Tehették, mégpedig ezt korlátlanul, egy fix belépőért cserébe, és ha így nézzük az előre megváltott ötezres belépő, de még a helyszínen vett hétezres sem tűnt rossz vételnek. A Borjour csapata a Magnumot immáron negyedik alkalommal rendezte meg, és idén kicsit újított a belépőjegyek konstrukciójában is. A fent említett jegyek mellett idén ugyanis lehetősége volt kb. 100 élelmes borfanatikusnak, hogy a hivatalos megnyitó előtt két órával, vagyis délután négy helyett már délután kettőkor elkezdje a kóstolást. Tehette mindezt némi felár ellenében, ami azt jelentett, hogy nekik tízezret kellett letenni a korábbi, kényelmesebb és tömegmentes kóstolóélményért. Cserébe viszont tuti biztosan volt az összes borból, a drágább csúcsborokat is tudták tesztelni, nem kellett attól tartaniuk, hogy jön a tömeg és megissza előlük. Márpedig az délután négytől jött is tömött sorokban, mint ahogy anno a törökök ostromolták Eger várát.

 

A szervezők másik újítása a helyszín volt. A korábbi három Magnum az ELTE Gömb Aulában, az Infoparkban zajlott. Ám azt a helyet kinőtte a rendezvény, évről-évre többen lettek a látogatók, de a kiállítók is, és egyre nehezebben lehetett elférni, általánossá váló tömegjelenetek, fülledt meleg, elfogyó levegő, bizonyos borászok környékén tömegnyomor voltak a jellemzők (plusz aznap már foglalt volt a helyszín – a szerk.). Így esett a választás új helyszínként a Millenáris Parkra, ahol nemcsak a pincészetek, kiállítók számára volt tágasabb a tér, de immár kétezernél is több vendég fért el, kényelmesen.

További előnye volt az új helyszínnek a nagy belmagasság, a tágas légtér. A legtöbb kiállító a Millenáris B épületében kapott helyet. Ez a helyszín igen felkapott, sorban fordulnak meg itt különböző rendezvényekkel politikusok, egyre több a gasztronómiai tárgyú és egyéb kiállítás, de szívesen bérlik ki nagyobb magáncégek is, céges rendezvényeikhez. A helyszín kétségkívül nagy és izgalmas, ugyanakkor kicsit olyan, mintha a Csillagok háborúja című filmből a Halálcsillagra tévedtünk volna, mindenhol vaslépcsők, acél és vastartó rudak, traverzek, „parancsnoki híd”, tartó oszlopok.

A szervezők igyekeztek valami kis rendszert is vinni a borászok elhelyezésbe. Az emeleti részen kapott helyet Tokaj és Somló, a lenti részen többek közt Szekszárd, Villány, Sopron, Mór, a meglepőn sok kiállítóval jelen lévő Etyek, a balatoniak és a határon túli magyar borászatok. Külön kihívás volt megtalálni a Mátrai szekciót, ehhez egy vaslépcsőn kellett felmászni az emeletre, de nem a tokaji és somlói oldalon, hanem a velük szemközti másikon. Amikor az ember felért, akkor azt hitte, hogy ott nincs is semmi, csak szuper kis pihenő sarok kialakítva, puffokkal, babzsák fotelekkel, székekkel, VIP teremmel. Viszont ha a fal mellett balra tovább mentünk, akkor egy külön terembe értünk, ahol a mátrai pincészetek rejtőztek. Az kívülről, lentről nézve pedig olyan volt, mintha ez egy repülő lenne, és föntről kinéző, a lenti tömegre lenéző kóstolók mintha repülnének, de legalább a mátrai hegycsúcsokról szemlélnék a többieket.

Pedig érdemes volt ide feljönni, mert nagyon komoly volt a mátrai kínálat. A mindig megbízhatóan magas színvonalat hozó Mátrai Tőkések (Losonczi Bálint, Karner Gábor és Szecskő Tamás) mellett itt volt remek chardonnay-jával és pinot-jával Benedek Péter, két régebbi klasszikus a Bárdos és fia, és Ludányi, továbbá a két új és egyre jobb borokat produkáló, a Centurio borház és Csernyik István, továbbá a Kovács Pince is a Zitakötő nevű borával. Sajnálhatja, aki idáig nem jutott el, fel. Persze érthető is ha nem, hiszen időközben az érdeklődés akkora lett, hogy a Millenáris B épülete mellett még egy kóstolótermet kellett berendezni, mégpedig a bejárattól jobbra, a volt Csodák Palotája helyén. Itt kapott helyet Badacsony, Eger és a főleg külföldi borokat felvonultató borkereskedések is.

