Fröccs

Egy csoki, ami még több mosolyt csal az arcodra

Március 04. 16:24
Ez az a csoki, amely nemcsak „boldogsághormont”, hanem még szeszt is tartalmaz, így könnyen be is csíphet tőle a fogyasztója. A japán Morinaga Koeda 1971 óta létezik, csokis pálcikáik hagyományos, elterjedt csemegének számítanak. Most megalkották a limitált sorozat egyik prémium termékét, a Koeda Premium Aromatic Whisky édességet.
 
A díszcsomagolású alkohol édesség ára 298 jen, vagyis 720 forint, amiben 3,1 % szesz van - írja az Origo.hu. Európában sajnos egyáltalán nem kapni.

A presztízsét és az árát kell emelni a magyar bornak

Március 04. 14:48
Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszter-helyettese szerint a közép- és hosszú távú cél az lenne, hogy emelkedjen a bor értéke. „A vásárlók ne csupán az olcsó árat nézzék, hanem azt is, hogy milyen minőséget képvisel. Szerencsére egy ilyen versenyen mindenkinek egyenlő esélyei vannak, komoly sommelier-ék, bormesterek is vannak a zsűriben, de azt is látni kell, hogy az európai beszerzők nagyon pontosan tudják, mire van szükségük. Meghallgatják az itteni szakemberek tanácsait, de tudják, mit szeretnének. Az igények piaconként változnak, ezért jó, hogy a magyar paletta nagyon színes. Nem kell szégyenkeznünk, van elegendő borunk, de a presztízsét, árát kell emelni a magyar bornak.”
 
Dinamikusan nő a magyar borok exportja, de még mindig olcsóbb a magyar bor, mint például az osztrák - mondta el az Infórádónak a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszter-helyettese. Szabó László hozzátette: a minőséget és a magyar bor presztízsét kell növelni.
 
Szabó László kiemelte: „mindenképpen az lenne a cél, hogy ne mennyiségben, hanem minőségben és presztízsben tudjunk nőni. Erre az ilyen események, mint a Lidl Borexpója, kiválóak. Ők itt több száz borásztól hétszáz bort kóstoltatnak meg, egyrészt ők is kiválasztják azokat a borokat, amelyek a magyar polcokra fognak kerülni, másrészt több ország - Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Románia, Németország, Egyesült Királyság, Horvátország - beszerzői is itt vannak, akik kiválogatják azokat a borokat, amelyek a piacaik ízlésének megfelelnek. Van, ahol a bikavér a legnépszerűbb, máshol a félédes borokat szeretik, van, ahol kifejezetten az aszúra mennek rá, de a furmint is egyre nagyobb teret nyer, nagyon népszerűek a magyar kékfrankosok.”
 

Hátrányos helyzetű gyermekeket támogat az Étterem Hét

Március 04. 11:40

2016. március 21. és 27. között már tizedik alkalommal kerül megrendezésre az Országos Étterem Hét. A jubileumi esemény bevételének egy részét hátrányos helyzetű gyerekek támogatására, a Gyermekétkeztetési Alapítványnak ajánlják fel. Ez alatt az egy hét alatt több mint 130 felső- és középkategóriás étterem erre az alkalomra összeállított menüjét kóstolhatják meg az érdeklődők.

Kiss Zoltán, a programot szervező DiningCity étteremajánló képviselője a március 3-ai beharangozó sajtótájékoztatón elmondta: a program keretében az éttermekben fogyasztó minden vendég után ötven forinttal támogatják az alapítványt. Kiemelte, több mint huszonöt vendéglátóhely jelezte, hogy további ötven forinttal járul hozzá a gyűjtéshez. A kitűzött cél, hogy legalább 2016 gyerek jóllakhasson a felajánlások révén.

A Gyermekétkeztetési Alapítvány képviseletében Berta Klára elmondta, Magyarországon 400 ezer gyerek éhezik és húszezren vannak, akik csak az óvodában vagy az iskolában jutnak elegendő ételhez.

A vendégek háromfogásos ebéd- vagy vacsoramenüt fogyaszthatnak 3300 forintos áron, az úgynevezett prémium menüt pedig 4900 forintért kínálják.

Idén először különleges borajánlóval is készülnek bizonyos éttermek. Kovács Antal háromszoros bajnok magyar sommelier kézműves borokból, azaz ipari technológiák és adalékanyagok nélkül készült borokból álló tíztételes sort állított össze, melyből egy-egy étteremben az adott menühöz illő három fajtát kóstolhatnak meg a vendégek.

