A vulcanus hazánk szinte ismeretlen ritkasága, a Balaton-felvidék eddig még kevésbé elterjedt fajtája. Savkarakteres, a terroir jegyeket gazdagon visszatükröző, termesztési adottságait tekintve is nagyon jó adottságokkal rendelkező fajta.
A vulcanus két szülője a szürkebarát és a budai zöld, a fajtát 2003-ban ismerték el államilag. Leginkább csak a Badacsonyi borvidéken, ezen belül Szigliget hegyein találkozhatunk vele, illetve elvétve a Balaton-felvidék egyes területein.
A vulcanus tőkéje középerős növekedésű, lomblevele kerek, széles, fűzöld, karéjos-hasadt. A fürt vállas, tömött, rövid, középnagy, a bogyók gömbölyűek, kicsik, alig hamvas zöldek, sokmagvúak, levük színtelen, ízük közömbös, húsuk puha, leves, olvadó. A héj középvastag és tartós. Kifejezetten bőtermő, a fajta magas termésmennyiség mellett is nagyon jó minőséget ad, rendkívül jó savgyűjtő, még aszályos években is megbízható mustjának, illetve borának savtartalma, melyet képes megőrizni, nem lágyul le. Igazán szép eredményeket, nagy formátumú hungarikum borokat azonban természetesen leginkább hozamkorlátozás mellett várhatunk a fajtától.
A vulcanusban a savak mellett az ásványosság és a tűzköves jegyek dominálnak leginkább. Mivel nem illatos, zamatgazdag fajta, teljes ízképe, gyümölcsössége hosszabb hordós érleléssel hangsúlyozható még inkább, ilyenkor olajosabb, selymesebb struktúra mellett a mézes, virágos, déligyümölcsös aromák is előbújnak. A fajta jó cukorgyűjtő, emiatt kicsit későbbre - október környékére - tolt szürettel, töppedt bogyók felhasználásával, akár késői szüret-jellegű bor is készülhet belőle.