Amikor leveszünk egy palack bort a polcról és megvásároljuk, akkor fizetünk a benne lévő boron kívül több más dologért is. Kifizetjük a palack, a címke, a csavarzár vagy dugó és a kartondoboz árát is, de szállítási költség is felmerül. Ha ezeket a költségeket egységnyinek vesszük - tegyük fel, hogy 300 forint egy palackra - akkor láthatjuk hogy mondjuk egy 800 és egy 1600 forintos rozé vagy egy 1300 vagy egy 2500 forintos vörösbor esetében arányaiban mennyivel több figyelem tud jutni magára a borra. A pénzünkkel arányosan a legnagyobb minőségbeli ugrást ezen a szintén érjük el, innen felfelé már nem lesz akkora a ugrás egy 5000 vagy 8000 forintos vörösbor esetében.

A sör az elmúlt évszázadok során jellemzően kisüzemi, kézműves termékből nagyüzemi, iparilag előállított termék lett. A borok esetében is jelen van ez a fajta ipari mértékű borgyártás, de szerencsére itt kisebb mértékben. Magyarországon fogyasztóként szerencsések vagyunk abból a szempontból, hogy sok kis borvidékünk van, ahol rengeteg, különböző méretű pincészet tevékenykedik, így egy bizonyos szint felett már nem a nagyüzemi borok a jellemzőek. És mi a különbség a kettő között? A nagyüzemi előállítás mentén sokkal fontosabb, hogy uniformizált, nagy mennyiségben is közel egyenletes minőségű termék kerüljön előállításra, mégha ez a minőség nem is feltétlen túl jó. Így aztán eltörpül az évjárat és a termőhely illetve a szőlészi-borászi döntések jelentősége, cserébe előtérbe kerül a borkémia, így a nap végén elveszik a bor valódi arca.

 

Amikor a must borrá erjed, akkor a benne lévő szőlőcukorból alkohol lesz, és normális esetben szinte a teljes cukortartalomból alkohol képződik. Persze vannak kivételek, de ezek főként, kis kivételtől eltekintve speciális eljárással készülő desszertborok (lásd Tokaji Aszú), ezeket nem érdemes ide keverni. Egy bor jó esetben olyan szőlőből készül, aminek megfelelő beltartalmi értéke van, és megalapozza azt, hogy gazdag illat- és ízvilággal rendelkező bor készülhessen belőle. Ha viszont a mennyiségre helyezik a hangsúlyt, akkor abból a szőlőből gyengébb bor lesz, aminek a fogyaszthatóságát a cukortartalmával lehet elősegíteni. Ha tehát egy félédes vagy félszáraz, 800-1000 forintos borral találkozunk, akkor azt érdemes nagy ívben elkerülni - már csak azért is, mert ez a maradékcukor oka lehet a másnapi fejfájásunknak.

A borfogyasztásnak is van szezonalitása. Nyáron, nagy melegben vagy az őszi-téli hidegek közepette más ételekre, ízekre vágyunk, és a borok esetében is jelentkezik ez. A könnyed fehérboroknak illetve a rozéknak jellemzően melegebb időkben, jól behűtve frissítőként van a szezonja, vörösbort - főleg testesebb fajtát - sokkal inkább ősszel vagy télen fogyasztunk, amikor a hideg időben jól esik egy kis lélekmelengető. Ezek nem kőbe vésett szabályok, így ha nyáron mégis vöröset fogyasztanék, akkor inkább valami könnyedebb, gyümölcsösebb tételre szavaznék, ha pedig télen fehéret bontok, akkor az inkább egy tartalmasabb, akár hordós tétel lesz.

 

Nehéz eligazodni ebben az útvesztőben, mert rengeteg a fajta a boltok polcain akár fehér-, akár vörösborról beszélünk. Minden fajtának megvan a saját fajtajellege, így hogy ha megszeretjük mondjuk az Irsai Olivér friss üdeségét, a furmint savait, a kékfrankos gyümölcsös-fűszeres jellegét vagy a merlot bársonyosságát, akkor érdemes visszatérni a fajtához, és kísérletezni, jobban megismerkedni vele.

A cuvée-k vagy más néven házasítások több különböző fajtából készülnek. Vannak klasszikus házasítások, mint az Egri vagy Szekszárdi Bikavér. A különböző fajták akár jól kiegészítik egymást és így a borász kiélheti a fantáziáját és egy még jobb bor készülhet, de gyakori szempont, hogy évről évre kiegyensúlyozott minőséget lehessen elérni. Sajnos igaz a másik véglet is, amikor egy gyengébben sikerült fajtabort “beházasítanak”, hogy értékesíteni tudják. A rozé tipikusan olyan bor, aminek jól áll a házasítás, így gyakran láthatjuk különböző pincészeteknél, hogy cuvée-t készítenek belőle.