A kiállítók, borászok és borok ilyen rengetegében nehéz az eligazodás, a bőség zavarával küzd mindenki. A szervezők a Borjour honapjára már jó előre kirakták a résztvevők teljes listáját, így aki akart már időben megtervezhette magának otthon a követendő „haditervet”, bejárandó útvonalat. A tavalyi évben a szervezők készítettek egy remek kiadványt, egy Bornoteszt, ami tartalmazta az összes kiállító borász adatait, elérhetőségeit és az általuk hozott borokat, azok fő jellemzőivel, paramétereivel. Idén is sokadmagammal kerestem ezt a kiadványt, de sajnos csalódottan kellett tudomásul vennünk, hogy idén ilyen nem kézült. Így mindenkinek a saját kóstolási tervére kellett hagyatkoznia. Találkoztam is olyanokkal, akik ezt a saját akciótervet magukkal hozták és lelkesen pipálták, hogy mi volt meg, majd a zárás előtt egy órával azon aggódtak, hogy mennyi minden van még vissza, és hogy reménytelen lesz ezt már végig csinálni.

 Fotó: Kovács István

Valahogy így jártam én is, a 150-es borászlistát előbb 50-re szűrtem, majd ezt is kénytelen voltam megfelezni a helyszínen. Annak ellenére, hogy már a korábbi turnusra neveztem és kb. fél háromkor belecsaptam a kóstolásba. Szerencsére kiöntő és köpőedény volt mindenhol, így aki kóstolni jött és nem azzal a céllal, hogy a belépő minden egyes forintját leigya, az tudott magára vigyázni, és még esélye volt józanul elhagyni a helyszínt.

Na de térjünk rá a borokra! Az első kb. két-három órában, amikor még nem volt tömeg, remekül haladtam, a tokaji és somlói sorral kezdtem. A tokajiak közt mindenképp említést érdemel a Kardos pince 2009-es Betsek furmintja, ami meglehetősen komplex bor, és a kb. 15 g/liter maradékcukor miatt nagyon itatja magát. Részben tartályos, részben új és régi hordós tételek házasításával készült, ami az egyedi karakterét meghatározza. A Szent Tamás Pince 2011-es Mád Furmintja kiváló kezdeményezés, hiszen a mádi kistermelőktől felvásárolt szőlőből készült bor, igazi minta arra, hogy a korábbi mennyiségi szemléletű kistermelőket át lehet állítani a magasabb minőség felé, kicsit magasabb felvásárlási árakkal és az eredmény egy jó ivású, ugyanakkor eléggé komplex és a mádi terroirt bemutató jól árazott bor lesz. Ugyanettől a pincétől egy magasabb szintet és minőséget képviselt két dűlős bor, a furmint és hárs alkotta 2011-es Nyulászó, valamint 2001-es Percze furmint. Ezek a borok sokkal komplexebbek, testesebbek, izgalmasabbak, Tokaj új vonalának kiemelkedő példányai. Szintén ezt viszi a Pannon Tokaj két 2011-es válogatott tétele, a Dominium Furmint és a Dominium Hárslevelű. A finom seprős kevergetés hatására friss, gyümölcsös, üde nem nehézkes, ugyanakkor az ásványosság is gyönyörű szépen megvan bennük.