A programban résztvevő éttermekben limitáltak a helyek, foglalni kizárólag online, a www.etteremhet.hu oldalon lehet. A foglalásról a vendégek e-mailben kapnak értesítést.

(MTI)

Nagyot nőtt a Lidl borexportja 2015-ben

Március 04. 09:39
Immáron harmadik alaklommal szervezték meg a Lidl Wine Expo 2016 rendezvényt, amelynek célja a magyar bortermelők támogatása, a magyar borok Európán belüli népszerűsítése, az export és a gazdasági növekedés elősegítése. A tavalyi évben több mint 11 millió palack magyar bort értékesített a Lidl Magyarország, melyből 4 millió palackot, 1,4 milliárd forint értékben külföldre exportált az áruházlánc. A külpiacok számának bővülése és ezzel együtt a közel 30%-os exportnövekedés a Lidl Wine Expo Hungary programnak is köszönhető.
 
A Lidl a magyar beszállítókért programmal összhangban kiemelten fontosnak tartja, hogy a kiváló minőséget képviselő kisebb családi és kézműves pincészetek is lehetőséget kapjanak a külföldi piacokon való megjelenésre. Ennek érdekében a vállalat 7 magyar borrégió több száz borát mutatja be 6 európai ország Lidl képviselőinek azzal a céllal, hogy minél több hazai bor váljon elérhetővé a külföldi áruházak polcain is. Az idei rendezvény rangját emelte, hogy a kóstolók között jelen volt két nemzetközileg elismert borszakértő is, Caroline Gilby, valamint Richard Bampfield Master of Wine-ok - írja az Élelmiszer.hu.
 
A kezdeményezés sikerét mutatja a termelők expó iránti fokozódó érdeklődése is, hiszen idén a legnagyobb a borválaszték – 132 hazai borászat, több mint 700-féle borával ismerkedhetnek meg a Lidl borszakértői. A programnak is köszönhető, hogy míg 2014-ben 6 európai ország mintegy 900 Lidl üzletében váltak elérhetővé a magyar borok, addig tavaly óta már 8 európai ország, több mint 2100 Lidl áruházában kaphatóak ezek a kiváló minőségű termékek.
 
Az esemény sajtótájékoztatóján bemutatták a három legnépszerűbb, Lidl által külföldre exportált magyar borfajtát is. Az áruházlánc rendelései alapján tokaji furmint, a tokaji hársfalevelű és az Egri Bikavér voltak a legkedveltebb magyar borfajták az európai országok Lidl vásárlóinak körében.

Ezek az italok segíthetnek a fogyásban

Március 04. 06:15
A fogyáshoz elengedhetetlen az egészséges életmód, és ha ezt még kombinálja valaki ezekkel az italokkal, akkor ez a módszer segíthet a kilók leadásában. Nézzük mit ajánl a Házipatika.hu:
 
Kávé
Kutatások szerint napi 2-3 csésze kávé (edzés előtt) hatására sokkal hosszabb és kemény edzéseket lehet folytatni ahhoz a teljesítményhez képest. Fontos, hogy a kávét feketén a leghatásosabb. 
 
Víz jéggel
A hideg italok több energia elégetésére készteti a szervezetet.
 
Zöld tea
Nemcsak kalóriamentes a zöld tea, hanem hatására a szervezet gyorsabban égeti el a zsírt.

A Bükki borvidék kincse

Március 03. 18:44
Sándor Zsolt borászata Miskolc szívében a történelmi Kis-Avas részén található, ahol már a XVIII. században komoly pincerendszer épült ki. Talán kevesen tudják, hogy 1970 óta önálló a Bükki borvidék. 
 
„Jelenleg ugyan Csipkerózsika-álmát alussza, de vannak biztató jelek az újrakezdéshez.” – nyilatkozta Sándor Zsolt a Borravaló.hu-nak.
 
„Fontos a természet és a környezetem egészsége, ezért elsősorban saját termelésű, vegyszermentes, azaz organikus szőlőből készítek bort. Boraim elkészítésekor is természetességre törekszem, nem használok semmiféle adalékot, nem emelek mustfokot és nem csökkentek savat. Csak minimális ként és ritkán rezet használok, ha olyan mértékű a lisztharmat vagy peronoszpóra jelenléte. Azt látom, hogy minden a növény kondicionálásán múlik. Vannak saját “koktéljaim” is, ilyen a csalán, dió és zsurló kivonatok, de javarészt kész biotermékeket használok. A kontaktszerekkel való növényvédelem mindennapos jelenlétet igényel. Éppen ezért folyamatosan megfigyelek és remélem, hogy mindig egy-két lépéssel előrébb járok. Művelésmód szerint, ahol már átalakítottam, ott közép magas kordont használok, kart nevelek és rövid csapos metszést alkalmazok, a többinél pedig folyamatosan átalakítok. Átlagban 5-6 hajtás/tőke, amelyen kb. 8 fürtöt hagyok, kivéve a Legénynél, itt 4-5 fürtöt hagyok tőkénként.”
 
