Rekordot döntöttek a cseh sörfőzdék
április 08. 19:46
Rekordmennyiségű 20,076 millió hektoliter sört főztek tavaly a csehországi sörgyárak, amely a növekedő exportnak köszönhető. A csehországi sörfogyasztás mérsékelt csökkenése négy éve tart. Ezen kívül emelkedik az otthoni fogyasztott, tehát a palackozott sörök forgalma is - így foglalható röviden össze a cseh sörgyárak szövetségének közleménye.
Folytatódott tavaly az a trend is, hogy a csehek egyre inkább a drágább és jobb minőségű söröket kedvelik. A hagyományos kocsmákban csapolt sörök általában olcsóbbak és kevesebb alkoholt tartalmaznak, mint a jobban fogyó palackozott, erősebb és drágább sörök.
Folyamatosan emelkedik az alkoholmentes sörök fogyasztása is, tavaly ez tette ki az összfogyasztás 5 százalékát. Tíz éve még ez a mutató 2,5 százalékos volt.
A Csehországban főzött sör 20 százaléka külföldön fogyott el, elsősorban az európai uniós országokban nőtt az érdeklődés a cseh sörök iránt. A szankciók következtében jelentősen visszaesett az oroszországi kivitel, amely korábban a cseh sörök komoly piacának számított. A legtöbb cseh sört tavaly Szlovákiában itták meg. Szlovákia ezen a téren első ízben megelőzte Németországot.
(MTI)