Egri sikerek a világ legnagyobb jótékonysági borversenyén
április 08. 09:22
Két egri pincészet is kiválóan szerepelt a New York államban megrendezett Finger Lakes Nemzetközi Borversenyen, amely a világ legnagyobb jótékonysági borversenye.
Több mint negyedszázadnyi ország közel 4 ezer bora között mérettettek meg a magyar borok is, amelyeket Master of Wine-ok és más szakértők bíráltak el. A borverseny bevételeiből rákos gyerekek táboroztatását szervezik.
Idén Magyarországról egyedül a Matias Pincészet hozott el aranyérmet jégborával, ám az Egri Borvidék összesen öt ezüstéremmel lett gazdagabb. Az Egri Borvár – Tóth Ferenc Pincészet 2014-es évjáratú Egri Leánykája, a 2013-as évjáratú Egri Bikavér és az Egri Bikavér Superior, valamint a St. Andrea Szőlőbirtok 2014-es Napbor Egri Cuvée-je és a 2013-as Áldás Egri Bikavér bora kapta meg a nemzetközi viszonylatban is magasan jegyzett borverseny szép elismerését.