Fröccs

Szaúd-Arábiában érdeklődnek a magyar tejelő szarvasmarhák iránt

április 05. 10:46
Hamad Bin Abdul Azíz al-Batsán szaúdi állattenyésztési államtitkár és delegációja április elején Magyarországra látogatott, és röviden ismertették Szaúd-Arábia mezőgazdaságának jelenlegi helyzetét és közeljövőbeli terveit. 
 
Magyarország nagy hagyományú állatfajtáival, kitűnő minőségű tejelő és húsmarháival, valamint takarmánynövény-termelésével lehet fontos partnere a vízigényes ágazatokat 2016-ban feladó Szaúd-Arábiának - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) április 4-én.
 
A szaúdi delegáció vezetője elmondta, hogy bár mintegy 25 milliós állatállománnyal rendelkeznek, mégis mintegy évi 10 millió állatot importálnak a piaci szükségletek kielégítésére. Kijelentette: a szaúdi állattartási ágazat fontos az ország számára, ugyanakkor a víztakarékosság jegyében nagyobb figyelmet szentelnek a takarmánybeviteli lehetőségeknek, valamint az élőállatok és hústermékek importjának is. Jelezte, hogy a közel-keleti országban érdeklődnek a magyar tejelő szarvasmarhák iránt - írja közleményében a szaktárca.
 
Nagy István, parlamenti államtitkár partnere figyelmébe ajánlotta a Magyarországon is tenyésztett, nagy zsírtartalmú tejet adó fajták lehetőségeit, de egyben jelezte, hogy a kormánynak a magyar termőföld védelmét szolgáló politikája tiszteletben tartása mellett a magyar mezőgazdaság változatlanul nyitott a szaúdi befektetők kezdeményezéseire is az állattartó ágazatban. Az államtitkár javasolta, hogy az élő üzleti kezdeményezéseket áttekintve hosszú távon is fenntartható, mindkét fél számára gyümölcsöző terméklánci kapcsolatok jöjjenek létre.
 
A tárgyalások során a felek egyeztettek a magyar-szaúdi együttműködési lehetőségekről a vadászat, oktatás és mezőgazdasági kutatás-fejlesztés területén is - tájékoztatott a Földművelésügyi Minisztérium.
(MTI)

Bormozi nyílt a Balaton déli partján

április 05. 08:54
Megynílt Magyarország első bormozija a Vinovicino a Kristinus Borbirtokon, a Balaton déli partján. 
 
Az egyedi vetítések 18:00 órakor kezdődnek, és egy jegy 690 forinta kerül. A nézőknek lehetőségük van több bort is megkóstolni. A nachos és a popcorn helyett pedig kétfajta ropogós grissini snacket kínálnak, amelyekhez szósz is jár. 
 
További részletek és moziműsor a Kristinus Borbirtok Facebook oldalán.

240 milliárd forint folyt be az állami földárverésen

április 05. 06:22
180 ezer hektárt értékesítettek, amelyből 240 milliárd forint bevétel származott. Ez eddig számokban kifejezve az állami földárverések második szakaszának eredménye.
 
Bitay Márton Örs, az állami földekért felelős államtitkár elmondta, a 6 hétig tartó őszi és a 4 hétig tartó tavaszi árveréseken minden tizedik földvásárlásra jogosult gazda vett földet. Ez 19 ezer birtoktestet és több mint 10 ezer vásárlót jelentett.
 
Hozzátette: az árverések mindenhol nagyobb gond nélkül zajlottak le. Az értékesítési átlagár minden megyében minimum 21-22 százalékkal meghaladta  az OTP Bank és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adott megyére vonatkozó referenciaárait, de volt olyan térség  is, ahol ez a felár 100 százalék körül volt - mondta az államtitkár.
 
Bitay Márton Örs kiemelte, hogy Fejér megyében az állam hektáronként mintegy 500 ezer forinttal kapott többet az egymilliósnál valamivel magasabb referenciaárnál a földárveréseken. Az állami földek értékesítésének célja nem az állami bevételek növelése, hanem az agrárközéposztály megerősítése volt - hangsúlyozta.
 
