent. A fajtaválaszték a Balatont körülölelő borvidékekhez képest széles és változatos. A fehérek között a jelenleg uralkodó szőlőfajták a chardonnay, az Irsai Olivér, a királyleányka, az olaszrizling és az ottonel muskotály.  A kékszőlők közül legtöbb a merlot és a pinot noir, de megtalálható itt a két cabernet, a kékfrankos, a syrah, a zweigelt és a kékoportó is. Az itt termett borok jellege és minősége talán nagyobb mértékben függ a termesztésmódtól és a hozamoktól, mint más borvidékeken. Fehér- és vörösborban egyaránt találunk üde, könnyű, egynyári borokat szép savakkal és jó gyümölcsösséggel (pl. a királyleányka fajtából), ugyanakkor kifejezetten nehéz, fahordós érlelést is kívánó, magas alkoholtartalmú, koncentrált fehér- és vörösborok is előfordulnak. Az olaszrizling, a rajnai rizling, a tramini éppúgy adhat kiváló minőséget, mint a pinot noir vagy a cabernet fajták.
 

 

 

Andocs, Balatonberény, Balatonboglár, Balatonlelle, Balatonkeresztúr, Balatonendréd, Balatonszemes, Karád, Kéthely, Kőröshegy, Kötcse, Látrány, Lengyeltóti, Marcali, Ordacsehi, Somogysámson, Somogytúr, Szólád, Szőlősgyörök, Visz, Zamárdi településeknek a szőlőkataszter szerint I. és II. osztályú határrészei.

Andocs
A Balatontól délre Szántódot és Kaposvárt összekötő országút felénél fekszik Andocs. A környék már a honfoglalás előtt lakott volt. Az 1536-ban fennmaradt iratok három települést említenek: Egyházas-Andocsot, amely a Toldi pálosoké, Nemes-Andocsot, amely Uzdy Mihályé és Ispán Mihályé, valamint Kápolnás-Andocsot, amely a lövöldi perjelé volt. A ferences kolostor a XVIII. századból való.

Balatonberény
A somogyi, észak-déli irányú völgyekkel tagolt dombvidék egyik nyugati tagjának (Marcali hátság) északi csúcsán található tóparti település. A táj panorámáját már az újkőkori ember is "megcsodálta" úgy 6500 évvel ezelőtt. A falu területén az őskor minden kultúrájának nyoma megtalálható, akárcsak a római hódításoké. Első okleveles említése Bereyn néven 1082-ből, I. László király korából származik, ebben a veszprémi káptalan birtokait veszik számba.

Balatonboglár
A Balaton somogyi partjának közepén elhelyezkedő, hat évezrede lakott település. A késő őskorban emelhették a Várdomb jól felismerhető sáncait. Vélhetően a rómaiak voltak a szőlőkultúra meghonosítói is. 1211-ben, II. Endre királyunk oklevelében " villa Boclar"-ként írták le először a nevét.

Balatonlelle
A napfényes, vendégszerető, virágos Balatonlelle a déli Balaton-part egyik legkedveltebb kert- és üdülővárosa és fontos idegenforgalmi központja. Mai arculatához tartozik a 2 km hosszú szabad strand és a majdnem 1 km-es partszakasszal rendelkező fizetős strand. A település múltja Szent István korába nyúlik vissza. Főbb látnivaló a két klasszicista kúria: az 1838-ban klasszicista stílusban épített Szalay-kastély (ma művelődési ház) és a Jankovich-család barokk stílusú, 1812-ben átadott kúriája (ma iskola). Érdemes felkeresni a kishegyi szőlők között álló XVIII. századi - Szent Donát tiszteletére szentelt - barokk kápolnát is. Vele szemben áll az 1700-as években épült vincellérlakás és pince.

Balatonkeresztúr
A Nagyberek nyugati szélén fekvő település teljesen összeépült Balatonmáriafürdővel. Már a római korban is lakott volt. Az idevágó első írásos emlék 1316-ból származik, e szerint a terület a somogyvári bencés kolostorhoz tartozott. Egy 1400-ból származó dokumentum a települést Possessio Sandtae Concis, azaz Szent Kereszt megjelöléssel említi. 1506-ból írásos feljegyzés olvasható Keresztúr néven, később a település a Keresztúri család birtokába került. A Festetics-kastély az 1730-as években épült

Balatonendréd
A Balaton déli partjának második vonalába tartozó, völgykatlanban meghúzódó, dombokkal övezett település. Egy 1082-ben kelt írás említi először Endrédet, mint László király birtokát. A török megszállás hosszú évtizedeiről a földrajzi nevek is tanúskodnak: a Duna-hegyen volt a bég mulatóhelye, a Rózsa-hegyen pedig fenséges illatú rózsáit nevelte. Különleges ritkaság a külföldön is jól ismert népművészeti kincs, a flandriai eredetű endrédi vertcsipke, aminek készítésével a századfordulón kezdtek foglalkozni az endrédi asszonyok.

Balatonszemes
A déli part közepén, a Balaton felé enyhén lejtő dombháton fekszik. Régészeti leletek jelzik, hogy ezen a településen már a kelták, a rómaiak és a honfoglaló magyarok is jelen voltak. Neve a nyelvészeti vizsgálatok alapján a szláv eredetű Blatne-Balatin ("sáros tó") és a "szem" magyar főnév összetételéből származik. "Szemes" valószínűleg az őrhely szerepét töltötte be, hiszen a rómaiak fontos hadi és kereskedelmi útja a település közelében haladt, később a török hódoltság idején harci cselekmények színhelye volt.