Nagy divatját éljük manapság a buborékos tételeknek, legyen az habzó, gyöngyöző vagy pezsgő. Egy fontos különbség van: a habzó- és gyöngyöző borok szén-dioxid hozzáadásával készülnek, előbbinek nagyobb, utóbbinak kisebb a szén-dioxid tartalma. Ezek az italok elsősorban könnyed, nyári frissítőként állják meg a helyüket. A pezsgőben viszont a szén-dioxid természetes úton keletkezik, jellemzően egy másodlagos-, ritkábban az első (és egyetlen) erjedési folyamat során. A pezsgőnek komoly tradíciója van, és jóval nagyobbak a benne rejlő lehetőségek. A pezsgő esetében az édességi kategóriák nagyban eltérnek a csendes- és habzó/gyöngyöző boroktól, itt jellemzően a brut és extra dry kategóriákból érdemes választani, ha minőségibb alternatívát keresünk. A félszáraz és édes pezsgőket viszont tanácsosabb elkerülni, mert egyrészt itt talán hatványozottan igaz, hogy a cukrot a gyenge minőségű alapanyag “elfedésére” használják, másrészt könnyen fejfájás lehet pár pohár eredménye, ugyanis egy liter édes pezsgőben jellemzően 60-70 gramm cukor van.

 

Jó választás, ha közvetlenül a termelőtől vesszük a bort, de ha nem borvidéken élünk vagy nem kirándulunk arrafelé, akkor két fő lehetőség közül választhatunk. Maradhatunk például a kedvenc diszkont áruházunknál. Ennek előnye, hogy kedvezőbb áron juthatunk a borokhoz, amelyeket neves borszakértők segítségével válogattak a számunkra. Ugyanakkor nincs az üzletben szakértő segítség, így leginkább tapasztalati úton van lehetőségünk  közelebbről megismerkedni a kínálattal. A borkereskedések és vinotékák éppen a másik oldalt képviselik. Ide betérve ha azt mondjuk az eladónak, hogy szeretnénk egy könnyed, friss, ropogós fehérbort, vagy egy komoly, testes vöröset, akkor segítenek eligazodni az egyébként szélesebb, de jellemzően magasabbra árazott kínálatból. Érdemes még körülnézni nagyobb trafikokban, ugyanis ezeken a helyeken sokszor meglepően jó kínálat tud lenni kedvező áron, azonban szakértő segítségre itt is ritkán számíthatunk.

Amíg a belépő palackos borok esetében gyakran csak a szőlőfajta, ritkábban a borvidék is meg van jelölve, addig egy szintet átlépve már biztos, hogy a pincészet nevével és az évjárattal is fogunk találkozni. Előbbiek jellemzően földrajzi jelöléssel vannak ellátva, mint például Dunántúli vagy Felső-Magyarországi, addig egy neves pincészet esetében szinte biztos, hogy OEM vagyis oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel fogunk találkozni hátcímkén, mely egyfajta garancia is a magasabb minőségre. Több borvidéknek, például Villánynak saját eredetvédelmi rendszere van három szinttel, ahol a védett eredetű classicus, prémium és szuper prémium egyre magasabb minőséget jelöl.

Ha megvásároltuk a nekünk szimpatikus bort, előfordulhat, hogy már aznap szeretnénk élvezni, de lehetséges, hogy csak hónapok vagy pár év múltán kerítünk sort az adott palack felbontására. A bor egy kényes, gyakran kézműves termék, sokkal több odafigyelést igényel, mint mondjuk egy üdítőital vagy UHT tej. Fontos, hogy védjük a napfénytől, különösen igaz ez az átlátszó fehér üvegbe palackozott borok esetén. Egy spájz vagy kamra megfelelő környezet a bornak, és ha parafa dugóval van lezárva, akkor mindenképp fektetve tároljuk, nehogy a dugó kiszáradjon.

A bor megfelelő élvezetéhez fontos odafigyelni a hőmérsékletére. A fehér- és rozé borokat valamint a pezsgőt hűtve érdemes fogyasztani, és praktikus neki megadni az időt, hogy valóban le tudjon hűlni, ennek érdekében legalább egy nappal a tervezett fogyasztás előtt érdemes a hűtőbe tenni. Rossz ötlet, hogy nyáron a frissen vásárolt palack fehér- vagy rozé bort este, 1-2 óra hűtés után felbontsuk, mert nem lesz még igazán élvezhető állapotban, ugyanakkor a mélyhűtőt sem javaslom. A nem megfelelően lehűtött pezsgőt veszélyes is lehet kibontani, ugyanis sokkal nagyobb eséllyel fogja kilőni a dugót. Mostanában egyre több helyen látni, hogy nyáron hűtve is árulnak borokat, így ha annak ellenére vágyunk egy frissítő pohár borra, hogy nincs otthon a hűtőben, akkor inkább keressük az ilyen lehetőségeket.