Furmintban az Oremus Mandolás mindig is viszonyítási pont volt. A most hozott 2011-es évjárat kicsit frissebb és könnyedebb, de talán komplexebb, mint a korábbi évjáratok, továbbra is fajta egyik etalonja. Szintén remek volt a Patricius 2011-es furmintja, melyet már többször volt módom kóstolni, a palackban töltött idő csak jót tett neki, egyre szebb. Kicsit más stílust követ a Pendits a 2009-es Karakó dűlős furmintjával, melyben komolyabb hangsúlyt kap a hordós érlelés, de ez remek

egyensúlyt alkot a mézes, aszalt gyümölcsös és ásványos jegyekkel. Érdekes színfolt volt, az általam eddig még nem ismert Chateau Cloche melynek pincéje Szerencsen található, míg a szőlőik Mádon a Betsek és a Makkos dűlőkben. A komplett sort kóstoltam, de kiemelkedett belőle a 2008-as száraz szamorodni, annál is inkább, mert ma már nagyon kevesen készítenek ilyet. Valamint a 2008-as 5 puttonyos aszú, ami nagyon szép frissességet és üdeséget mutató tétel, mézes, aszalt gyümölcsös, remek savakkal, amelyek szép egyensúlyt alkotnak a 125 g/l maradékcukorral és a 13%-os alkohollal.

A somlóiak közül először Spiegelberg István borait kóstoltuk, a 2010-es olaszrizling és a szintén 2010-es Nászéjszakák bora, könnyedebb, gyümölcsösebb, üdébb, hölgyek számára is kedvelhetőbb vonal, míg a 2009-es olaszrizling már testesebb, komolyabb, érettebb jegyeket mutató komplexebb bor. Kihagyhatatlan volt nagy kedvencünk Somlóról Fekete Béla bácsi. Nála először a 2009-es juhfarkot néztük, majd hogy keverjük az évjáratokat és fajtákat, a 2008-as hárslevelűt és a 2007-es olaszrizlinget. Mindhárom egységes stílusú, nagyon szépen érlelt, komplex bor, hosszan tartó, szinte végtelen utóízzel.

Közben megérkezett a nagy tömeg, így ideje volt felfedezni mást is, így rá kellett, hogy forduljunk a badacsonyi borászok sorára. De előtte még megálltunk a móri Bozóky pincénél, akik hoztak könnyű reduktív borokat, egy komolyabb és nagyon szép, érett szamorodnis jegyeket mutató 2008-as ezerjót, valamint náluk volt az este egyik kiemelt különlegessége egy 1978-as(!!!) évjáratú, azaz 35 éves Leányka. Ez kihagyhatatlan volt, sokáig kellett ugyan szellőztetni, de nagyon szép palackbuké jellemezte, a hosszú érlelés jegyei lassan nyíltak, a kb. 20 g/l maradékcukor és a savak még mindig tartják. Mindenképp az este egyik meglepetése!

A badacsonyi sor nagyon erősre sikerült. A Laposa pincénél kezdtük, ahol egy rajnai rizlinget kaptunk először, melyben a gyümölcsök mellett már érezhetően kialakult a petrolos aromavilág. Az olaszrizling válogatás, pedig testes, tömény vastag, érett izgalmas komplexitásával és hosszú utóízével ejtett rabul. Kihagyhatatlan volt Málik Zoltán, őt tavaly fedeztük fel, és azt mondtuk, hogy ez bárcsak előbb bekövetkezett volna, mert akkor már korábban is tudtuk volna kóstolni remek borait. Ő a megfelelő ideig történő hordós és palackos érlelés híve, és borait csak akkor dobja piacra, ha véleménye szerint azok már készen vannak. Olyan hagyományos és régi fajtákkal is dolgozik, mint a bakator és a zeusz, és ezeket igyekszik szárazra kierjeszteni. Most is hozott belőlük, a 2001-es zeusz és a szintén 2010-es bakator is sokak kedvence volt. Természetesen a badacsonyi kötelező fajtákból is kiváló borokkal rukkol elő, mint az olaszrizling, a szürkebarát, és a most is hozott kiemelkedő 2009-es kéknyelű. Nála azonban az igazi kuriózum a Budai zöld, melynek 2010-es évjárata annyira különleges és egyedi, hogy az az igazi borrajongók számára kihagyhatatlan.

Kóstoltunk még a Borbély pincétől is, tőlük a két újdonságot, a két 2010-est, a rajnai rizlinget, amelyben egyre szebben elsimulnak és beépülnek a hordós érlelés jegyei, valamint a szürkebarátot, amely azonban még nagyon friss palackozású, nagyon sokrétű, de még idő kell neki, hogy összeérjenek benne a komponensek.

