Az eredetileg lovasversenynek indult fesztivál idestova 200 éves, és a bő kéthetes rendezvény a hideg miatt kezdődik már szeptemberben 150 éve (úgy, hogy a vége azért október első hétvégéjére essen). A világ legnagyobb néppünnepélye 6-7 millió (!) látogatót vonz évente, ami a Sziget Fesztivál 18-szorosa. A tavalyi létszámrekordot 2012-ben nem sikerült megdönteni, ami talán a rossz időjárásnak is köszönhető volt. A fesztivál esővel indított és esővel is zárt. Az eseményen 7 millió korsó (azaz liter) sört adnak el évente, ami talán nem tűnik soknak a látogatókhoz képest, de vegyük figyelembe a gyerekeket, illetve azt is, hogy sört csak ülő embereknek szolgálnak fel. Leülni pedig nem is olyan egyszerű. Vízből, üdítőből egyébként mindössze 1 millió liter fogy. 

 

A fesztivált a Theresienwiesén (Teréz-mezőn) rendezik, közel fél négyzetkilóméteren (ami a Margit-sziget fele). A 14 kiemelt – és 20 kisebb – sátor közül a legnagyobb 10.000 férőhelyes, így összesen 100.000 fő tud egyszerre helyet foglalni az eseményen. A hatalmas épületeket egyébként úgy alakítják ki, hogy a homlokzat ténylegesen házra hasonlítson, ezért hihetetlen, hogy mindez a rendezvény után elbontható. A sátrakba amúgy helyet szerezni vagy korai (akár tavaszi) foglalással, vagy ismeretséggel lehet. (Persze hallottunk már olyanról, hogy honfitársainknak sikerült máshogy megoldani a feladatot…) A foglalások időtartamát is maximalizálják 3-4 órában. Szerencsére a sátorkertekbe azért be lehet jutni, ami már szintén élményt jelent. A fesztivál idejére amúgy komplett vidámpark települ a helyszínre, így a sör és virsli mellett a vurstli is dob a hangulaton.

Gondolhatnánk, hogy egy sörfesztiválon a legfontosabb maga a sör. De a rendezvény neve is utal arra, hogy a program csupán egyik „összetevője” a sör. Ahogyan minden részletre, magára az italra is nagy figyelmet fordítanak a szervezők: müncheni márkának kell lenni, a városban kell főzni, és minimum 6%-osnak kell lennie – amiből adódóan más sört főznek a fesztiválra, mint általában teszik. Állítólag magasabb cukortartalommal is rendelkezik, ami az íze alapján hihetőnek tűnik. A lényeg, hogy 3-4 korsó elfogyasztása már szép teljesítmény (figyelembe véve a 3-4 órás időkorlátot is).

A túlzott dorbézolást egyébként több intézkedéssel is igyekeznek megfékezi. Délután például nem mehet túlzottan hangos zene a sátrakban, sőt népszerű popzene sem, csak sramli. A sátrakat általában este 10 körül elkezdik üríteni, fél 11-kor már nem adnak sört, 11-kor pedig nagyon erélyesen terelik ki a társaságot. A sör ára is lehetne fogyasztást korlátozó tényező a literenkénti 9,5 euróval, de a helyieknek és a turistáknak ez nem jelent gondot. Aki megfárad, azt a „halálvölgy”-re, vagyis a terület szélén lévő kis dombra viszik. Ha magától felkel, akkor nem foglalkoznak vele, de ha nem, akkor letakarják (a diszkréció megőrzése érdekében), és úgy szállítják el a detoxikálóba.

Számunkra a legismerősebb sörmárkák a Paulaner, HB, Löwenbaräu és a Spaten. Az érdekesség kedvéért meg lehet említeni, hogy borsátor is van – de a rendezvényen a borfogyasztás a sör 1%-a (a pezsgőé pedig 0,5%-a). Két sátorban is kóstoltam a Paulanert, ami érdekes módon – talán a körülmények miatt – másnak tűnt.

Nem véletlenül váltak az Oktoberfest ikonikus jelképévé a felszolgáló „lányok”. (Ugyan férfiak is dolgoznak a fesztiválon, de velük kár is foglalkozni.) A legnagyobb tiszteletet a hölgyek azzal vívták ki, hogy akár 12 literes korsót is ki tudnak vinni, és ha utána számolunk, hogy egy korsó 2,5 kg sörrel töltve, ez összesen 30 kilót jelent! Emellett már csak hab a sörön, ha csinosak, kedvesek is. Persze a sebességért mindent meg kell tenni, így lazán leordítják, vagy arrébb is lökik az embert, ha útban áll. Cserébe viszont amint a vendég helyet foglal, 1 percen belül felveszik a rendelést, és pár percen belül meg is érkezik a sör. Sajnálni nem kell őket a munkájukért, hiszen napi 1000 eurót (!) is megkeresnek ezzel. (Elsőre hihetetlennek tűnt, hogy ilyen gyorsan tudnak sört csapolni, de aztán kiderült, hogy a csapok nem állnak le, csupán a korsókat húzzák el alattuk.)

