Franciákkal korzóztunk

Ha francia borokról hallunk, leggyakrabban talán a rendkívüli minőség és ár jut eszünkbe. Nemrégiben kóstolhattunk végig azonban egy budapesti francia borbolt megfizethető árú és korrekt minőségű borait. Nem maradtak kóstolatlanul francia lekvárjaik és mustárjaik sem.

Boros nemzet a francia, ezt régóta tudjuk. „Titkuk” mindössze abban rejlik, hogy ezt ők is tudják magukról, és a bor a franciák életének meghatározó részévé vált. Már az iskolai tananyagban foglalkoznak borvidékeik ismeretével, a szőlőtermesztéssel és a borkészítéssel. A kis francia vendéglőkben már 6-10 euróért tiszta ízű, korrekt minőségű bor kerül az asztalokra, tehát nem kizárólag a csúcsminőséget képviselő nagy borokra koncentrálnak, hanem a borpiramis alapjaira is nagy figyelmet fordítanak, azaz megfizethető áron kapható, igazán jó borok széles bázisára épül a francia borpiac. Szükség is van erre, hiszen a franciák asztalára minden nap kerül bor – a tévhittel ellentétben nem feltétlenül drága csúcsbor - vagy önmagában, vagy a gasztronómiai élmények fokozása céljából. Az sem utolsó szempont, hogy a franciák nem sietnek sehová, azaz nem értékesítik rövid időn belül a még hosszú évekig tartó érlelést igénylő borokat. Ezáltal Franciaországban évjáratos borokból is szép kínálatot találunk, míg nálunk sajnos ritka az a pincészet, ahol hosszú évekre visszamenőleg találhatunk és vásárolhatunk is tételeket.

Mivel Franciaország borvidékeinek klímája és geológiája rendkívül változatos és összetett, nagy utazásra vállalkoztunk ezen az estén. Bejártuk Elzászt, a Loire-völgyet, Beaujolais-t, Burgundiát, Bordeaux-t és a Rhône-völgyet, keresve azokat a jó ár-érték arányú borokat, amelyeknek méltán örvendhetnek majd a hazai borfogyasztók is. 12 bort kóstoltunk, többnyire reduktív technológiával készült tételeket, de természetesen akadt köztük kis kézműves pince, illetve 120 hektáros, „nagyüzemi” borászat bora is. A kínálat tehát sokszínű, mind fajtákra, mind borvidékekre tekintettel, azonban valahogy mégsem találtunk túl nagy kiugrásokat a kóstolt tételek között. Bár korrekt, jó minőségű – és nem utolsósorban elfogadható árú - borokról beszélünk, néhány kivétellel mégis hiányzott belőlük valami egyediség, különlegesség.

A kóstolási sorból azonban Etienne Loew 2008-as rizlingjét feltétlenül meg kell említenünk. A fiatal elzászi borász híre nem véletlenül terjed már Franciaország határain túlra is, ezt a palack tartalma is bizonyítja. Ami illatban azonnal kiugrik a pohárból, az a fantasztikus ásványosság, melyet némi petrolos jegy kísér. Ízben érett, gyümölcsös komponensek jelennek meg citrusos frissességgel kombinálva, elegáns savszerkezettel és az illatban már beígért markáns mineralitással. A biodinamikus eljárással termelt alapanyagból vadélesztővel, természetes derítőszerrel, reduktív módon készült, majd palackozás előtt szűrt bor szépségét talán leginkább a rendkívül összetett és változatos talajból felvett jegyek és az érett alapanyag adják.

Másik felfedezésünket a Rhône-völgyében tettük. A déli völgyben jellemzően barátságos, meleg, „puha”, szelíd borok születnek, amelyekben nincs barokkos elnehezültség, az itt születő házasításokban használatos Grenache fajta szelídíti és kordában tartja a borok karakterét. A Domaine Les Hautes Cances 2006-os cuvée illatban piros bogyós gyümölcsöket, meggyet és cseresznyét, valamint friss, dohányos illatot produkál. Szájban a gyümölcsösség és a nagyon szép, kifinomult savkészlet mellett beköszön egy csipetnyi ásványosság is, ennek köszönhetően kiegyenlített és karakteres a bor.

Ha Franciaország, akkor nem maradhat el a Beaujolais nouveau sem. Természetesen még a 2009-es, mivel a 2010-es újbor majd szigorúan csak november harmadik csütörtökén kerülhet forgalomba. Olyannyira komolyan veszik a franciák ezt az időpontot, hogy a nemzetközi piacokon értékesített bor első palackjai csak éjfél után hagyhatják el a raktárakat, a belföldi szállítmányok pedig a pincészeteket. Bár év végéig tanácsos elfogyasztani minden újbort az adott évjáratból, a kóstolón érdekességképpen még szerepelt a 2009-es tétel. Érezhető volt némi fáradtság, tompaság, de rubinpiros színe mellett még mindig szépen hozta az égetett cukorkás, meggyes illatokat-ízeket, nagyon finom tanninok és visszafogott savkészlet mellett. November 18-án tehát már kereshetjük az új tételt, és akár üdvözölhetjük is „Le Beaujolais Nouveau est arrivé!” felkiáltással.

A borsor végigkóstolása után következett az ínyenckedés, a bolt kínálatából a lekvárokat, mustárokat is megismerhettük egy olasz vendég, azaz egy hatalmas darab parmezán sajt asszisztálásával. Első körben Mészáros Gabriellának köszönhetően sós kekszre halmozott sütőtökpüré és Szent Jakab kagylókrém került az asztalokra, karamellizált tökmaggal meghintve, majd a nagy parmezán-tömb köré telepedve párosítani kezdtünk. Most kivételesen nem borokat ételekkel, hanem a sajtot a mustárokkal.

Nagyon szép párok alakultak ki, számomra leginkább a cognac-os mustár okozott maradandó élményt, de a zöldborsos, illetve a paradicsomos-bazsalikomos mustár sem tűnt el nyomtalanul az emlékképek között. A kínálatban természetesen megtalálható az „alapműnek” számító Dijoni mustár, valamint a különleges, feketeribizlivel ízesített mustár is. A lekvárok frontján is volt miről beszélgetni, jómagam például eddig hadilábon álltam a rózsalekvárokkal, valahogy mindig nagyon édesnek és émelyítően rózsásnak tűntek. Az itt kóstolt provence-i rózsaesszencia azonban végre „megtérített”, finoman virágos, diszkrét és bájos ízekkel-illatokkal csábított, és valóban gyönyörű, természetes rózsás színekben ragyogott.