Új címke kerülhet a sörös - és borosüvegekre
Március 12. 17:30
A magyar fogyasztóvédő civil szervezetek, az Európai Uniónál harcolnak azért, hogy a szeszes italokon is szerepeljen: mennyi kalóriát tartalmaznak. A lobbizás mögött az a gondolat húzódik, hogy sokan nem tudják mennyire hízlaló az a termék, amelyet fogyasztanak. Az alkohol komoly túlsúly problémákhoz is vezethet.
A civil fogyasztóvédők szerint ideje lenne széles körben tudatosítani, hogy az alkoholos italok kifejezetten a hizlalóak, kalóriadúsabbak lehetnek, mint a legtöbb édesség. Ahhoz, hogy ez széles körben ismertté váljon, az alkoholos italok csomagolásán is fel kellene tüntetni azok energiatartalmát – írja az Élelmiszer.hu.
Nagyon sok gyártó már most is feltünteti az élelmiszerek címkéjén a kalóriatartalmat, viszont 2016. decemberétől minden gyártó számára kötelezővé teszik a tápérték feltüntetését. Kivételt képeznek ez alól az 1,5 százaléknál magasabb alkoholtartalommal rendelkező italok - mondta a Hirado.hu-nak Dömölki Ferencné, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) munkatársa.
Egyedül a borászok nem örülnek a civil szervezetek kezdeményezésének, ugyanis azt vallják, hogy a címkézéssel, a bor elveszíti azt a státuszát, ami megkülönbözteti őt a többi egyszerű élelmiszertől. A Magyar Szőlő és Bortermelők Szövetségének elnöke Kiss István, bízik abban, hogy a Földművelésügyi Minisztérium, a borászok érdekeit képviseli majd és támogatja őket az uniós egyeztetés során.