Az Oktoberfest nem lenne az, ha az emberek nem vennék olyan „komolyan”. Márpedig a németek ebben is megmutatják, hogy lehet rájuk számítani. A rendezvényre ugyanis nagyrészük beöltözik hagyományos viseletükbe, ami férfiaknál a pántos (szigorúan rövid) bőrnadrág, kockás (vagy fehér) ing, barna cipő fehér zoknival, a hölgyeknél pedig a dirndl, fehér „ingecske” és kötény, meg további – ki tudja még milyen – kiegészítők. Nem elhagyhatatlan, de gyakori kellék a sál mind nőknek, mind férfiaknak, utóbbiak pedig néha kalapot is húznak.

Mintha a ruhák és gazdáik is egész évben arra várnának, hogy eljöjjön a szeptember vége, és megmutathassák magukat. Persze legtöbbjüknek ott áll a szekrényben a kollekció, de nehogy azt higgyük, hogy egy idejemúlt viseletről van szó. Mindig megújul a divat, idén például a szarvas mintás volt a menő! A belvárosban bolt is üzemel a rendezvény ideje alatt kifejezetten dirndl és bőrgatya vásárlására. Nem csoda, hogy a külföldiek is vérszemet kapnak és ők is igyekeznek szerezni maguknak egyet. Ez persze gyakran elég vicces eredménnyel zárul: egy indiai fickó például turbánjához öltötte fel a teljes ruhaszettet, de a feketék eleve jól néznek ki egy tőlük szokatlan viseletben. Néha az is előfordul, hogy a nők húznak bőrgatyát és – nagyritkán a buli kedvéért – a férfiak dirndlit.

Bár elsőre furának tűnik az egész, utólag kicsit irigykedve gondoltunk arra, hogy nekünk nincs is ilyen (magyaros) viseletünk a szekrényben, meg igazán ünnepünk sem, amikor felvehetnénk. Talán csak egy fesztivál kellene, amikor az egyedi ruhadarabok előkerülhetnének, és egy-két napig ezekben csinálhatnánk a fesztivált. A braziloknak és az olaszoknak ilyen a karnevál, a hollandoknak a Queen’s Day, úgyhogy az egyik borfesztiválunknál mi is megjelenhetnénk bő gatyában, rakott szoknyában…

Több jelzővel is illethetnénk a sátrat, amely teljes nevén Käfer Wiesn Schänke, egyszerűbben a Käfer névre hallgat. Ez a „nagyok közül a legkisebb”, a „legexkluzívabb”, a „legszebb”, vagy ahogy a helyiek gondolnak rá, a „celebsátor”. Már a „sátor” elnevezés is kérdéses, hiszen ennek nem csak a homlokzata, hanem a belső tere is egy patinás faházra hasonlít. Kifejezetten hangulatos, és körülnézve benne nehéz elhinni, hogy ezt is a rendezvény kedvéért állították össze erre a két hétre. (A mellékhelyisége is olyan, mintha hotelben járnánk.) „Mindössze” ezer férőhelyes, de a különlegességét az is adja, hogy egy kiváló müncheni étterem költözik át bele. Talán ezért is van, hogy a hírességek leginkább ezt a sátrat célozzák meg.

Természetesen végig telt ház van benne, élőzene, tánc a padokon, és persze kaja-pia minden mennyiségben. Az étel tényleg minőségi, és ha ámultunk a sörök gyors felszolgálásán, akkor az ételeknél még inkább meg kell emelnünk a kalapunk a logisztika előtt: gyorsan érkezik, friss, és nagyon finom a kaja. Persze elkérik az árát is, hiszen egy fogás akár 10e ft körül van, vagy például a császármorzsát 3500 forintért mérik. Az étlapon van fehérbor és pezsgő is – utóbbi több asztal mellett is behűtve állt a potom 100 eurós ár ellenére. Amúgy a fél literes sör árát is feltüntették, de nem láttunk ilyet senki előtt.

A németek nem az önfeledt vidámságról híresek, ugyanakkor ezen a rendezvényen bebizonyítják, hogy hatalmas hangulatot képesek teremteni – miközben a háttérben ott dolgozik egy hatalmas és híresen precíz gépezet.