Karád
Az 1000 éves Karád Külső Somogy területén, Somogy Megyében, a Balatonlelle-Kaposvár-Szántód főútvonalak között fekszik. A mai Karád - az egykori török Kara, azaz fekete - területén a középkorban öt-hat falu állt templomokkal, kolostorral és várakkal. A település északnyugati részén Árpád kori vár emelkedett, amit egy XIII.századi oklevél is megemlít. Az 1982-ben megnyílt tájházban a látogatók megcsodálhatják az ügyes kezű karádi asszonyok világszerte ismert, karádi hímzéssel készült kézimunkáit.

Kéthely
A Balatontól 6 km-re délre, Máriafürdőnél fekvő kis település. Hunyadi-kastélya, valamint római katolikus temploma a XVIII. Században épült.

Kőröshegy
A Kőröshegyi-völgy keleti oldalán, a Malom-árok teraszához simulva a Balatonföldvár-Andocsi-hát és a Balaton-árok közt helyezkedik el. Egyik legszebb völgye a Külső-Somogyi dombságnak. Hossza kb. 15 km, átlagos szélessége 3-400m. Nevét valószínűleg a kőrisfáról kapta. A "hegy" utótag a települést félkörben körbeölelő dombokra utal. Gótikus temploma 1460 körül épült. Látnivaló még a későbarokk Széchenyi-kastély és a Petőfi utca néhány tornácos, műemlék jellegű népi háza.

Kötcse
A Balatontól 9km-re található zsáktelepülés. Az első írásos oklevelek II. Endre korában, 1229-ben említik Keccha inferior (Alsó-Kötcse) és Keccha superior (Felső-Kötcse) néven. 1725-től Hessen tartományból evangélikus német jobbágyokat telepítettek ide. A XVIII. században Somogy megye területén számos kisnemesi kúria épült, ezekből 12 Kötcsén található.

Látrány
A Balaton déli partján fekvő település magja ma már ritkán látható településszerkezeti adottságokat mutat, a magyarok letelepülésének első, jellegzetes formáit őrizte meg: a rokoni kapcsolatban álló családok lakhelyei egy-egy területrészen köralakban létesültek, a kör közepén a közös tevékenységek számára területet tartottak fenn. Két műemlék jellegű temploma van: az 1769-ben épült barokk stílusú templom és az 1824-28 között épült református templom, a hozzá tartozó kúria jellegű paplakkal.

Lengyeltóti
A város a Balaton partjától 12 km-re, a lankákkal körülvett Csalogányok völgyében fekszik. A ma a megyei múzeumban megtekinthető régészeti leletek jóval a honfoglalás előtti kultúrákra utalnak. A honfoglalás idején Koppány szállásbirtokához, s annak központjához, Somogyvárhoz tartozott. Koppány leverését követően szláv népek települtek a vidékre, innen ered a Tóti elnevezés. A másik "névadó" a Lengyel család, amelyik hosszú időn át jelentős birtokosnak számított errefelé. A XIX. század második felében a Zichy család birtoka volt.

Marcali
A város a megye északnyugati részén, a Marcali-hát keleti oldalán terül el. a római korban itt haladt el a Savaria-Sopianae út. A leletek arról tanúskodnak, hogy már az újkőkorban éltek ezen a tájon. Egy 1274-es oklevél említi a "morzoli" népeket és a Marcel Szőlője nevű helyet. Vélhetően innen ered a Marcali elnevezés, ami Marcel - a latin Marcus egyik változata - tulajdonát, birtokát jelenti.

Ordacsehi
Fonyód és Balatonboglár között elhelyezkedő zsáktelepülés. A középkortól két falu volt itt (Orda és Balatoncsehi), mindkettőt az 1332-37-es pápai tizedjegyzék említi először. Mai nevét a két település összeépülésékor vette fel.

Somogysámson
Marcalitól 17 km távolságra nyugatra található kicsiny település. Első írásos említése 1533-ból való.

Somogytúr
Hegyes-völgyes, vadakban gazdag ligetekkel övezett jellegzetes somogyi falu 12 kilométerre a Balatontól. Az oklevelekben Tuuri puszta néven 1082-ben tűnik fel előszür, az irat a veszprémi káptalan birtokaként említi. Nevezetességei közé tartozik a klasszicista stílusú Bosnyák-kúria.

Szólád
Balatonszárszótól 3 km-re délre található. Már az őskorban lakott település volt, az írott emlékekben a XIII. századtól szerepelt.

Szőlősgyörök
A Balaton déli partjától szinte látótávolságban, mintegy tíz kilométerre fekszik. Már az ókorban is lakott volt. A község neve avar eredetű: a györk-körk gyűrűvárra, védelmi vonalra utal, aminek nyomai a Kopasz-berekben még ma is láthatók. Hivatalos okiratok először 1327-ben említik Gereg, Goreg majd Génig formában. A falu a hajdani postakocsi-járat lóváltó állomása volt. Látnivaló az 1860-ban romantikus stílusban átépített, eredetileg klasszicista Jankovich-kastély és a hozzá tartozó 21 hektáros fagyűjtemény.

Visz
A Balatonlellétől mintegy 10 kilométerre délre fekvő települést erdős dombok valamint szőlő- és gyümölcsültetvények veszik körbe. A község neve először 1229-ben Wysch alakban fordult elő, a székesfehérvári káptalan birtokaként.

Zamárdi
Siófoktól nyugatra, a Külső-Somogyi-dombság nyúlványai és a Balaton partja között fekvő település. Kelta kori leletei a Kőhegyen talált urnatemető és a kelta harcos sírja. Határában a Kárpát-medence egyedülállóan gazdag avar temetőit tárták fel. Első okleveles említése 1082-ből való. A középkorban híres bortermelő hely volt, a szőlőkben még boronapincék is találhatók.