Az MTI kérdésére elmondta: amennyiben a kormány úgy dönt, hogy folytatódik a Földet a gazdáknak program, a  harmadik szakaszban nemcsak a még el nem kelt földeket hirdetik meg újra, hanem a licitbe bevonhatják a halastavakat és a gyümölcsösöket is. Most azonban még arra nincs lehetőség, hogy több gazdálkodó együtt pályázzon egy-egy nagyobb birtoktestre. Ehhez szintén kormánydöntés szükséges - közölte az államtitkár.
(MTI)

Szurkolj élőben Európa legjobb séfjeinek

április 04. 20:20
Bocuse d’Or Europe történetében egyedülálló lehetőséget kapnak Budapesten a gasztronómia iránt érdeklődők: a világ legrangosabb szakácsversenyét nézhetik végig élőben, a helyszínen. 
 
A leglelkesebb érdeklődők korlátozott számban szurkolói jegyet válthatnak a világ legrangosabb szakácsversenyére és testközelből követhetik a Bocuse d’Or európai döntőjén versenyző séfeket, köztük a Széll Tamás vezette magyar csapatot. A májusban Budapesten tartandó gasztronómiai csúcseseményen a szakmai látogatók mellett először Magyarországon nyílik lehetőség a nagyközönség részvételére is.
 
Az európai döntő, bárhol rendezték is azt, alapvetően a szakmabelieknek szólt és a szakmán kívüli érdeklődők nem vehettek rajta részt. A május 10-11.-i budapesti verseny esetében, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elérte, hogy mindkét versenynapra ezer-ezer néző szurkolói jegyet válthasson és testközelből követhesse 20 nemzet legjobb séfjeinek munkáját. Hazai pályán a Széll Tamás vezette magyar csapatot kiemelt figyelem övezi, s számukra is fontos az itthoni szurkolók buzdítása. Itt dől majd el ugyanis, hogy az erős nemzetközi mezőnyből – az 1987 óta kétévente rendezett világversenyt eddig minden esetben európai csapat nyerte – melyik 11 ország séfje jut el a 2017-es lyoni világdöntőre.
 
A versenyt a Hungexpón, a Sirha Budapest kiállítás részeként szervezik, ahol a szakmai érdeklődőkkel együtt most naponta ezer, a gasztronómia iránt érdeklődő látogató is követheti a kontinentális válogató eseményeit helyszínen. Az online jegyértékesítés április 6.-14.00 órától indul a jegyek a verseny első napjára 3100, a magyar csapat versenynapjára – május 11-ére – 4650, helyszíni jegyvásárlás esetén 7750 forintba kerülnek. 
 
Aki nem szeretne lemaradni erről az egyedülálló lehetőségről, mielőbb vásárolja meg belépőjét.

Az online jegyvásárlásra április 6.-14.00 órától lesz lehetőség, ide kattintva.

Betiltják a nejlon zacskók használatát Franciországban

április 04. 18:04
Júliustól tilos az egyszer használatos műanyag zacskók forgalmazása a francia kereskedelemben. Az intézkedés minden kereskedelmi szektorra vonatkozik, az élelmiszeripartól, a pékektől és hentesektől kezdve a kisebb boltokon és szupermarketeken át a benzinkutakig, a gyógyszertárakig és a piacokig. 
 
Jövő év elejétől a boltok piacairól levehető élelmiszereket is tilos lesz nejlonba csomagolni. Csak bio eredetű és házilag komposztálható (növényi anyagokat, például kukorica- vagy burgonyakeményítőt, algát tartalmazó) zacskókat lehet majd használni a zöldségek, gyümölcsök, húsáruk vagy halak csomagolásához.
 
A környezetvédelmi minisztérium szerint az intézkedés célja a zacskók előállításához és használatához köthető, jelentős környezetvédelmi károk csökkentése. 
 