A vörösborok esetében fordított a helyzet, szokták mondani, hogy pincehidegen érdemes fogyasztani őket, ez körülbelül 18ºC fok, könnyedebb vöröseknél ez lehet kicsit alacsonyabb, testesebbnél magasabb lehet. Borhűtő vagy hűvös kamra, pince híján én szobahőmérsékleten fogyasztom a vörösbort, mivel hűtőből kivéve a vörösbor nem lesz kellően élvezhető.

A bor élvezetének fontos eleme a megfelelő pohár kiválasztása. Egy vizes pohár vagy egy kis méretű “borospohár” nem tudja megfelelően elősegíteni a bor által nyújtott élményt, így inkább ezeket hanyagoljuk ilyen célra. Vannak különböző alakú és méretű fajta-specifikus poharak, de nem feltétlenül érdemes elsőre ilyen mélységekben belemenni a témába. Én azt javaslom, hogy univerzális “kóstolópoharakat” érdemes beszerezni, melyek körülbelül 4-5 deciliter űrtartalmú, kelyhes alakú, száras, talpas poharak, melyek fehér üvegből vagy kristályüvegből készülnek. A pohár űrtartalma azért is fontos, mert maximum harmadáig érdemes tölteni a borból, így van hely a bort a pohárban megforgatni, hogy az a levegővel érintkezve megfelelően ki tudja adni illat- és ízjegyeit, aromaanyagait. Van még egy fontos dolog, ami elválasztja a laikus és a haladó borfogyasztót, mégpedig az, hogy a pohárnak a szárát illik és praktikus fogni. A kehelynél fogott borospohár szerencsétlen abból a szempontból, hogy a kezünk melege melegíti a bort, ami nem kívánatos. Ha a pohár szárát fogva instabilnak érzed a poharat, rakd a kisujjadat a pohár talpa alá.

 

Ha bort fogyasztunk, akkor azt tegyük főként azért, mert az általa nyújtott érzékszervi élményekre vágyunk. Érdemes megfigyelni, hogy egy adott bor mit nyújt, és ebből mi tetszik számunkra jobban vagy kevésbé, ez elősegít minket a saját ízlésünk kialakításában. Először nézzük meg a bor színét: szalma- vagy citromsárga, esetleg zöldes, hagymahéj vagy lazacszín, rubin- vagy bíborvörös? Forgassuk meg a bort a pohárban, hogy érintkezzen a levegővel, majd szagoljunk bele. Ezután vegyünk a szánkba egy kortyot és járassuk körbe, hiszen a nyelvünk más-más részei különböző ízjegyek érzékeléséért felelősek. Figyeljük meg a bor lecsengését, mennyire hosszú, illetve mennyire szárítja a szánkat. Az illat- és ízjegyek lehetnek gyümölcsösek, fűszeresek vagy ásványosak, de más egyéb jegyek is megjelenhetnek a borban, aminek felfedezése új, érdekes tapasztalatokat fog adni számunkra. A borkóstolást tökélyre fejlesztheted a Borkollégium kurzusain.

Ha jellemzően többszöri nekifutásra fogyasztunk el egy palack bort, és akár nem egymást követő napokon, akkor érdemes beszereznünk egy vákuumzárat ahelyett, hogy visszazárnánk a csavarzárat vagy visszadugnánk a dugót. A szerkezet lényege, hogy kiszívjuk a levegőt a palackból, így a bor nem tud tovább oxidálódni és napokig megtartja a fogyaszthatóságát. A pezsgők speciálisak a buborékok miatt, amit praktikus a palackban tartani. Vannak olyan régi legendák, mint a palack szájába tett kiskanál, de ha szeretnénk másnap is élvezni a buborékokat, akkor praktikus pezsgőzárót venni, mely ezt lehetővé teszi.

Érdemes odafigyelni az évjáratokra. Könnyed, gyümölcsös fehér- és rozéborokat a legtöbb esetben érdemes a szüretet követő évben elfogyasztani, mert azok a primer jegyek, amitől ezt a kategóriát szeretjük, ilyenkor mutatják legszebb arcukat. Komolyabb, akár hordós érlelésű fehérek esetében a bor néhány év múlva is szép arcát mutatja, de igazán komoly vörösboroknál vagy pezsgőknél megfelelően, vagyis jellemzően pincében vagy  trezorban tárolva évtizedek múltán is élvezhető lesz az ital.