A szekszárdi borvidék a 22 magyar borvidék az egyik legismertebb és legnépszerűbb. Sajátos módon viszontagságos történelme is segítette a vidék borászati iparának fejlődését. Elsőként a török elől menekülő szerbek, akkori nevükön a rácok érkeztek meg a kadarka szőlőfajtával, és ők alkalmazták először a héjon áztatás technológiáját. A vörösbor-készítési eljárás következő lépését a betelepített svábok honosították meg, amikor az első vörösborok hordós érlelést kaptak.

 

A kelták szőlőtermesztése csak valószínűsíthető, a rómaiaké viszont bizonyítható ebben a régióban. A Szekszárd város helyén fekvő római települést Aliscának hívták. Találtak ebből az időből egy márvány szarkofágot, amin mitológiai jelenetek és egy szőlőtő is látható. Feltételezhető, hogy a szőlőtelepítő Probus császár vörösborszőlő-fajtákat is termesztett itt.

A középkorban még a fehérbortermelés dominált, később, az oszmán törökök hatására alakult ki a balkáni eredetű vörösborkultúra, amit a XVIII. században német telepesek fejlesztettek tovább. Az utóbbi évtizedekig a későn érő, de jó években kiváló zamatú bort adó kadarka volt az uralkodó, újabban a biztonságosabban termelhető kékfrankos, cabernet, merlot veszi át a helyét.

A XIX. század végén Európa egész területére szállították a szekszárdi vöröset, még Franciaország is nagy mennyiségben vásárolt belőle, mivel - mint mondták - az ottani bor minőségével egyedül a szekszárdi ért fel. Liszt Ferenc Szekszárdon járva többször is megízlelte a bort, sőt még IX. Pius pápának is kedveskedett vele 1865-ben, aki elismerően írta róla a következő szavakat: "... ez a szekszárdi bor tartja fenn egészségemet és ép kedélyemet."

Földrajzi behatárolás, éghajlat, fekvés, talaj

 

A szekszárdi borvidék a Tolna-Baranyai-dombság és a Dunamenti-síkság között terül el, a Sárköztől nyugatra. Az észak-déli csapású dombvidéktől nyugatra a Mecsek hegység nyúlványai, keleti oldalában a gemenci tájvédelmi körzet fekszik. A Szekszárdtól Bátáig követhető, észak–déli irányú vonulat keleti oldalán húzódnak azok a szőlőtermő dűlők, amelyek híressé tették ezt a tájat. 

 

A szekszárdi borvidék teljes termőterülete ma 6000 hektár körül mozog, ténylegesen beültetve ebből 2200 hektár van. Az ültetvények zöme, 83% kékszőlő.

 

 

 

A szekszárdi borvidéken mérsékelt kontinentális éghajlat uralkodik: a telek enyhék, a nyarak melegek. Klímájának alakulására azonban az atlanti és a mediterrán éghajlat valamint a Duna is befolyással bír. A folyó vízfelszíne visszatükrözi a napsugárzást, illetve a víztömeg csökkenti a szélsőséges hőmérsékletváltozások hatásait. Nagy a hőösszeg és a napbesugárzás, ezzel szemben kevés a csapadék. Emiatt – kedvezőtlen években – helyenként az aszály káros hatásával kell számolni. A napfényben gazdag nyár és a meleg ősz viszont lehetővé teszi a kései érésű szőlőfajták bogyóinak megfelelő beérését is. Ez az olyan fagyérzékeny szőlőfajtáknál, mint a régió zászlós szőlőfajtája, a kadarka, rendkívül fontos szempont. Az évi csapadékmennyiség átlagosan 600 mm, ami elégséges a szőlő egészséges fejlődéséhez.