Kihagyhatatlan volt még ugyanitt a Váli, a Sabar, Orbán Gergely és a Pálffy pince. Nekem sajnos mégis ki kellett most hagynom, hogy még néhány vörösborra is jusson idő zárás előtt. Meg aztán érződött a tömeghatás is, vagyis a borok egyre gyorsuló ütemben fogytak. Ahogy az egy ilyen nagy létszámú rendezvényen lenni szokott a szokásos borértő közönség mellett egyre több volt a mennyiségi ivó is, akik mindenhol mindent eltüntetettek, csak legyen még, jusson még nekik. Persze ez nem is volt olyan nehéz, hiszen a szervezők egy borásztól fajtánként kilenc üveggel kértek. Könnyű belátni, hogy a népszerű pincék kiemelt borai, csúcsborai ilyen mennyiségek mellett hamar elfogytak. Sajnos így jártam és én is például a Vesztergombi és a Malatinszky borokkal, sőt a villányi Heumann pincénél is az utolsó pohárral sikerült elcsípni.

Megismertük viszont a szekszárdi Szeleshát pince három újdonságát. A 2011-es Syrah még nagyon friss és fiatal, hiszen a 2008-as telepítés szűztermése, ennek köszönhetően inkább gyümölcsösségével hódít, mintsem a nagy testével. A 2009-es Tábornok névre hallgató kékfrankosban egyelőre a fa, a hordó a domináns, ízben is illatban is csoki, kávé, karamell, gyümölcsök csak szolidan, még idő kell neki. A 2011-es cabernet franc viszont kellemes meglepetés volt, könnyeden gyümölcsös, közepes testű, jól iható, jól eső bor. A szintén szekszárdi Vida pincészet két vörösbora közül a 2012-es kékfrankos még borzasztó fiatal, fele tartályban, fele hordóban érett, látszik, hogy a könnyedebb hangszerelésre, a gyümölcsösségre, a jól fogyaszthatóságra törekedtek vele.

A kékfrankos, merlot, cabernet franc és pinot noir alkotta 2008-as Estve cuvée a pince alap vörösbora, könnyű, ugyanakkor jó ivású, bármelyik hétköznap este lecsúszik a vacsorához. Folytattuk szekszárdi sorunkat Németh Jánossal, a 2009-es syrah nagyon új tétele a pincének, hiszen a 2004-es telepítésű szőlő gyümölcse, míg a cabernet sauvignon már egy sokkal komolyabb, testesebb masszívabb bor volt. A Merfelsz pince 2011-es Éjszakai repülés fantázianevű borával repültünk tovább, mely a nevét onnét kapta, hogy olyan sötét színű és izgalmas, mint a borász repülőpilóta édesapjának éjszakai repülése. Hasonlóan izgalmas volt, a vonzó Esti csók nevű 2009-es merlot, cabernet franc, kékfrankos, nero és zweigelt fajtákból készült házasítás. Erre mondják, hogy „Nomen est omen”, sokak kedvence.

Sikerült még néhány vörösbort tesztelnünk a soproni Pfneiszl pincénél, mindenekelőtt jó formában lévő kékfrankost, aztán a már említett mátrai borászoknál remek pinot noirt, kékfrankost. A villányiak közül most is hozta a kötelezőt Gere Tamás Aureusa, a Vylyan borai, valamint Heumann borok. Aztán többre sajnos nem maradt se időm se energiám. Egyrészt el is fogytak, másrészt záróra következett.

A kijárat felé igyekezve egyre több pohártörést is hallottunk, nekik sem kellett kissé becsípve bíbelődni a pohár visszaváltással, a kapott kis kék korong keresgélésével, amiért a pohárbérlés fejében leszurkolt pénzüket visszakaphatták volna. Szomorúan konstatáltuk az egyes standok mellett elhaladva, hogy „ezt se sikerült megkóstolni, meg még emezt se”. Na mindegy, majd máskor, más alkalommal, vagy jövőre ugyanitt. Merthogy szerintem az új helyszín bevált, és esélyes arra, hogy a Borjour Magnum jövőre is itt legyen, hasonló kínálattal, hasonló tömeggel. A végére pedig álljon itt egy beszédes adat, melyet a szervezők a zárás után hoztak nyilvánosságra: „2500 látogató, 150 borász, telt ház és a végén több mint 6000 üres palack...”. Erre mondják azt, hogy: Nem kis buli volt.