A felderítésünk eredményeként eljutottunk a Somló hegy tetejére, Spiegelberg István romantikus borkóstolós-kávézós, teraszos vendégségébe. Nemcsak a borászat kialakításának rögös útját ismertük meg, de a sokszor elkalandozó, mégis magával ragadó elbeszélésből egy emberi életút is kirajzolódott. A Berlinben született, német illetve magyar szülőkkel és somlói nagymamával rendelkező, műszaki pályára készülő német-magyar Forma-1-es tesztpilóta „csak” somlói üdülő tulajdonossá szeretett volna válni, végül a borászkodásnál kötött ki.

 

 

A döntés helyességét a 2008 -as furminttal elnyert 2010-es Pannon Bormustra legjobb száraz fehérbora díj igazolja, valamint hogy a 2010-es juhfarkot a Wine and Spirit borszaklap a világ legjobb 100 bora közé választotta. A helyi borászok hamar megtanulták, hogy ki az a „Spigi”, miután főhősünk két éven át hétvégeken lóháton járta Somlót és megkóstolta szinte minden pincészet minden tételét, ezzel megtanulva a hegyet, a szőlészetet és a borkészítés fontos részleteit. A Somló hegy délnyugati oldalán található 2 hektár saját tulajdonú juhfark, furmint és olaszrizling ültetvénye mellett az északi hegyoldalon (Szent Márton dülő) bérelt területen hárslevelű és chardonnay terem. A borászat 2010 óta bioművelést folytat, a borok hordóban, spontán erjednek és érlelődnek. A kóstolóból a két kedvenc a 2015-ös olaszrizling és a 2017-es furmint-hárslevelű cuvée, amit nem a nyári esték könnyed fehérborának ajánlanék, hiszen egy rendkívül testes, magasabb extrakttartalmú, aromás borról van szó.

 

A somlói barangolásunk a Kőfejtő Pincében folytatódott, ami az öreg kőbánya közelsége miatt kapta a nevét. Tóth Péter tulajdonos-borász önkritikus megfogalmazása szerint az ő nevéből nehezebb lett volna egy sikeres márkát bevezetni a piacra. Péter hosszú órákat szánt ránk dologidőben, egyetemi szintű szőlészeti és borászati tudással lettünk gazdagabbak általa, de még boros életútjával is megismerkedtünk. Nagypapája addig-addig járt Somlóra a saját kocsma részére bort beszerezni, míg végül vett egy kisebb, rosszul megközelíthető, de talaj szempontjából első osztályú területet. Péter pályaválasztáshoz innen már nem férhetett kétség, irány a Kertészeti Egyetem, ezzel el is jegyezte magát a szakmával. A családban korábbról nem volt szőlészeti ismeret, ezt a szakirodalom szorgalmas bújásával próbálták pótolni. Minden egyes, a könyvekből felismert szőlőfajtának örömujjongás lett a vége, és ekkor hangzott el a családban ma már szállóigévé vált kérdés: „Megvan a kövidinka – de mit keres Somlón?”. Péter a hegybírói és új-zélandi munkatapasztalata után napjainkban már csak saját borászatában dolgozik. 5 hektáron a biogazdálkodás szabályai szerint termel szőlőt, a somlói fajtákon kívűl shirazt és cabernet sauvignont is.

 

 

A bioművelés titkai közül számos érdekes és alapvető összefüggést osztott meg velünk. Először a savas kémhatású narancsolajat permetezzük ki, aminek savassága kiszárítja a kártevő gomba fonalait. Utána a lúgos káliszappan használatával egyszerűen lemossuk őket a növényről, vagyis a vegyszerek helyett természetes módon védekezhetünk. Szintén újdonság volt számomra, hogy csak annyi réz alapú permetszert használunk, amennyi irritálja a szőlőszem héját és azt megvastagodásra kényszeríti. A folyamat erősíti a szőlő immunrendszerét, így ellenállóvá teszi a peronoszpóra ellen. A vegyszermennyiség így töredéke annak, mint ami a peronoszpóra elpusztításához kellene. Péter saját példáján keresztül értette meg velünk a lombozatmenedzsment mindennapi fontosságát. A hárslevelű és a juhfark is nagyon érzékeny a túl sok napsütésre, fennáll a veszély, hogy a savtartalom a szükséges színt alá csökken. Ez ellen a természetes védelem, ha megfelelő mennyiségben hagyunk felsőlombozatot a szőlőtőkén, illetve tudatosan figyelünk a fürtök feletti levélzet megőrzésére.

 

Péter alapelve, hogy palackos tételeihez szinte csak azt színlét használja, ami a szőlőprésből az egymást nyomó szőlőszemek súlya következtében csordul ki. A színlé hordóba kerül, így tavaszra harminc féle bora van, ekkor jöhet a következő nagy fejtörés, a házasítás. A legnagyobb projekt minden évben az aktuális Kőfejtő Cuvée elkészítése. A Kőfejtő Cuvée egy klasszikus somlói bor, fele általában olaszrizling, másik felén pedig a juhfark, furmint és hárslevelű osztozik. A pince általában zempléni tölgy hordókat használ, mert a borász megfogalmazása szerint az „békén hagyja a somlói bort”, vagyis nem dominál a fa íz, hanem kellő egyensúlyban van a terroirral és a fajtajellegekkel.

Péter tökéletesen elmagyarázta, mi a különbség a Nagysomlói és Somlói termékleírás közt, nem hiába volt hegybíró. A somlói sokkal szigorúbb, példának okáért csak az öt helyi fajtát engedélyezi, maximálja a hektáronkénti termelést és minimum egy év fahordós érlelést ír elő egyéb szigorú szabályok mellett. A nagysomlói ezzel szemben a borkészítést illetően például a sokkal megengedőbb Országos Bortörvény szabályait alkalmazza. A Kőfejtő Pincészetben nemcsak az ízlelőbimbóink voltak elkényeztetve, de fejünk is tele lett értékes gondolatokkal.

 

 

Összeségében bátran merem kijelenteni, hogy „kicsi a bors, de erős”. Amilyen aprócska Somló, olyan energiával és olyan komoly karakterrel száll a ringbe, hogy megmutassa a saját, önálló egyéniségét. Az egyéniséget, amit nem egy nyári kalandnak, hanem hosszú éves érlelésre szánnak a Somló hegy lankái. Aki nem hiszi, az személyesen járjon utána.