A biológiailag nem lebomló zacskók több száz év alatt tűnnek csak el. A tengerekben található hulladék 75 százaléka műanyag zacskó,
és a tengeri teknősök 86 százaléka lenyeli, mert összekeveri a medúzákkal - hívta fel a figyelmet a tárca.
 
Évente 5 milliárd műanyag zacskót használtak eddig a francia boltok pénztárainál, és további 12 milliárdot más célokból, jóllehet a mennyiség csökkent, amióta fizetni kell a zacskókért a boltokban. A becslések szerint mindezek fele elkallódott a környezetben.
(MTI)

Kihagyhatatlan street food helyek Budapesten

április 04. 15:14
A Dining Guide nemcsak a legjobb éttermeket gyűjti össze a Volkswagen-Dining Guide Top 100 Étteremkalauzába, hanem más kategóriákból is értékelik a vendéglátóhelyeket. A street food ételek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, így a legfontosabb helyeket összegyűjtötték (abc sorrendben):
  • Bors
  • Buja Disznó(k)
  • Funky Pho
  • Hokedli
  • Kerkyra
  • Meat&Sauce
  • MoszkvaTér
  • Pizzica
  • PolaPola
  • Tuning

Egy jó desszertet a desszerthez?

április 04. 14:03
Egy jó desszertet a desszerthez?
Fotó: Kurcz Orsi
 
A Tokaji Március Nagykóstoló remek borait idén is Zila alkotás kísérte. Megkóstoltuk őket együtt.
 
Könnyed, nem hivalkodó, elegáns. Vékony piskóta alap, habkönnyű krém, és az elmaradhatatlan folyékony boldogság a közepén. Vanília, tojáslikőr és madártej harmonikus találkozása. Leheletnyi csokoládé csipsz fokozza az élményt.
 
Fogyasszunk hozzá késői szüretelésű tokajit: kerek történetet alkotnak együtt!

Medvehagyma Fesztivált rendeznek Orfűn

április 04. 12:48
Április második hétvégéjén immár tizenharmadik alkalommal rendeznek meg a Pécshez közeli Orfűn a Medvehagyma Fesztivált. Az eseményen a gasztronómiai különlegességek mellett kulturális programokkal és koncertekkel is várja vendégeket. 
 
Serényi Róbert, az esemény egyik főszervezője elmondta, hogy április 9. és 10. között mintegy harminc programmal várják a résztvevőket. 
A rendezvénysorozat április 9-én ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét a Medvehagyma-szobornál, majd átadják az újonnan épült Orfűi Medvehagyma házat, valamint medvehagymaszobát avatnak a Kemencés Udvarban található Tájházban. 
 
A résztvevők élményvonatra szállva utazást tehetnek a Pécsi-tó körül, szedhetnek a növényből és megkóstolhatják mesterszakácsok medvehagymás ételeit is. 
 
Szombaton könnyűzenei koncertek mellett színházi műsorral készülnek, vasárnap népzenei műsor és táncház várja a résztvevőket, a fesztivál keretében kézművesek és helyi termelők kínálják portékáikat. 
 
A medvehagyma - népies nevén sásihagyma - gyöngyviráglevél-kinézetű, fokhagymára emlékeztető illatú, vadon termő fűszernövény. Bár szinte az egész országban előfordul, a legtöbb a Mecsekben és a Bakonyban terem belőle. Sós íze miatt a sószegény diétát tartók számára is ajánlják, de fogyasztani a friss, üde zöld leveleit célszerű, mert ha már virágot nevel, az íze élvezhetetlen lesz. Szezonja csak néhány hétig tart, de áprilisban Orfű környékén olyan sok van belőle, hogy fokhagymaillat lengi be a Mecsek kirándulóútjait. 
(MTI)

Kóstoltad már a cabernet fagyit?

április 04. 12:29
Cabernet sauvignon fagyival köszönti a vidám tavaszt egy fagyizó a Nagymező utcában!
 
Kóstoltad már a cabernet fagyit?
 
A 18-as jelzés alapján pedig tényleg borból lehet a finomság.... :)