Az idei újabb rekordév lehet a turizmusban, miután a belföldi turizmus az első negyedévben 11,7 százalékkal, a tavalyinál gyorsabb ütemben bővült - írta a Szallas.hu. Ebben fontos szerepe volt a három hosszú hétvégének, melyeken a wellness-szállodák kerültek főszerepbe, az úti célok közül Budapest, Eger és Gyula állt az első három helyen.
A foglalások átlagos hosszát tekintve a 3 éjszakára szóló belföldi pihenések ugrottak meg leginkább: közel másfélszeresére 2015 első negyedévéhez képest.
A foglalások átlagértéke alapján 20 százalékkal bővült a pihenésre és szállásra fordított összeg - közölték.
A turisztikai piac szereplői számára az év eddigi legtelítettebb napja március 12-re esett, a négy napos szünet első napjára. Ennek is betudható, hogy az első negyedévben közel 80 százalékkal többen, ráadásul nagyobb értékben fizettek SZÉP-kártyával, mint tavaly.
A következő időszakban a SZÉP-kártya felhasználás tetőzni fog, hiszen május 31-éig válthatók be a 2014 során feltöltött összegek - fejtette ki a közleményben Szigetvári József. Hozzátette: ennek a juttatási formának az év minden időszakában meghatározó szerepe van a belföldi turizmusban, eltörlése szinte biztosan megtorpanásra kényszerítené a szektor fejlődését.
Bár a települések toplistájának első két helyét idén is lefoglalta magának Budapest és Eger, mellettük csak a tavaly negyedik helyen álló Hajdúszoboszló tudta megőrizni pozícióját. Míg az előző évi harmadik helyezett Pécs, és a tőle nem sokkal lemaradó Debrecen is hátrébb csúszott a kedveltségi listán, addig Gyula a tavalyi kilencedikről a harmadik helyre ugrott idén. Hévíznek és Siófoknak is sikerült betörnie a 10 leglátogatottabb település közé.
Az elemzés alapján a határon túlra síelésre és városnézésre indultak útnak legtöbben. Szlovákia és Lengyelország síparadicsoma, Donovaly és Zakopane bizonyult a két legvonzóbb úti célnak, míg Krakkó és Prága is nagy számban vonzotta a magyar utazókat.
(MTI)