A Szekszárdi-dombság vastag lösztakarója kitűnő alapot biztosít a kékszőlők termesztésének kedvező talajok képződésére. A löszön 10 ezer évvel ezelőtt, a holocénben löszvályog, homokos-kőzettörmelékes vályogtalaj, kisebb részben pannon homokkal kevert lösz alakult ki. A szőlőtermelés szempontjából rendkívül szerencsés, hogy a lösz mindig tartalmaz legalább 5-7% aktív meszet, de előfordulnak talajok akár 10-30% mésztartalommal is. Ez lényegesen gazdagabb, komplexebb ízvilágot kölcsönöz a bornak, mint a mészben szegény, homokos talajok. A Geresdi-dombvidékhez tartozó területen agyagbemosódásos barna erdőtalajok is megjelennek. A hegyvonulat északi peremein a lösz alatt, a felszín közelében a tápanyagokban gazdag vörös agyag is megtalálható.

 

 

Ennek, a vas oxidációjától vörös színben pompázó, talajosodott változata az a híres szekszárdi „vörös föld”, amelybe a vályogos lösztalajt áttörve a szőlőtőkék gyökerei lekúsznak. A talajok kémhatása általában semleges, ritkábban enyhén savas. A szelíd dombvonulatokat völgyek, völgykatlanok teszik változatossá, ami a szőlő fejlődéséhez, éréséhez különleges mikroklímájú helyek nagy gazdagságát biztosítja. A déli és keleti tájolású meredek lejtők adják a legmagasabb minőségű borokat, míg a nyugati és északi lejtők valamivel gyengébb minőséget produkálnak, noha fehérbor termelésére ezek alkalmasabbak. Ma tehát Szekszárd elsősorban vörösbortermő terület. Bár kedveltségben a vörösborok mögött marad, de jó évjáratokban szép fehérbornak valót is szüretelnek Szekszárdon. Ezekre – talán a meleg klíma miatt – egy pici lágyság is jellemző.

 

Jellegzetes szőlőfajták

 

A borvidék vezető szőlőfajtája ma minden szempontból a kékfrankos. Ez adja a borvidék borainak gerincét, a szekszárdi borpiramis első pillére. Nem kizárólag önállóan, de a bikavér borok alapjaként is évtizedek óta jó szolgáltatot tesz. Önállóan palackba kerülő borainak stílusa meghatározó: karcsúbb, de gyümölcsös és kimondottan komplex, koncentrált borokat is kapunk ebből a fajtából. Jelenlegi termőterülete közel 600 hektár, amit a merlot, a cabernet franc és a sauvignon követ.
 

 

• minőségi szempontból egyszintű rendszert alakítottak ki, az egyes dűlőszelektált tételek jelentenek egyféle kiemelést;
• a kadarka minimális mustfoka 19;
• a hozamkorlátozás két kilogrammos tőkénkénti értékben lett maximálva;
• a fajtaösszetétel: legalább 50% kékfrankos és kadarka, a házasításban a kadarka maximális mennyisége ebből 7% lehet, összességében pedig minimum 90%-ot kell kitennie borban a prémium fajtáknak;
• minimum egy év ászokhordóban történő érlelés – az új- és kishordós érlelés nem javasolt, mert a hordóérlelés jegyei eluralkodhatnak a borvidék adta karakteren

Fontosabb borászatok

Jelentősebb települések, látnivalók
Alsónána, Alsónyék, Báta, Bátaszék, Decs, Harc, Medina, Mórágy, Őcsény, Sióagárd, Szálka, Szekszárd, Várdomb, Zomba településeknek a szőlőkataszter szerint I. és II. osztályú határrészei.

Bátaszék
Egykor híres volt cisztercita apátsága. A Nepomuki Szent János-kápolna 1718-ban épült.

Decs
A Sárköz legnagyobb községében sok népi építészeti emlék található. XVI. századi késő gótikus református templomát a XVIII. században átalakították.

Sióagárd
A község népművészetéről és népviseletéről híres.

Szekszárd
A római korban már település volt itt Alisca néven. A Belvárosi templomot 1802 és 1805 között építették. Előtte áll az 1753-ból való Szentháromság-szobor. A plébánia épülete barokk stílusú. Babits Mihály szülőháza a róla elnevezett utcában található. A Balogh Ádám Múzeumban régészeti, néprajzi és népművészeti kiállítások láthatók. Liszt Ferenc, aki gyakran adott a városban hangversenyt, az 1820-ban épült August-házban szállt meg mindig, több zeneművét itt komponálta.