A teljes cikket a Borravaló.hu oldalán tudod elolvasni!

Nem játék az ételallergia

Március 03. 15:24
A tojás és a szója mind gyermek, mind felnőtt korban a gyakori reakciót okozó allergének között szerepel Európában. Azonban a gasztronómia és az élelmiszeripar globalizálódik, és ahogy valami új beépül a táplálkozásunkba, úgy jelenthet potenciális veszélyt is - írja az Origo.hu.
 
Allergénnek az olyan táplálék komponenseket hívjuk, amelyek nem várt, jellegzetes immunológiai reakciót indítanak el – ezek általában fehérje természetű anyagok.
 
A szójaérzékenyek száma a teljes populációban 1% körüli. Gyermekkorban a tojásallergia a második leggyakoribb tünetokozó, az európai gyermekek 1-2%-át érinti. Kevésbé ismert tény, de a tojás- és szójaallergia iskoláskorra kinőhető.
 
A  Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége szerint szigorú elkerülő diátát kell tartani, de ezt nehéz megvalósítani, hiszen nem csupán magát a tojást és a szóját kell elhagyni, hanem minden olyan terméket is, amely valamilyen formában tartalmazza ezeket.
 
De már kötelező mindenhol feltüntetni a 14 allergénre vonatkozó tájékoztatást. Gondoljunk csak a pékárukra, illetve a felvágottakra is. 

Egyre nagyobb igény van az egészséges élelmiszerekre

Március 03. 11:49
„A magyarok ellentmondásosan viszonyulnak az egészségtudatosság kérdéséhez. Az egészséges életmód igénye folyamatosan jelen van a hétköznapokban, de a tudatos táplálkozásról sokan lemondanak feltehetően vagy azért, mert az anyagi lehetőségeik szűkösek vagy azért, mert a sok egymásnak ellentmondó információt nem tudják, illetve nem akarják értelmezni” – állítja Vella Rita, a GfK ügyfélkapcsolati igazgatója.
 
A GfK Étkezési szokások felmérése 1989 óta kíséri figyelemmel a háztartások étkezési szokásainak alakulását és változását Magyarországon. 
 
„A jó minőségre való törekvésnek az elsődleges szerepe az egészségtudatosság szempontjából különösen fontos napjainkban, amikor a háztartási kiadások a háztartások költéseinek átlagosan 27 százalékát, azaz közel egyharmadát teszik ki. Ez az arány ráadásul az alacsonyabb jövedelműeknél rendszerint magasabb” – mondta el Vella Rita az Élelmiszer.hu-nak.
 
Az élelmiszerek egészségessége iránti igény azonban határozottan megjelenik – főként – az adalékanyagok (mesterséges színezék, ízesítő, tartósítószer) elutasításában. Ezzel egyidejűleg a fogyasztóknak kevésbé számít a zsír- és a szénhidráttartalom, illetve a biotermékeket is kevesen keresik. Az egészségesség élelmiszervásárláskor elsősorban a nők, a 40 évnél idősebbek, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők számára fontos szempont főleg Budapesten, a Nyugat-Dunántúlon és Észak-Magyarországon.
 
A teljes cikket az Élelmiszer.hu oldalon tudod elolvasni! 

Harmónia és potenciál rejlik ebben a borban

Március 03. 09:32
A bodrogkisfaludi Breitenbach Pince 2013-as Nyerges furmint tételéből a rumos gesztenye illata árad, amely elősre meglepően hangzik, hiszen nem ezt szoltuk meg egy átlagos furminttól. A Metropol.hu így jellemezte a bort:
 
Beleszagolva a pohárba szépen mutatkozik meg a szentháromság: a terroir, a fajta és a hordó együttes harmóniája. Rumos gesztenye illata árad a pohárból. Mellette körte, birs, vanília, száraz mézesség, fémes, vulkanikus ásványossággal. Kandírozott gyümölcsök, elsősorban lime és grapefruit, olajos magvak.(...) Tartalmas, fiatal, fejlődésben lévő bor melyben hatalmas potenciál van.
 
A teljes bejegyzést a Metropol.hu oldalán tudod elolvasni!